Hírek

Nemet mond az LMBTQI fiatalok védelmére a magyar és lengyel kormány

Ma találkoznak az Európai Tanács szociális ügyekért felelős miniszterei és az ülés keretében a soros osztrák elnökség közös álláspontot kíván elfogadtatni arról, kik érdemelhetnek megkülönböztetett védelmet az online térben, amely így „befogadó, biztonságos és nem diszkrimináló” lenne.

Sajnos a tagállamok azonban közel sem egységesek az ügyben. Két ország fejezte ki nemtetszését a szexuális kisebbségek szövegbe foglalása miatt a hét során: Lengyelország és Magyarország – írja a Politico.

 

Logó – Az Európai Unió Tanácsának osztrák soros elnöksége

 

A tervezet az alábbi társadalmi csoportokat kívánta védeni: alacsony társadalmi helyzetű fiatalok, etnikai kisebbséghez tartozó fiatalok (különös tekintettel a romákra), fogyatékkal élő fiatalok, falusi környezetben élő fiatalok, bevándorló háttérrel rendelkező fiatalok és LMBTIQ fiatalok.

Mint azonban arról az osztrák elnökség a tagállamok uniós nagyköveteit tájékoztatta, a magyar és lengyel delegáltak nem voltak megelégedve a szöveggel. Az osztrák diplomaták erre új szövegjavaslattal álltak elő, amiben a „szexuális orientáció” lett volna a védett kategória, az LMBTIQ kifejezés (Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transznemű, Interszexuális és Queer) kikerült a szövegből.

Ez azonban a Benelux-államok képviselőinek (hollandoknak, belgáknak, luxemburgiaknak), a finneknek és a máltaiaknak nem volt elfogadható. Szerintük igenis nevesíteni kell az LMBTQI embereket.

A szöveg várhatóan a közösség nevesítése nélkül kerül elfogadásra és a tagállamok közel kétharmada aláír egy csatolt véleményt, amely felszólítja a jelenlegi és jövendőbeli EU elnökségeket egy „LMBTI-stratégia” megalkotására.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin