Hírek

Tanzánia: betiltották a síkosítót, mert szerintük az okozza a melegséget

Tanzánia egészségügyi minisztere nemrég tette meg a nagy bejelentést: ezentúl nem lehet majd síkosítókat beszerezni.Ummy-Mwalimu

A döntést azzal indokolták, hogy a síkosítók használata erősíti a férfiakban a többi férfi iránti szexuális vonzalmat, ezáltal pedig növekszik a HIV/AIDS terjedésének kockázata is.

Ummy Mwalimu miniszterasszony a következőket nyilatkozta a Lebanon Daily Star magazinnak: „Valóban igaz, hogy a kormány betiltotta a síkosítók importálását és használatát, hogy ezzel is lassítsuk a HIV terjedését. Már tárgyaltunk az érintett felekkel a termékek piaci kivonásáról.”  

A miniszter azt is elmondta, hogy „érintett felek” alatt azokat a szervezeteket, vállalkozásokat érti, akik eddig ellátták a meleg közösséget síkosítóval. A pénzt, amit eddig erre áldoztak, szülőszobák támogatására kellene költeniük a minisztérium szerint.

Tanzánia lakosságának 5%-a HIV-fertőzött, míg ez az arány a meleg férfiak körében 23%-ra tehető. A síkosítók betiltása valószínűleg éppen ellentétes hatást fog elérni a betegség által keményen érintett közösségben.

A kelet-afrikai országban akár életfogytig tartó börtönbüntetéssel is sújtható a melegség; a leszbikusokra egyelőre nem tér ki a törvény.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin