Iván Alexandra (Alexandr) közel egy évtizede kezdte zenei pályafutását. Budapest két meleg tematikájú elektronikus zenei klubestjének társalapítója, hazai fesztiválok rendszeres fellépője, az OMOH és a Persephone bulik kitalálója. Zenei kurátor, DJ, promóter, és nem utolsósorban sikeres LMBT személy, aki önmegvalósításával formálja és színesíti a főváros izgalmas éjszakáit.
Szinte minden zenész gyerekkorától fogva rajong a dallomokért. Nálad mivel indult ez a szerelem?
Nagyon fiatalon kezdődött nálam is a kötődés. Bizton állíthatom, hogy anyukám minden létező CD-jét és kazettáját végighallgattam gyerekként. Egész kicsi koromtól ez volt a hobbim, válogatás nélkül, a legkülönbözőbb zenei irányzatokat átívelve szólt minden, legyen akár bakelit, kazetta vagy később CD. Nem volt olyan, hogy tetszik vagy nem tetszik, végighallgattam az összes számot. Az első komolyabb váltást az internet bekötése hozta, így előbb a rap és a rock, majd az elektronikus (tánc)zene fogott meg. Vicces, de Tiësto Traffic című száma adta meg a kezdő löketet, hogy ilyen és ehhez hasonló energikus zenék után kezdjek kutatni. Volt bennem egy tettlegességig fajult akarat arra, hogy minden zenét és műfajt megismerjek. Meg akartam érteni, honnan jön a zene, mi ez, mire való, és hogyan kapcsolódnak a műfajok.
A zene vitt az éjszakába?
15-16 éves koromtól eljárogattam diszkókba, de az inkább csak az osztálytársakkal való iszogatásról szólt. Az első olyan buli, amire tudatosan mentem, egy csarnokbuli volt 2007-ben, közel hatezer fővel, ha jól emlékszem, a SYMA-ban. Ebben az időben még nem volt facebook, így a FREEE Magazinból (a FREEE Budapest egyetlen nyomtatott és újságárusoknál értékesített elektronikus zenei magazinja volt – a szerk.) tájékozódtam, az ottani buliajánlókat mazsoláztam, és álmodoztam, hogy egyszer majd ezekre is eljutok. Volt egy másik nagyobb élmény az életemben, mégpedig a Balaton Sound, amit nagyon ne olyan fesztiválnak képzeljetek el, mint manapság. 2008-tól három éven át ott voltam, olyan fellépőket hallgatva, mint a Massive Attack vagy a Kraftwerk, de itt hallottam először Naga & Betát, és több olyan magyar előadót, akiknek a bulijaira a mai napig szívesen eljárok.
Hogyan jött az életedbe, hogy ne csak felhasználója (jelen esetben hallgatója), hanem művelője is legyél a zenének?
Alapvetően zenegyűjtőnek tartom magam, tehát ha nem lenne a dj-zés, akkor is gyűjtenék számokat, kiadványokat, albumokat. Természetesen nem tudok „mindent” megszerezni, de törekszem, hogy legalább meghallgassam az újdonságokat és a kövessem a trendeket. Emiatt már a kezdetek óta kisebb „lexikális” tudással érkezem hétvégenként szórakozni. Volt egy leszbikus bulisorozat, a Chicken Exit, akik slágerek helyett mai értelemben „undergroundabb” zenét játszottak. Én voltam náluk a kakukktojás, aki minden eseményen kétszer-háromszor odament, hogy „Mi ez a szám? Nagyon jó! Na és ez? És ez?” Így haverkodtam össze a szervezőkkel, majd egy idő után már magamtól ajánlgattam nekik zenéket, hogy legközelebb mit tegyenek fel, mert tuti nagyot szólna. És nagyot is szólt. Innen adta magát, hogy elhívtak dj-zni, amire gondolkodás nélkül igent mondtam, pedig soha nem álltam még keverőpult előtt. Megszereztem ugyanazt a programot, amit ők is használtak a Chicken Exit bulikon és begyakoroltam otthon a szettem. Nagyon izgultam, csak pár órám volt nyitás előtt élőben is „elpróbálni” egy kontrolleren a végeredményt. Az esemény a „!Szkafander” nevű bulisorozattal egy közös kollaboráció volt a Trafó Művház alatt, amit akkor Mappa klubnak hívtak. A szettem óriási sikert aratott, így adta magát, hogy visszahívjanak a későbbiekben, amit !TAPE-es és Brutkó Diszkós zenélések is követtek. Később, mikor a VIBE még csak ötletként létezett, összehoztak a főszervezővel. Kezdetben én voltam az egyetlen dj… mit ne mondjak, elég formabontó esték voltak. Valahol a pop és az underground közt félúton volt az zenei irányzat. Szívesen játszottam volna többet az utóbbi halmazból, de ez alapvetően egy poposabb buli, így a nézetkülönbségek miatt a közös munka egy idő után véget ért. Ennek ellenére nincs bajom a slágeres vonallal, popzenén nevelkedtem, bennem mindig megvolt a „pop-érzékenység”. Soha nem erőltettem az undergroundot (disco/house/techno) ott, ahol nem kell. Mindig igyekeztem felismerni hol lehet egy-két kevésbé ismert zenét lejátszani, de nem próbáltam ebbe sznobságot csempészni. Mindig is szórakoztatni akartam az embereket olyan zenével, amivel én is azonosulni tudok.
Az OMOH-ban társalapító vagy. Hogy jött az ötlet, hogy house/techno melegbulit szervezzetek?
Szerencsés véletlenek hoztak össze minket Petivel (Marton Péter, Menishu). Láttuk a !TAPE-es és Brutkós bulikon, hogy egy berlini éjszakákat idéző rendezvényre igenis van igény Budapesten, ahol egyáltalán nem szól semmilyen kommersz zene. Majdnem egy éves tervezés után belevágtunk és megszerveztük Budapest első ilyen típusú meleg buliját a Corvintető felújított és átalakított kistermében, 2016 februárjában. Az OMOH kezdeti koncepciója volt, hogy nem fedjük fel, kik a dj-k, mert azt szerettük volna, ha mindenki a zene miatt és magáért a buliért jön. Ez egyfajta tudatos közönségépítés volt a részünkről. Minden rendezvény előtt feltöltünk egy mixet a Soundcloud oldalunkra, amivel felkészítjük a hozzánk érkezőket, mire számítsanak. Kezdetben hárman játszottunk, óránként váltva egymást, ami nagyon érdekes hangzást adott a buliknak. Az első komolyabb külföldi fellépő aztán átírta a beosztást és azóta minden alkalommal van külföldi vendég dj, ami kuriózum a budapesti meleg bulik tekintetében. Van viszont egy kritérium, miszerint nálunk kizárólag queer dj-k léphetnek fel. Akár hazai, akár külföldi előadó jön. Erre nagyon odafigyelünk, ezzel is támogatva az LMBTQ embereket. Ez alól máig is az egyetlen kivétel Klayman, akivel a Persephone bulikat szervezem.
Sikert siker követett?
A kezdeti titkolózás után kiderült, kik vagyunk, és egyik pillanatról a másikra figyelt fel ránk a város (most nem a közönségre gondolok). Megkeresett minket a Lärm, ami a Corvin zárását követően új otthona lett a buliknak, illetve nagyobb rendezvényekre is meghívtak bennünket (Kolorádó, Bánkitó, Pride Rainbow afterparty, SZiGET, Alkotótábor). Az OMOH-n van egyfajta elvárás, keményebb zenéket kell játszani. Bennem viszont él egy kevésbé technós, inkább house/disco énem, amit a Persephone életre hívásával tudtam igazán kibontakoztatni. Ezeken a bulikon nem annyira erős a meleg kontent, inkább queer bulinak szeretjük magunkat titulálni és több figyelmet szentelni a nőknek, hiszen a dj világban elég alulreprezentált a női nem. Az OMOH-nak van egy túlszexualizált világképe, ami teljesen szándékos, de ez inkább a férfiakat vonzza. A Persephone esetében szerettünk volna egy olyan bulit, ami tényleg összehoz mindenkit, aki az LMBTQIA+ buborékba tartozik. Ezért reklámozzuk queer buliként magunkat és ezért fókuszálunk a női és queer előadókra mind hazai, mind külföldi fellépők tekintetében.
Fedezzétek fel Alexandr stílusát, és csekkoljátok, milyen zene szól az OMOH/Persephone bulikon:
https://soundcloud.com/lxndrvn
Molnár Viktor
Fotó: Sin Olivér
