Itthon

Templomok 200 méteres körzetében mostantól tilos a nemváltás népszerűsítése

Péntek délután jelent meg a Magyar Közlönyben a júniusban elfogadott homofób propagandatörvény végrehajtási rendelete. A kormány által gyermekvédelmi törvénynek nevezett jogszabály a kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatban több kikötést is tartalmaz.

A rendelet értelmében tilos kirakatba helyezni, illetve közszemlére tenni olyan termékeket, amelyek gyermekeknek szólnak és a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, vagy a nem megváltoztatását népszerűsítik, a szexualitást öncélúan ábrázolják, valamint a homoszexualitást megjelenítik.

Nevelési-oktatási, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmény, valamint templom és vallásgyakorlásra rendelt más
hely bármely bejáratától számított 200 méteres távolságon belül születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a szexualitást öncélúan ábrázoló, valamint a homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő termék nem forgalmazható.” Az iskolai felvilágosításról nem esik szó.

Továbbá kizárólag zárt csomagolásban, a többi terméktől elkülönítve forgalmazható minden olyan termék, amely a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, vagy a nem megváltoztatását népszerűsíti, továbbá a szexualitást öncélúan ábrázolja, a homoszexualitást megjeleníti.

A jogszabály 30 nap múlva lép életbe, betartását pedig a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi majd.

A homofób propagandatörvény hátterével és következményeivel a Telex korábban részletesen foglalkozott az alábbi videóban:

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin