Közel négyezren vonultak fel múlt szombaton az LMBTQ-közösség egyenlő jogaiért Kolozsvár belvárosában a Cluj Pride keretében. Az ellenrendezvényen a Noua Dreaptă tagjai megtapostak egy szivárványszínű zászlót – számol be a Krónika.
A harmadik alkalommal megrendezett felvonulás résztvevői a bejegyzett élettársi kapcsolat törvényerőre emelését követelték az azonos nemű párok számára. Lucian Dunăreanu, a megmozdulás főszervezője történelminek nevezte a Cluj Pride megrendezésének napját, mivel szerinte „megmutathatják magukat a világnak” az LMBT-közösség tagjai. A résztvevők (a szervezők szerint pontosan 3521-en voltak a kiosztott karkötők alapján) felvonultak a kincses város központjában: a Deák Ferenc, a Bocskai tér és a Magyar utca érintésével visszatért a tömeg a főtérre.
A felvonuláson nemcsak civilek, hanem közéleti személyiségek is részt vettek: Andreas Wolter, Köln alpolgármestere, Pascal Fesneau, Franciaország, valamint Jose Arnaud Uson, Spanyolország tiszteletbeli kolozsvári konzulja.
A Cluj Pride-ot megelőzően rendezte meg a sajnos ugyancsak hagyományosnak számító ellentüntetését a szélsőségesen nacionalista, homofób Noua Dreaptă (Új Jobboldal) szervezet is. A Bocskai téren összegyűlt mintegy 150 tiltakozó éles hangon kifakadt Emil Boc polgármester ellen, amiért engedélyezte a pride felvonulást.
Többen „Kolozsvár nem Szodoma” felirattal ellátott transzparenst emeltek a magasba, ugyanakkor határozottan elutasították a melegek által követelt élettársi kapcsolat legalizálását vagy azt, hogy a homoszexuális párok gyerekeket fogadhassanak örökbe, leszögezve: a család egy férfi és egy nő házasságán alapszik.
Felszólalt az ellentüntetésen Gheorghe Funar, a város egykori, magyargyűlölő polgármestere is, többek között arra emlékeztetve hallgatóságát, hogy éppen június 15-én van a legnagyobb román költő, Mihai Eminescu halálának évfordulója, akit szerinte azoknak a „nemzetsége” gyilkolta meg, akik „kitalálták” a melegek és leszbikusok mozgalmát. A Noua Dreaptă rendezvényének néhány szónoka ezt követően teátrálisan megtaposta az LMBTQ-mozgalom jelképének számító szivárványszínű zászlót.