Perjés János: Nálunk nincsenek tabutémák – Interjú a Spirit Színház igazgatójával
A 2011-ben alapított Spirit Színház egy olyan magánszínház, ahol nem félnek a merész témáktól. Bátran nyúlnak olyan darabokhoz, amik máshol, más színészekkel rizikós vállalkozásnak számítanának, itt azonban biztosan megállnak a lábukon. A cél sosem a megbotránkoztatás, hanem az elgondolkodtatás. A Spirit Színház melegekről (is) szóló darabjairól és a színház ars poeticájáról Perjés Jánossal, a színház igazgatójával beszélgettünk.
Mi jelentette a legnagyobb kihívást, amikor megnyitottátok a színházat?
A tapasztalatlanság okozta a legnagyobb fejtörést, illetve a pénztelenség. Akkor még más volt a finanszírozási rendszer, magánszínházként más kategóriába is tartoztunk, mint egy állami színház. Volt egy nagy negatív hullámunk a harmadik évünk végén, de miután lett egy saját helyünk, felfelé ívelt a sorsunk. A másik nagy rizikófaktort a megfelelő társak kiválasztása jelentette. Bár a színház egy nagyon magányos valami, sok ember kell hozzá, hogy működjön. Ahhoz pedig, hogy megtaláld azokat az embereket, akikkel eredményesen tudsz dolgozni, idő szükséges.
A színészgárda mellett a repertoár is nagyon fontos tényezője a színházaknak. Ki dönti el, hogy milyen darabokat tűztök műsorra?
Majdnem kizárólagosan én. Néhány kolléga, rendező is hozott egy-egy művet, amiket nem én találtam meg, de azokat nem is éreztem a magaménak, nem is működtek olyan jól, nem értünk el velük olyan kimagasló eredményeket. Olyan darabokat választok, amikben olyan emberi kapcsolatok, konfliktushelyzetek és problémamegoldások, mindennapi szituációk vannak, amik mindenkivel előfordulhatnak.
Milyen cél lebeg a szemed előtt a darabok kiválasztásakor?
Az emberek különbözősége és együttélése izgat. Ha már egyszer megadatott, hogy élünk, akkor próbáljunk meg úgy élni, hogy ezt egymással együtt, békében tegyük. Nálunk nincsenek tabutémák: sokat beszélünk a különbözőségről, másságról, legyen szó szexualitásról, vallásról, vagy származásról. Sarkított példákkal élve szóba jöhet a családon belüli vagy női alkoholizmus, házasságon belüli biszexualitás. Olyan dolgok ezek, amikről nem beszélünk sokat, családon belül végképp nem. Azt szeretném, ha a nézők elgondolkodnának a műveken, átgondolnák, mit tennének ők, ha hasonló helyzetbe kerülnének, mint a szereplők, és azon is, hogy vajon az ő életükben nincs-e hasonló probléma.
Nem túl merészek ezek a témaválasztások?
Nem, mert maguk a művek és a társulat is olyan színvonalúak, hogy túlmutatnak ezen a kérdésen. Ha például az LMBTQ-témájú műveket nézzük: két ilyet játszunk, az egyik arról szól, hogy az apuka szeretné, ha a meleg fia boldog lenne, a másik, a Sodrásban sok évtized történetét meséli el, de egyik sem vulgáris vagy közönséges. Nem úgy áll a témához, amire azt mondaná az ember, hogy ettől ódzkodni kell.
Azt mondtad, az a cél, hogy a nézők górcső alá vegyék a saját életüket a darab hatására, és elgondolkodjanak róla. Melyik darabotok váltotta ki a legélénkebb reakciókat a közönségtől?
Még régebben játszottuk a Closer című darabot, ami az azonos című film alapján készült, és többek között Julia Roberts volt a főszereplője. A történet a párkapcsolati próbatételekről, a megcsalásról, az erőszakról szól. A darab szünetében egy házaspár tagjai magukból teljesen kikelve távoztak – gyaníthatóan mélyen érintette őket a téma.
Mennyire szívesen játszik egy heteró férfi egy meleg szerepet?
Egy profi színésznek ez semmit nem jelent, fel sem merülhet benne, hogy ez bármilyen nehézséget okozhat. Akkor szoktak gondok lenni, ha valaki a magánéletében is prűd, esetleg valamilyen látencia van benne, vagy valamiért idegenkedik tőle, nemcsak színészileg, emberileg is. Eleve meleg színészek sokszor nem játszanak szívesen meleg karaktereket.
Tényleg? Miért?
Gondolom, azt hiszik, hogy ez olyan fontos tényező, ami miatt hátrány érheti őket. Meggyőződésem, hogy ha egy kicsit távolabbról nézzük magunkat a nagy egészben, rá kell jönnünk, hogy amit csinálunk, tulajdonképpen mennyire nem létfontosságú. Ez egy olyan munka, ami nagyon sok örömöt szerezhet, ezért megértem, hogy ha valakinek nem komfortos egy karakter, nem tudja annak igazságát hitelesen megmutatni, akkor nem vállalja el. Egyébként az nem szerencsés, ha úgy állsz a színpadon, hogy nincs bármilyen szexusod, mert az rögtön kiütközik. Ha nézel egy színdarabot, és látsz egy unalmas színészt, az gyaníthatóan azért van, mert emberileg nem hordozza magában azt a szexust, amitől érdekes lehetne, aminek a kisugárzását köszönhetné. Enélkül nem működik semmi a színházban. A meleg szerepek azért okozhatnak nehézséget valakinek, mert a szex, a nemiség mindenkinek jelen van valamilyen formában a privát életében is. Viszont ha például egy gyilkost játszik a színész, azt nyilván könnyebben nézi megmunkálandó feladatnak, mint használni a privát szexusát.
Utasított vissza meleg szerepet olyan színész, aki nyíltan meleg volt?
Én egyáltalán nem foglalkozom ezzel. Túl nagy cirkuszt csinálnak ebből, a szakma nem néz le egyetlen színészt sem azért, ha homoszexuális szerepet játszik. Nem az a lényeg, hogy kit játszol, hanem az, hogyan. Nem hinném, hogy emiatt bárkit is beskatulyáznak.
Az egy dolog, hogy a szakma nem írná le emiatt, de mi van a közönséggel? Szerinted kockázatos ma egy színésznek coming outolnia?
Nem tudom magam beleképzelni egy fiatal színész helyébe, de nem hiszem. Olyan dolgoktól félnek leginkább, amiket csupán elképzelnek maguknak. Olyat mondjuk már hallottam, hogy egy abszolút melegbarát kereskedelmi televízió azt mondta az egyik fiatal színészének, hogy mivel az egyik sorozatban meleget alakított, ezért nem kaphat meg egy másik szerepet, mert abban nem lenne hiteles.
Tegdes Péter