Színes

Oscart érhet Brendan Frasernek a meleg karakter

Brendan Fraser
Brendan Fraser a The Whale című filmben. / Fotó: A24

 

Hollywoodban már Breneszánszról beszélnek, azaz talán újra eljöhet Brendan Fraser ideje a filmvásznon, méghozzá egy túlsúlyos, meleg irodalomprofesszor szerepe hozhatja el neki a megváltást.

Fraser neve jól ismert idehaza is, hiszen a mára ikonikussá vált Múmia-sorozaton túl olyan filmekben volt látható, mint Az őserdő hőse, A bájkeverő vagy A csendes amerikai. Szerepelt komoly drámákban, színpadon is, azonban a 2010-es évekre szinte eltűnt a köztudatból. Az akciójelenetekben szerzett sérülési megkeserítették az életét, adósságot halmozott fel. Tönkrement a házassága, egy időben a tartásdíjat sem tudta fizetni a gyermekei után. Apró-cseprő televízós szerepekkel tartotta fenn magát.

Most azonban Darren Aronofsky (Rekviem egy álomért, Fekete hattyú) új filmjével talán Frasernek is sikerül visszatalálnia a mozik közönségéhez újra. A The Whale (A bálna) című alkotást a velencei filmfesztiválon mutatták be, ahol hat percig állva tapsolta a teljes terem Fraser színészi teljesítményét. A színész könnyekkel küzdött a bemutatót követően.

 

 

A The Whale a 300 kilós Charlie története, aki elhagyta a családját, hogy egy másik férfival éljen együtt, de párja meghal, és Charlie az evésbe menekülve elhízik. Irodalomprofesszorként online órákat tart, de folyton azt hazudja, hogy elromlott a kamerája, mert nem akarja, hogy lássák az állapotát. Számos betegséggel küzd a súlya miatt, tudja, hogy bármikor meghalhat. Megpróbálja rendbe hozni kapcsolatát a tőle elhidegült tinédzser lányával (akit A Stranger Thingsből ismert Sadie Sink alakít).

A színész napi hat órát ült a sminkben, a műtest, amit ráapplikáltak, 150 kilót nyomott. Elmondása szerint, amikor a nap végén levették róla a súlyos jelmezt, szédült és botladozott. A kritikusok világszerte dicsérik Brendan Fraser alakítását. Már olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy Oscar-esélyes lehet ezzel a szereppel, bár magát a filmet közepes minőségűnek ítélik, sokszor látott, tipikus melodrámának.

A készítőket egyébként kövérségfóbiával is megvádolták, amikor kiderült, hogy nem egy 300 kilós színészt választottak a szerepre, hanem Frasert maszkírozzák el. Az extrém súlyos embereket ritkán teszik meg filmek főszereplőivé, a kevés kivétel jobbára vígjáték volt eddig (gondolhatunk itt például Eddie Murphie Norbitjára), ahol kifigurázzák a túlsúlyos embereket. A meleg Charlie karaktere két marginalizált kisebbséget is reprezentál a filmvásznon – bár olyan színész alakítja, aki egyik kisebbséghez sem tartozik.

A filmet hivatalosan decemberben mutatják be az amerikai mozik, Magyarországra év végén, jövő év elején érkezhet.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin