Ibsen Nórájának a bemutatására készül a Katona József Színház. Talán nincs meglepetés abban, hogy a fiatal tehetség, Székely Kriszta rendezi a darabot: legutóbb meleg témájú művet vitt színre, de rendszeresen választ olyan alkotásokat, amelyek a nők társadalmi helyzetével foglalkoznak.
Ismét olyan hősnőt választottál, aki kilép a berendezett életéből. Honnan fakad ez a folyton visszatérő érdeklődésed?
Valóban, minden darab, amire nem felkértek, hanem magam választottam, egy női főhős körül zajlik. Ilyenek a Katonában futó előadásaim és a Vígszínházban Polcz Alaine Asszony a fronton című önéletrajzi írásából készült rendezésem is. Ennek valószínűleg elsődleges oka, hogy magam is nő vagyok és a világot ezen a szűrőn keresztül nézem. Másrészt izgat a nők egyenjogúságának kérdése, a témában rejlő feszültség. A helyzetünk a mai napig változóban van, még azután is, hogy szavazhatunk, munkát vállalhatunk, vezetők lehetünk. A társadalmi egyenlővé válás sokkal lassabban történik meg, mint a jogi. Ez igaz minden kisebbségre, a melegekre is. Évtizedekig eltart még, amíg egyéni szinten is eljut oda az elfogadás, mint hivatalosan.
Szerencsés helyen vagy a Katonában, hogy hozhatsz ilyen darabokat?
Abszolút. Kevés női rendező van a színházi pályán. A Katona József Színház és Máté Gábor igazgató nyitottságát mutatja, hogy végigjárhatom ezt az utamat, színpadra állíthattam köztük például a melegkérdést is érintő Petra von Kant című darabot. Meglehet, két év múlva a végére érek ennek a női kérdéskörnek, más téma kezd el foglalkoztatni, de az is lehet, hogy a pályám végéig ezen fogok gondolkozni.
Biztos gyakran megkérdezik tőled: nehezebb vagy könnyebb a dolgod nőként rendezőnek lenned a férfiak mellett?
A színművészetin soha nem tapasztaltam, hogy másképp kezeltek volna. Mi voltunk az első 50-50 százalékos osztály, ketten lányok, ketten fiúk. Amikor elindultam a pályán, azt tapasztaltam, hogy szükség volt néhány próbára, míg meglátták – főleg a férfi színészek-, hogy felkészült vagyok. Ez a dupla munka, energia, amit a rátermettségem túlzott bizonyítására kellett fordítani, a fiú osztálytársaim esetében fel sem merült. Szerencsére úgy érzem, ezen a pályaszakaszon túljutottam már és ilyen jellegű ellenállásokba nem ütközöm.
Milyen reakciókkal találkoztál, találkoztatok a Petra von Kant kapcsán?
Nagy sajtóérdeklődés kísérte a bemutatónkat, sokan faggattak, mik a szándékaim, mit akarok mondani a darabbal. Ez jól esett. A darab arról szól, hogy a sikeres divattervező Petra 40 évesen szerelmes lesz egy nőbe. Nemcsak ezt nehéz feldolgoznia, hanem azt is, hogy az érzései nem nyernek tökéletes viszonzást. Meleg témájú darabot színpadra állítani mindenhol a világon érzékeny vállalkozás. Nehéz megtalálni a helyes egyensúlyt, hogy ne promotáljunk, ne akarjuk túl pozitívan bemutatni a meleg figurákat. Könnyű elbillenni. Ennek a darabnak az esetében az volt a célunk, hogy egy szerelmi kapcsolatot és egy összeomlás történetét mutassuk meg. Vagyis emberi sorsokat. A nézők szeretik az előadást, úgy érzem, sikerült úgy megfogalmaznunk a darabot, hogy a közönség magáénak érzi, ismerősek számára a viszonyok. Vagyis jelentéktelen, milyen neműek a szereplők. Sok visszajelzést kaptunk, akár férjektől, akár meghatódott nagymamáktól. Olyanoktól, akiket valamilyen módon emlékeztetett a darab a saját történetükre.
Így érdemes meleg szereplős darabok színpadra állítani?
A cél az lehet, hogy ne merüljön fel – mondjuk száz év múlva –, hogy egy férfi és egy nő, két férfi vagy két nő viszonyát vizsgálja egy darab. Persze biztos érdemes olyan előadást is készíteni, ami kifejezetten az elfogadásról szól, de nekünk inkább az volt a célunk, hogy ismerőssé tegyük ezeket a szereplőket a nézők számára és feloldjuk a meleg karakterekkel szembeni távolságtartást.
Bújkál, készülődik benned más meleg témájú darab?
Biztos vagyok benne, hogy fogok még foglalkozni ezzel a témával, de csakis azután, amikor a Petra lekerül majd egyszer a műsorról.
A Nóra rendezése közben mi volt a vezérgondolat a fejedben?
Ibsen darabja nagy, vaskos, klasszikus. A színházirodalom egyik nagy alakjának olyan darabja, ami a saját korában hatalmas botrányt kavart. Egy házasság felbomlásáról szól, ám nem egy férfi, hanem egy nő lép ki a kötelékből. Olyan valaki, aki abban a korban még nem volt jogi személy. Ma már egész máshol tartunk, kijelenthetjük, hogy az „örökre veled” korszak már szinte teljesen elmúlt, 6-8-10 évig élnek együtt az emberek. Így engem nem is a házasság vége, hanem az oda vezető út, egy család széthullásának az okai foglalkoztatnak ebben a darabban. A két ember közötti elhallgatás, a boldogságot akadályozó szerepek. Ma már a legtöbben átéltünk válásokat, a sajátunkat, a szüleinkét. Érdemes erről beszélnünk. Ezért nem lehet már a darab játszási hagyományát követni, miszerint Nóra fogvatartott rabként szabadul ki a házasságból. A mi házaspárunk, Ónodi Eszter és Fekete Ernő már személyiségük okán is kiegyenlítettebb erőviszonnyal bírnak.
Két érdekességet találtam az életrajzodban. A balettintézetben tanultál és Ázsiában éltél négy évig. Mesélnél ezekről?
A kettő között összefüggés is van. A balettintézetbe az édesanyám vitt el, tíz évig fanatikusan dolgoztam érte, hittem benne, boldoggá tett. Ott érettségiztem, de egyre inkább szűkös kezdett lenni számomra a dolog, az önmegtartóztatás, a rengeteg lemondás, amivel az a pálya jár. Nem éreztem, hogy az életemet a fizikai határaim megismerésének, tologatásának szeretném szentelni. Egyik reggel úgy ébredtem, hogy többet nem akarok a rúd mellett állni, a világot szeretném látni, megérteni. Egyik napról a másikra kiszálltam. Régóta foglalkoztatott a keleti filozófia. Láttam egy nagyon olcsó jegyet Bangkokba. Három hónapot terveztem, de három és fél év lett belőle. Az első hónapokban csak utazgattam egy bérelt motorral, hol egyedül, hol összeverődött csapatokkal. Bejártuk egész Délkelet-Ázsiát. Aztán nem jöttem haza. Laoszban kocsmát nyitottam, amit két évig üzemeltettem, utána pedig másfél évig Sanghajban rendezvényeket, partikat szerveztem. Aztán eljött a nap, amikor már nem tudtam nem rendezni. Visszatértem Európába, és azóta is Thália oltárán áldozok – ez immár a negyedik vagy ötödik életem. (nevet)
Cs. Z.
