Jonathan Agassi a világ egyik legnagyobb pornószínésze volt és drogfüggő. A róla szóló dokumentumfilm, a Megmentőm: Jonathas Agassi kegyetlen őszinteséggel ábrázolja egy ember bukását, a drog hatalmát, egy anya szeretetét és a szexuális bántalmazás megdöbbentő hatásait. A filmet a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon is bemutatták, ahova az egykori pornósztár is eljött. Vele beszélgettünk.
Volt benned bármilyen félelem a dokumentumfilmmel kapcsolatban? Volt, amelyik valóra is vált?
Sose gondoltam, hogy ilyen lesz a film. Ez a film hardcore, érzelmes és nagyon érzékeny. Amikor beleegyeztem, hogy forgassuk le, egy nagyon boldog filmet akartam készíteni. Híres pornósztár voltam, az egyik legnagyobb a világon. Mikor megismertem Tomert (Tomer Heymann rendező – a szerk.), azonnal rábólintottam az ötletére, és azt mondtam neki, hogy igen, persze, meg akarom mutatni az életemet, és hogy mi történik velem. Mert az életem mesés és tökéletes.
Amikor aztán elkezdett minden elromlani és már nem voltam jó passzban, nem volt rá lehetőségem, hogy azt mondhassam, most leállunk a forgatással. De nem is akartam ilyen kiutat. Mindig azt mondtam, hogy ez csupán az élet, és most vagyok életem legmélyebb pontján. Bármi is lesz ebből a filmből, elfogadom.
Három évbe teltek a szerkesztési munkák, és ez idő alatt az életem teljesen megváltozott. Úgyhogy voltak félelmeim amiatt, hogy nem emlékeztem már, pontosan mi is történt akkoriban. De elégedett vagyok a végeredménnyel.
Nyolc év nagyon sok idő. Tényleg nem volt soha egy pillanat sem, mikor azt akartad mondani, hogy állj, ez már túl sok?
Nem. Egyszer sem. Tom talán ezt érezte néha, ő is volt közben lent is, fent is, néha talán le akart állni. De én nem. Persze voltak napok, amikor azt mondtam, hogy ma ne filmezzünk. Mert állandóan filmeztünk. Tommal egyre erős barátság alakult ki köztünk; minden egyes párbeszédünk úgy zajlott, mint most közted és köztem. Ő ott ült velem szemben, közben pedig állandóan körülöttünk volt egy operatőr [rámutat a fotósunkra, Török Dánielre – a szerk.]. Így működött köztünk a kémia. És persze, voltak napok, amikor nem volt kedvem ehhez az egészhez. De sose akartam teljesen leállni. Sose mondtam ki. Hála Istennek.
Nem volt benned valamilyen zavarodottság, hogy most a kamerák előtt te a nagy pornósztárt játszd, vagy inkább az igazi énedet?
De nekem az volt az igazi énem. Mikor Tom megismert egy bárban, ahol go-go táncosként dolgoztam, látta, hogy mennyire rá vagyok pörögve az egészre. Aztán látott a pride-on, és ott is ugyanezt érezte. Egy pornósztár voltam, aki mindent megtett, amire kérték. Ez voltam én, ilyen volt az életem.
Nem volt nehéz az elején, hogy ne játssz szerepet? Hiszen kamera előtt az ember már egyfajta ösztönösséggel is a jobbik arcát próbálja mutatni.
Nem emlékszem, hogy ez problémát okozott volna. Persze, a kamerák előtt az ember egy kicsit mindig… több magánál. Az elején. Később, ahogy hozzászoksz, és ahogy kialakul egyfajta kapcsolat közted és a rendező között, attól az egész szituáció nagyon emberi lesz. És onnantól kezdve mindegy, hány kameraman és hangosító van körülötted, ahogy az is, hogy néha meg kell ismételned, amit mondasz, hogy újra felvegyék. Hozzászoktam, és csodálatosan éreztem magam abban a helyzetben. De ma már nem lennék rá képes.
Miért nem?
Mert ez az egész egy útról szól, aminek a végén eljutsz valahova magaddal kapcsolatban. És örülök, hogy eljutottam arra a pontra, ahol most vagyok. Aki most vagyok. Ha Tom most idejönne hozzám, hogy forgassunk egy filmet, nem tudja, meddig fog tartani, de csináljuk – mert így zajlott az eredeti beszélgetés is –, nemet mondanék.
Félnél, hogy már unalmas lenne?
Igen. Persze. Az életem ma nagyon átlagos. Egyszerű. Nem 9-től dolgozom 5-ig, hanem 9-től 9-ig, minden nap. Keményen dolgozom és nem keresek sok pénzt vele. Nem vagyok gazdag ember. Az anyámmal élek! (nevet) Jövő hónapban talán elköltözöm. Az élet, amit ma élek, nem hiszem, hogy érdekes lenne az emberek számára.
A magánéletem pedig végképp nem. Akkoriban a pletykák körül forgott az életem. Azt akartam, hogy mindenki rólam, az izraeli pornósztárról beszéljen. Azt akartam, hogy Izraelben mindenki lássa, mit csinálok. Mert Izraelben nem fogadtak el. Nem olyan volt, mint amikor Berlinbe, Párizsba vagy Londonba mentem, és híres voltam.
Az ember azt gondolná, hogy egy pornósztárnak nem nehéz leküzdenie a gátlásait, hiszen a világ egyik legintimebb dolgát csinálja kamerák előtt. De milyen volt leküzdeni a gátlásaidat azzal kapcsolatban, hogy megmutasd a magánéleted, az érzéseid, a személyiséged?
Azt hiszem, az, hogy megmutassam az igazi énemet, egyfajta folyamat, amin én csak idén esem át. Akkoriban az nem az én igazi énem volt. Az az ember is én voltam persze, de nem az volt a valós énem.
Sosem kellett leküzdeni a gátlásaimat, mert sosem voltak. Öt-hat éven keresztül 24 órában pornósztárként éltem. Minden a pornóról szólt, így nem voltak gátlásaim. A pornó volt az életem. Mikor találkoztam emberekkel, nem egy karaktert játszottam el, hanem tényleg az voltam én.
Hiányzik az az élet. Ha belekóstolsz, majd visszamész 5000 sékelt keresni, és alig tudod eltartani magad, és félévente vehetsz egy cipőt, miközben régen volt egy teljes gardróbod, tele cipővel – igen, cipőfüggő voltam –, az erős váltás.
De mi hiányzik pontosan? Az az életmód, vagy az az éned, aki akkor voltál?
Néha hiányzik az az ember, aki voltam. Hiányzik a szabadság. Hogy elég pénzed van, hogy nem kell felkelned korán reggel. Most minden nap hajnali ötkor kelek.
És igen, hiányzik a karakter is. Mindig flörtöltem, játszadoztam az emberekkel. Hiányzik az az önbizalom, ami akkoriban bennem volt. Most nincs önbizalmam. Cserébe van rajtam 15 kiló plusz és őszül a szakállam. Nem úgy nézek ki, mint 24 évesen. Így persze, hogy hiányzik az az ember, aki akkor voltam. Örülök, hogy az életem része volt az az énem is, hosszú időn keresztül.
Igencsak hosszú út vezetett ahhoz, hogy megtaláld saját magadat. Volt, amit megbántál ezen az úton?
Nem bánom a pornót, vagy hogy ennyire nyitott voltam szexuálisan. Bánom viszont azokat a dolgokat, amikkel szemben nem tudtam elég erős lenni. Például a drogokat. Ha a drogokról van szó, máig elérzékenyülök. Ez egy folyamatos küzdelem.
Nagyon nehezen nézem vissza a droggal foglalkozó jeleneteket. Pedig állandóan vissza kell őket néznem, mert egyfolytában utazunk a film miatt. És emlékeznem kell mindenre. Néha nosztalgikusan kiáltok fel magamban, hogy „Micsoda idők voltak!”, néha pedig szomorúan, hogy „A fenébe is, mi történt velem…?”.
És olyan hang van benned, hogy magadra kiáltasz: „Ember, mit csinálsz, hagyd abba azonnal!”?
Állandóan. Ha nézem a filmet, ma már folyamatosan ezt mondogatom magamban, hogy „Mégis mit csinálsz? Miért kell magaddal ezt tenned?”. De már négy éve józan vagyok. Pedig megannyi lehetőségem volt újra használni. Jellemző, hogy megismerkedsz egy szexi sráccal, és egyszer csak megkínál droggal. Nemet mondok, de ott van a fejemben a hang, hogy „De miért ne? Talán csak egy kicsit…”. Állandóan konfliktusban vagyok magammal. Ez egy háború bennem. Ezzel élek együtt. Már megértettem, hogy akkor mi történt. És nem okolok senkit, csak magamat. Nem mutogatok senkire, hogy miatta drogoztam. Mindenért, ami az életemben történik, felelősséget vállalok. Boldog vagyok, hogy most az vagyok, aki.
A dokumentumfilm nemcsak egy portré rólad, hanem egy portré a világ egyik legnagyobb pornószínészéről. Ha látjuk a problémákat, amikkel szembesülsz, a drogok, a lelki kihasználtság, minden… Ezek általánosságban a pornóipar problémái is? Cél volt, hogy ezeket is megmutassa a film?
Nem. Nem volt cél. Tom leginkább a családi kapcsolatokra akart koncentrálni. Ez a legfontosabb üzenet a filmben. Édesanyám mindig ott állt mellettem. Miatta vagyok életben. Mikor Berlinben éltem, ő meg Tel-Avivban, akkor is el tudta érni Skype-on keresztül azt, hogy életben maradjak, hogy vigyázzon rám, hogy gondoskodjon róla, hogy minden rendben legyen velem. De megjelenik az apámmal való kapcsolatom is., vagy hogy fiatal koromban szexuálisan zaklattak.
A film azért készült el, hogy olyan dolgokról szóljon, amiket mindenki közel érez magához. A család, az anya, az apa, a drogok, a szex. Mindannyian szexelünk. Mindannyiunknak van valami furcsa szexuális szokása.
Sokkal több mélyebb dolog van ebben a filmben. A szex, a pornó és a drogok csak a külsőségek, a háttér. A pornó és a szex a munkáim voltak, a drog pedig valami, aminek a függője voltam. De miért voltam annyira nyitott szexuálisan? Miért szoktam rá a drogokra?
Az első szexuális élményemet 12 évesen szereztem, mert apám túl femininnek tartott, és látni akarta, hogy szexelek egy nővel. És 11 évesen, ha ennyire közelről látod a szexet, akkor azt látod, hogy a szex szabad dolog, a szex jó dolog, hát mostantól így akarok élni. Minél inkább exhibicionista akarok lenni. Ezek azok a nagy kérdések és állítások, amik ebben a filmben elhangzanak.
A film célja tehát nem az volt, hogy bemutassa a pornószakma problémáit. De végül is bemutatta őket, nem?
Igen.
Általános problémák ezek a pornóiparban, amit látunk?
Ez az én történetem…
Persze, a te történeted, de az emberek könnyen sztereotipizálhatják az olyan problémákat, mint a drogozás a pornóiparban.
Ezek már létező sztereotípiák. Mindenki tudja, hogy a pornóiparban jelen vannak a drogok. A filmnek nem célja rossz képet festeni a pornószakmáról. De ezek a problémák jelen vannak. Senki sem gondolná, hogy mennyi gyógyszert és injekciót kapunk egy pornójelenet felvétele közben, hogy a farkunk kemény maradjon, vagy azt, hogy néha 10 órába telik, míg elélvezel.
De ott a mérleg másik oldala. Rengeteg barátom van, akik pornóznak, de nem drogoznak, kapcsolatban élnek, van hétköznapi, polgári munkájuk, a pornót pedig szórakozásból csinálják.
De én az extremitásig vittem. Mert egy szegény fiú voltam Izraelből, egy szaros kis városból, akit hirtelen az egész világ nézett és rengeteg pénzt keresett. Az volt az agyamban, hogy mutass többet, és többet, és többet.
És ebben az életben ott vannak a privilégiumok. A drogok, a rengeteg szabadidő, a rengeteg pénz… Engem ezek a dolgok tettek tönkre. Nem a pornó. A pornó igazából remek volt.
Hogyan reagált a pornószakma a filmre?
Néhány pornósztártól kaptam nagyon kedves üzeneteket. Michael Lukas jelezte, hogy nagyon meg akarja nézni a filmet. Az iparban mindenki erről a filmről beszélt. Nekünk, pornósztároknak nincsen semmi hardcore, hiszen így élünk. Egy átlagos ember, ha lemegy a klubba, iszik kicsit, drogozik kicsit, majd van egy jó hétvégéje. De nekünk ez a munkánk. Ha elmész a klubba dolgozni, minden bizonnyal drogozni fogsz és sokat fogsz inni, és egyúttal elengeded a gátlásaidat is.
Van bármi csábítás, hogy visszatérj a szakmába?
Nincs. Persze néha fantáziálok arról, hogy talán visszatérhetnék, és 40 évesként már daddy lennék a filmekben. (nevet) De nem. Boldog vagyok most így, ahogy vagyok.
Az emberek kétféleképpen gondolhatnak rád. Vagy a körülmények áldozata vagy, vagy saját magadé. De szükséges mindenképpen ez az áldozat-szerep?
Nem akarom, hogy áldozatnak lássanak. Nem vagyok áldozat. Sőt, egy nagyon szerencsés ember vagyok. Harmincéves koromig kiéltem minden fantáziámat. Szó sincs róla, hogy áldozat lennék. De lehet rám példaként nézni: mi történhet valakivel, ha otthagyja a pornóipart? Ha a pornót választod, ha a drogokat választod, ha rossz helyzetbe kerülsz az életedben… Azután is lehet még egy életed. Minden lehetséges.
Sose gondoltam volna, hogy megélem a film premierjét. Azt gondoltam, hogy addigra halott leszek, annyira függő voltam és elcseszett. Biztos voltam benne, hogy ez a film egy visszaemlékezés lesz.
Így igencsak örülök, hogy élek, és itt lehetek, és átélhetem a sikereket.
Kanicsár Ádám András
Instagram: @kanicsar
Akik lemaradtak a Megmentőm: Jonathas Agassi bemutatójáról, február 16-án este 8 órától az ismételt vetítésen bepótolhatják a Cinema City Arénában. Jegyvásárlás IDE kattintva.
