Október 11. az Előbújás Napja. Az elmúlt két hétben arra kértük olvasóinkat, osszák meg velünk és mindenkivel saját előbújás történetüket. Köszönjük mindenkinek, aki megírta.
Azt hiszem, két éve történt az én előbújás történetem. Túl voltam egy több éves kapcsolaton egy lánnyal, majd elkezdtem ismerkedni egy fiúval. Akkor már sokat találkoztunk, azt gondoltam, hogy járunk, csak nem mondtuk még ki. Lehívtam vidékre egy egyetemi záróbuliba. Barátaimmal akkor találkozott először, bejártuk a várost, majd közöltem vele, hogy szerintem mi járunk. Ő ekkor visszakozott, nem gondolta úgy, hogy mi egy pár vagyunk.
A buliban, mondanom se kell, elég sokat ittunk már, majd a tánctér közepén a fülébe mondtam, hogy „nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fogom kedvelni” és utána megcsókoltam. Nem érdekelt, hogy sok ismerős is ott van körülöttünk, csak megtörtént. Egyik barátom is ott volt, aki lefagyott, majd elment a többi barátomhoz. Abban maradtak, hogy nem hozzák ezt fel, nem tudták hova tenni. Később se igazán került elő, de ha mégis, teljesen természetes volt a téma, hogy vele együtt vagyok, volt, aki érdeklődött is, hogy mi van velünk. A buli után egyébként kimondtuk, hogy együtt vagyunk.
Ricsi, 24 éves
Öt éves voltam, mikor egy családi összejövetelre készültünk. Erre az alkalomra új ruhát kaptam a szüleimtől, ami egy csupa fodor és rózsaszín masnihegyre hasonlított inkább. Apám igyekezett felöltöztetni… Rávenni, hogy felvegyem végre és induljunk. „Az én csinos kicsi lányom. Olyan leszel benne, mint egy hercegnő…” Na itt borult a bili. Én hercegnő?! Apa, én fiú vagyok, nem kell ilyen ruha, mert nem veszem fel. S hatalmas hisztivel nyertem a meccset. Nadrágot és pólót vehettem fel, amit fel is avattam egy átfocizott délutánnal a szomszéd srácokkal.
De hercegnőből hirtelen fogyatékos, nyomorék, bolond lettem apám szemében, és többé nem álltam meg előtte. Intézetbe akart adni, sokszor minden ok nélkül ütött. Nem értettem, mi a baj. Anyám sem értette, elváltak. Apámat azóta nem láttam. Egyre fiúsabb és zárkózottabb lettem… Aztán ráébredtem, hogy mi ennek az oka. Akkori legjobb barátnőm hosszú nyaralása után hazatérve odarohant hozzám, átölelt a viszontlátás örömében, és velem megfordult a világ. Másnap elmondtam anyámnak, hogy mit éltem át, de a válasz az volt, hogy majd kinövöm, nem marad ez így. Azt gondoltam, hogy oké, akkor rendben van.
19 évesen vittem haza az első szerelmet egy szőke lány képében. Anyám nem szólt semmit, de mikor hazakísértem a lányt és visszaértem, csak a táskám várt. Tíz év telt el, mikor anyámmal először beszéltem és újabb hat évbe került, mire el tudott fogadni. Életem legszebb pillanata volt, mikor bejött hozzám és átadott egy szatyrot és azt mondta: „Megláttam és szerintem jól fog állni…” Azóta is őrzöm azt az inget. Apámmal azóta egyszer beszéltem, s kiderült, hogy többen is voltak melegek a családban apai ágon, és nem tudja elviselni, hogy pont ő csinált egy újabb „buzit”… Nem keresem a társaságát többé. Ma már nyíltan élek, titok és félelem nélkül. 37 éves vagyok és engem még sehol nem bántottak. Még munkahelyen sem.
Sebők Tamás
22 éves koromig hittem azt, hogy hetero vagyok, aztán jött egy lány és felforgatta az életem. Nem tiltakoztam, hiszen addig a férfinép alja talált meg, csupa undorító párkapcsolatban voltam lelki szempontból. Volt, hogy én használtam ki, volt, hogy engem használtak ki. Aztán meghalt szeretett unokabátyám. Öngyilkos lett, és ez eléggé összetört. Akkor jött ő. Neki is jó barátja volt, így akadtunk össze egy harmadik, közös barátnál, és bár nem tartott sokáig, kiválónak gondolom ma is. Sajnos a vége nem lett szép, de azt inkább kettőnk makacssága okozta. Kicsit talán egymás karjaiba menekültünk a minket ért veszteség elől.
Először a barátaim tudták meg, akik közül a legjobb csak annyit reagál: jó, és? Semmit nem befolyásolt, vagy befolyásol ma az, hogy én kivel voltam együtt. Édesanyám, amikor megtudta, annyit kérdezett, hogy ő egy lány? Igennel feleltem. És te vele jársz? Erre is igennel feleltem. Erre ő elmosolyodott és csak annyit mondott, hogy ettől még ugyanúgy szeret, ugyanúgy a lánya vagyok. Azt hiszem, csodálatos családom van, amit azóta is bizonyítottak, hiszen utam végét úgy találtam meg jelenleg, hogy aszexuális vagyok öt éve.
Ezt érdekes módon nehezebb volt nekik elmondani. Az, hogy évek óta nem létesítettem semmiféle szexuális kapcsolatot, valahogy tabut döntögetőbb, mint az, hogy voltak barátnőim. (Mert a fent említett lány után már csak barátnőim voltak.) Édesanyám, mikor megtudta, hogy mi a helyzet velem jelenleg, össze volt zavarodva, körülbelül annyira, mint én, mikor ezt realizáltam magamban. Csak annyit mondott, amit korábban, hogy ő mindenképp szeret. Akármi is lesz, akárki is leszek, ő akkor is szeret, ha sánta lennék vagy púpos, neki akkor is én lennék a legszebb és legjobb. A fent említett legjobb barátnőm és a párja csak annyit kérdeztek, hogy biztosan nincs baj? Nem történt valami rossz?
Amikor megnyugtattam őket, hogy rendben vagyok, elfogadták. Nem volt olyan barátom, akiben bármiféle ellenérzést váltott volna ki az, aki ma vagyok, vagy korábban voltam. Hiszek benne, hogy aki őszintén szeret és szívből szeretik, annak nem lesz gondja az előbújással. Ma már, akinek kell, tudja rólam, amit tudnia kell. Soha nem érdekelt senkinek a véleménye, a szívemben csak azokat őrzöm, akik segítettek nekem elfogadni a kialakult helyzetet.
Rau
Az előbújás számomra eléggé nehéz folyamat volt, ugyanis sokáig nem mertem önmagamnak bevallani. De éreztem, hogy a lányok nem érdekelnek, leplezni azzal tudtam a dolgokat, hogy szeretek videójátékokkal játszani és általában ezekben mindig a nagy mellű, dögös csajszit választom ki. De ugorva a lényegre, barátokkal ültünk egy szórakozóhely teraszán és beszélgettünk. Előjöttek komolyabb dolgok. A beszélgetés végén elárultam, hogy a fiúkhoz vonzódok. Amitől szerencsére a lehető legjobb reakció jött elő a barátaimból. Ezek után észrevettem, hogy a kapcsolatunk sokkal erősebb lett.
Gergő, 23 éves
Szlovákiában élek egy kisvárosban, ahol nehéz melegnek lenni. Vagyis nehéz volt. Amikor beismertem magamnak, hogy más vagyok, mint a többiek, titkoltam. Szégyelltem magamat. De ahogy értem, komolyabbak lettek az érzéseim, feldolgoztam magamban, illetve elfogadtam, hogy meleg vagyok. Középiskolában persze titkoltam, hogy más vagyok. Nem akartam én lenni az iskola melege.
Közben megismerkedtem az első barátommal, akivel nagyon jól megvoltunk. Mivel féltem, hogy kiderül a dolog, így a kapcsolatnak vége lett. Akkor nem foglalkoztam magammal, az érzéseimmel, csak azzal, hogy óvjam magamat. Mint később kiderült, nem kellett volna. Nagy nyomot hagyott bennem a dolog, hogy akit szerettem, elveszítettem.
Mikor jöttek a következő kapcsolatok, már nem érdekeltek az emberek. Tudtam, hogy tudták: meleg vagyok. Nem akartam titkolózni, csak boldog akartam lenni. Mint mindenki más. Nem szégyelltem, de nem is mutogattam magamat. Amikor már komolyabb kapcsolatom volt, akkor kiírtam a Facebook oldalamra, hogy kit szeretek, hogy én egy fiú mellett vagyok boldog. Nem érdekelt mások véleménye. Legnehezebb dolog ebben az volt, hogy ez kisváros, 8 ezer lakossal, és én voltam az egyedüli srác, aki nyíltam felvállalta, hogy homoszexuális. Nem bántam meg.
Mikor még titkoltam, létrehoztam egy oldalt Egy fiú naplója címmel. Itt szoktam magamból kiírni a gondolataimat, illetve a bánataimat. Mai napig írom és már én is segítek másokon, hogy lássák: ha én boldog vagyok, felvállalom magamat, azzal másoknak is erőt adok.
Igaz, ott nem vállalom az arcomat, de október 11-én én is megteszem. Ha a való életben nem titkolom, akkor a virtuális életben miért titkolnám?
Imre, 24 éves
A rossz családi háttér, a nem volt gyerekkor miatt kisgyermek koromban olyan helyzetekkel találkoztam, amikkel noha még felnőtt emberek sem. Ezek miatt sajnos nagyon gyorsan kellett felnőnőm, s a mindennapi stressz, s feszültség feloldása a sportban találtam meg. Eleinte azért sportoltam, hogy kitörjek abból a környezetből, ahova sajnos születtem.
24 éves koromig „Titkos Ilonaként” éltem az életem, tinédzser koromban úgy mond alibi barátnővel, akivel a szájra puszin nem jutottunk tovább, majd egy kicsit komolyabb kapcsolatom is volt egy lánnyal, akinek végül elsőnek comingoltam amire büszke is vagyok nagyon, de sajnos amíg nem comingoltam, addig kissé stresszesek, feszültek voltunk s voltak néha nézet eltéréseink, amitől rosszul éreztem magam. Mikor elmondhattam 24 év után, a legboldogabb voltam, s már úgy mentem ki nyaralni Izraelbe, hogy a lány szülei tudták, ugyan akkor elfogadták, amiért nagyon- nagyon büszke voltam rájuk.
Haza érkezve kerestem egy napot amikor comingolhatok a köznyilvánosság előtt, de nem akartam egy átlagos napot. Így lett 2016.10.11.-e a Nemzetközi Coming out nap. Elsőnek Instagramon Comingoltam egy fényképes poszttal: Coming Out. Meleg vagyok. És? … szöveggel, 11.-én 0:01kor. Ezután vártam a vissza jelzéseket. Tudtam, hogy az Instagramon kevesebb ismerősöm van, így ezért is osztottam meg itt előszőr. Csak pozitív kommentet kaptam nem csak Magyarországból, hanem több országból is sok embertől. Ezek után 8:00kor osztottam meg félve a facebook oldalamon is, ahol nagyon sok ismerősöm volt. Nem sok kellett hozzá, hogy P. Tamástól, (egy kedves futó ismerősöm), megkapjam az első kommentet: RESPECT! Ezek után itt is csak pozitív commentet, köszöntést kaptam, s gratulációt. Nem kaptam egyetlen negatív hozzászólást, vagy egyéb homofób megnyilvánulást, akitől kaptam, azon nem lepődtem meg, ő az apám volt, de ezt figyelmen kívül hagytam.
Majd megírtam a comingomat a már 11 éve szponzoromnak, barátomnak s feleségének, Itt féltem sokkal jobban, mert azt hittem, hogy az előítéletek győznek, s elveszítem a barátságot, s a szponzori támogatást. Nem így lett, sőt gratulált. Mikor comingoltam, igen féltem attól, hogy sok barátot veszítek el, sok lehetőséget veszítek el. De rájöttem arra, hogy aki eddig szeretet, s eddig is fontos voltam, annak akkor is fontos leszek a vállalom magam, s a homoszexualitásomat.
Tudom mindent feltettem egy lapra, ami kicsit is fontos volt, de be kellett látnom, hogy így lehetek szabad, s boldog. S fiatalként sokkal előnyösebb comingolni, mert kevesebbet veszíthet az ember, de sokat nyerhet, mint barátokat, mint lehetőségeket. Én azt javaslom, hogy ne féljünk szabadok, boldogok és önmagunk lenni. Tudom milyen az az érzés amikor félsz, hogy mit mondanak mások, mert átéltem. De meg kell tenni, onnantól sokkal könnyebb, s boldogabb lehetsz csak.
Török Benjamin – Forest, hosszútávfutó – interjúnkat a fiatalemberrel itt olvashatjátok el
