Hírek

Összeadott egy leszbikus párt, kirúgta egyháza a lelkésznőt

Az Egyesült Metodista Egyház visszavonta Anna Golladay lelkészi engedélyét, miután a hölgy leszbikus párt adott össze templomában, Tennessee állam Chattanooga városában. A kegyvesztett Golladay elmondása szerint istentiszteletei különösen népszerűek voltak az LMBT-közösség hívő tagjai és szeretteik, barátaik körében. Az egyház vezetősége a döntést február 26-án hozta meg, a lelkésznő blog oldalán március hatodikán kommentálta a történteket.

Anna Golladay

A leszbikus pár egyik tagja évek óta tagja az egyházközségnek, így Golladay számára nem volt kérdés, hogy összeadja őt és szerelmét. „Kötelességem gondoskodni róla és családjáról az év minden napján, életük végéig. Az Egyesült Metodista Egyház egyet is ért ezzel… Kivéve egyetlen napon, egyetlen esetben” – olvasható a bejegyzésben.

A Szentlélek szólított rá, hogy szolgáljak? Nem kérdés. Úgy fogom élni az életemet, ahogy azt prédikációimban másoktól is elvárom? Úgy fogom. Ugyanakkor imádkozom azért, hogy úgy szolgálhassak, ahogy azt a Szentlélek mondatja velem.” – majd hozzáteszi: „Az Egyesült Metodista Egyház által okozott fájdalomnak véget kell vetni. Elfogadhatatlan LMBT-testvéreink folyamatos mellőzése.” Golladay záró gondolatként hozzáteszi, hogy a döntés az általa vezetett közösségben „helyrehozhatatlan károkat” okozott.

A döntésről az egyházközség Facebook-oldala is megemlékezett. Többen állítólag nemcsak itt, de az azóta eltelt istentiszteleteken is nemtetszésüknek, felháborodásuknak adtak hangot.

Az Egyesült Metodista Egyháznak az USA-ban jelenleg több, mint 7 millió tagja van.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin