Kultúra

Terápia a nézőknek, terápia a játszóknak

Az improszínház egy igen különleges műfaj: az egy témakörre felfűzött jeleneteknek nincs előre megírt szövege és cselekménysora, a játszók fejéből a helyszínen, játék közben pattannak ki a jelenetek hogyantovábbjai. Csodás dolgok születhetnek ilyenkor a színpadon a nézők szeme láttára, hiszen itt igazán csak a játszók képzelete szab határt.

Ellenben igen kényes jószág is az impro: csínján kell vele bánni, hiszen ha azt akarjuk, hogy a nézők számára is élvezhető legyen, az nagyon sok előzetesen befektetett időt és energiát igényel. Igazán magas színvonalon művelni csak kifinomult színészi kompetenciákkal és – ami a legfontosabb – a játszók közötti, hajszálpontosan azonos (vagy komplementer) rezgésszámmal lehet.

 

Az Itt és Most Társulat

 

Az Itt és Most Társulat előadásán a Humen fesztivál alkalmával jártam, és be kell valljam, érdekelt a dolog, jóllehet mindig is ódzkodtam az improszínháztól. Sokszor kényszeredett, dögunalmas, és mindvégig Damoklész kardjaként lebeg a nézőtér felett, hogy bármikor hozzád szólhatnak. Borzalom! De a kíváncsiságom erősebb volt a félelmeimnél, és kijelentem itt és most, ország-világ előtt, hogy nem bántam meg.

A csapatnak különböző témákban vannak előadásai, én pedig az LMBTQ témakörbe kóstoltam bele harmincadmagammal az Ráday utcai kis földszinti játszóhelyen, ami Itt és Most Közösségi Tér névre hallgat. Valahogy az volt a csodálatos az egészben, hogy nem egy kiáltvány volt, nem akarta az előadás (és a srácok sem) megváltani a világot és minden ember lelki üdvét, egész egyszerűen kicsit foglalkoztunk a témával. Arra éppen elég, hogy mindenkiben meginduljon a gondolathullám, ha meg az ember fia gondolkodni kezdjen – onnan nagy baj már nem lehet. A másik fontos pont ebben az összetett és kimeríthetetlen műfajban az a jelenség, amit egy szóban a „terápia” kifejezéssel tudnék leírni. Az érintett, sokszor talán eléggé kényes témakörökben az ember kicsit ventillálhat és felszabadulhat, nevethet egy jót az élesben néha nem is annyira vicces szituációkon. De nemcsak a nézőknek terápia ez, hanem mérhetetlen hasznos terápia a játszóknak is. Amikor kijöttem a színházból, ahol pillanatok alatt elröppent az a másfél óra, nem volt kérdés számomra, hogy erről írni fogok, hiszen az ilyenről írni kell.

 

 

A zsidó és a meleg elmennek ebédelni…” – nem, ez nem egy 2002-es Tréfarépa magazin közepesen rossz felütése, csupán az történt, hogy a hónom alá csaptam Borbás Gergő barátomat, elvittem ebédelni, és közben kifaggattam, miket és legfőképp hogyan csinálnak még ők ott a színházban. Az Itt és Most egy lassan tíz éves sztori, körülbelül három éve fixálódott a csapat, azóta játszik együtt a mostani gárda, és egy éve találjuk őket a már említett Ráday utca 18. szám alatt.

Az impro egy olyan műfaj, aminek az előadásaira a szó klasszikus értelmében próbálni nem lehet, de tréningezni annál többet szükséges. Úgy gondolom, ha az ember megérzi a műfajt és egyszer elkapja a lendület, attól kezdve nincs más dolga, csupán a kollégákat és mindenekfelett önmagát minél jobban megismerni, onnan pedig a határ a csillagos ég. A különböző tematikus előadások mellett tréning-csoportok is indulnak, felnőttek és gimnazisták is járnak az Itt és Most-ba, hogy egy kis ön- és emberismeretet gyakoroljanak, és fejlesszék azt a kismillió területet és képességet, amire az improvizáció mint gyakorlat pozitívan hat, és persze kikapcsoljanak és játszanak egy nagyot. Cégek, vállalatok és baráti körök is előszeretettel választják a csapatépítés ezen módját, hiszen az impro alapját a mérhetetlen összpontosítás és bizalom adja.

 

 

„A meseelőadás azért jó, mert lehetsz táncoló víziló pillangószárnyakkal”

Az ezer és egy téma közül a legkisebbek is megtalálhatják a kedvükre valót, mert meseelőadása is van a színháznak. Ilyenkor kinyílik a világ, hiszen egy mesébe minden beleférhet; mind a színészek, mind a gyerekek a lovak közé dobhatják képzeletük gyeplőjét.

Az impróban gyakorlatilag bármivel lehet foglalkozni: a zsidóságtól kezdve az LMBTQ emberek helyzetén és a tegnapi térdfájásomon át a gyerekmesékkel és az egyre növekvő tej-kenyér árakig mindent fel tud dolgozni, és ha ehhez egy olyan vérprofi és összeszokott csapat társul, mint az Itt és Most Társulat, akkor senkinek semmi félnivalója nem lehet. Látogassatok el az Itt és Most Közösségi Térbe, és tapasztaljátok meg ti is az impro varázsát!

Bali V. Gergő

A társulat tagjai:

Bán-Horváth Veronika

Bernát Imola Tímea

Borbás Gergő

Hollai-Heiser Anna

Szőke Gábor

Vízkelety Borbála

Varju Nándor

Talmud a színpadon: Amikor a hagyomány életre kel…

  1. november 10., vasárnap, 19:00

Első felvonás MesélŐK – Impro gyerekeknek

  1. november 15., péntek, 19:00–20:00

MesélŐK – Impro gyerekeknek

  1. november 16., szombat, 10:30–12:00

Tandem – páros impro

  1. november 22., péntek, 19:00–20:30

MesélŐK – Impro gyerekeknek

  1. december 08, vasárnap, 10:30–12:00

Kulcsember Kalapos Évával – imprószínház és szerzői est

2019. december 13., péntek, 19:00

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin