Oresztész és Püladész – Egy bromance az ókori görög mitológiában

Az antikvitás időszakában, az ókori görög-római kor egyes periódusaiban a férfiak közötti vonzalom, szerelem, kapcsolat egyáltalán nem volt szokatlan és nem volt elítélendő. Így nem meglepő, hogy a görög mitológia is tartalmaz olyan (akár valóságalapú) történeteket, amelyek férfiszereplői között a barátságnál mélyebb kötödés alakult ki.

A főisten, Zeusz sem tudott ártatlan maradni: beleszeretett egy szépséges fiúba, Ganümédészbe, és sas képében lejött a földre, hogy vágyait kielégítse és magával vigye az ifjút az Olümposzra, ahol az istenek pohárnokává tette őt. Egy másik értelmezés szerint Zeusz felesége, Héra nem nézte jó szemmel ezt a kapcsolatot, így Zeusz Ganümédészt a csillagok közé emelte, és ezzel megalkotta a Vízöntő csillagképet.

Homérosz eposzában, a trójai háború egy epizódját bemutató Iliászban pedig Akhilleusz és Patroklosz szerelme meghatározó motívum. Patrokloszt (aki Akhilleusz rokona és férfiszeretője) Hektór, a trójai királyfi megöli. Akhilleusz szerelme elvesztésé miatt, fájdalmában bosszút esküszik, és ő is végez Hektórral. Patroklosz temetésének homéroszi leírása a két férfi szerelmének mementója lett.

A trójai háború korából származik egy másik legendás (talán kevésbé ismert) barátság, szerelem: az Oresztész és Püladész közötti bromance. A történet kellőképpen görög. Oresztész Agamemnón és Klütaimnésztra fia (Élektra fivére), akinek apját éppen anyja öli meg. Agamemnón haláláért Oresztész bosszút esküszik, és ebben leghűségesebb szövetségese, támasza Püladész (aki egyébként Oresztész unokatestvére).

Ezt a történetet több ókori görög drámaíró is feldolgozta. Először Aiszkhülosz tragikus trilógiájának második darabjában, az Áldozatvivőkben jelent meg együtt a két fiú (i. e. 458-ban volt a bemutató), majd Szophoklész Élektra című drámájának (i. e. 420.) meghatározó szereplői voltak ők. Oresztész és Püladész barátsága azonban legerőteljesebben Euripidész drámáiban (Élektra – i. e. 413., Oresztész – i. e. 408., Iphigenia a tauriszok között – i. e. 406.) jelent meg. Maga Oresztész fogalmaz így: „De íme jön legkedvesebbik emberem, Püladész: a phókisziaktól futva fut felém; be édes látvány! Hű barát a baj között szebb, mint hajósnak vész utáni sima víz.” Kötődésüket az alábbi párbeszéd is jól szemlélteti: „ORESZTÉSZ: Miért kéne halnod vélem együtt néked is? PÜLADÉSZ: Kérded? Mit ér az életem tenélküled?”

Későbbi korok szerzőit is megihlette a két férfi barátsága. Vittorio Alfieri (1749–1803.) olasz drámaíró művében, az Oreszteszben ezt olvashatjuk: „ORESZTESZ: Minden vészt legyőztem, Püladesz; barátságod erejének hála érte. S ahhoz, hogy ideérjek, oly ádáz gonosztettnek bosszulója, az ég tán merészségemnek kívánta s hűségednek erős bizonyítékát. PÜLADESZ: Merészséged? Túl sok! Hányszor, de hányszor reszkettem érted! Készséggel megosztok minden veszélyt veled, tudod.”

Zeneművek is születtek a két fiatal történetéből. Georg Friedrich Händel háromfelvonásos operáját, az Oreste című darabot 1734-ben mutatták be, Christoph Willibald Gluck négyfelvonásos operáját, az Iphigénia Tauriszban címűt pedig 1779-ben.

Természetesen a szobrász- és festőművészek számára is témát biztosított Oresztész és Püladész története. A két fiatal férfi közötti intimitást talán a legjobban a madridi Pradóban található szobor mutatja meg igazán.

Pier Paolo Pasolini drámája, a Pilade (1967) is Oresztész és Püladész történetéről szól – kicsit más felfogásban. Ebben Oresztész a polgári értékek képviselője, Püladész pedig az örök lázadó. A dráma zárógondolataiban megjelenik az emberközpontú világ végének víziója és a fogyasztói társadalom okozta korlátok negatívuma.

Molnár Zoltán