„Nem tudunk a jövővel foglalkozni, mert a jelen helyzet sürgető”
Ez év júniusáig 1300 segélykérés érkezett be hozzájuk. Egyszerre 30-50 eseten dolgoznak, amelyek mindegyikének tétje, hogy LMBTQ személyeket menekítsenek ki olyan országokból, ahol azoknak homo- és transzfóbiával, erőszakkal, börtön-, sőt akár halálbüntetéssel kell szembenézniük. Sikeres szervezet, komoly stratégiával, közben mégis az a legnagyobb álmuk, hogy egy olyan világban éljünk, ahol a Rainbow Railroadra semmi szükség nincsen. Khimali Powell-lel, a Rainbow Railroad ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.
Mit lehet tudni a kezdetekről? Mi volt a Rainbow Railroad alapításának kiindulópontja?
A Rainbow Railroadot 2006-ban egy csapat önkéntes alapította, miután a tel-avivi World Pride-on egy hajléktalan palesztin fiatal felkereste a kanadai delegációt. Ez volt az első esetünk. Azóta több mint 600 embernek segítettünk abban, hogy biztonságba kerüljenek.
Azóta eltelt jó pár év, és gondolom, egyre több minden derült ki számotokra azokról a körülményekről, amik miatt hozzátok fordulnak az emberek. Mik a tapasztalatok?
Azt nem tudom, az alapítók pontosan milyen stratégia mentén dolgoztak, de annyi biztos, hogy ma 90 országból érkeznek hozzánk megkeresések, és ebből 70 olyan ország van, ahol az LMBTQ közösséghez tartozni bűncselekmény, 11 államban pedig alkalmazható a halálbüntetés. A világ egyre veszélyesebb hely az LMTBQ közösség azon tagjai számára, akik ezekben az országokban élnek. Ezt onnan is lehet tudni, hogy a tőlünk segítséget kérő emberek száma folyamatosan növekszik. Rutinszerűen tartóztatják le, támadják meg brutálisan, vagy gyilkolják meg az itt élőket. Gyakran nem tudnak hova fordulni, mert a kormány, a média, a rendőrség, az egyházi szervezetek, sőt a családjuk részéről is azt tapasztalják, hogy azok nemhogy tolerálják, de ösztönzik ezt a brutalitást. Fontos kiindulópont számunkra is az ILGA, vagyis a Nemzetközi Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transz és Interszex Szervezet felmérése–, amely érzékletesen mutatja be a helyzetet.
Mi a missziótok ma? Amennyiben meg lehet fogalmazni egy pontos célt…
A Rainbow Railroad abban szeretne segíteni az LMBTQ embereknek, akiknek erőszakkal és üldözéssel kell szembenézniük, hogy utat találjanak a biztonság felé. Regisztrált segélyszervezet vagyunk. A légi utazás megszervezésével és egyéb pénzügyi támogatással segítjük őket. Ez tartalmazza az utazás előtti és utáni költségeket, emellett pedig információt és erőforrásokat biztosítunk ahhoz, hogy a biztonságos országokban hogyan tudnak menedékjogot kérni.
Mik a lépcsőfokai a segítségnyújtásnak részetekről?
Nagyrészt a honlapunkon keresztül veszik fel velünk a kapcsolatot, aztán ki kell tölteniük egy pár kérdést tartalmazó formanyomtatványt. Gyakran találnak meg minket a közösségi médián keresztül is, és van olyan eset, hogy egy helyi LMBTQ szervezet ajánl minket.
Mik a számok? Hány embert mentettetek meg eddig? Hányan jelentkeznek hozzátok?
Az alapítás óta több mint 600 embernek segítettünk biztonságra lelni. Csak ebben az évben, júniusig már 1300 segélykérő jelentkezett nálunk.
Milyen pénzügyi keretből dolgoztok?
Átlagosan tízezer dollárba kerül, hogy segítsünk valakinek. Nincs állami támogatásunk. Minden egyes eset egyéni, alapítványi vagy vállalati adományokból finanszírozható. A Rainbow Railroad keretein belül 11 teljes munkaidős munkatársunk van, és számtalan önkéntesünk és támogatónk Kanadában és szerte a világon.
Nagyon nehéz körülmények között kell dolgoznotok az egyéni ügyeken. Gondolom, az adott ország vezetése, politikai rendszere gyakran megnehezíti a munkát. Mi az, ami útjában állhat a zökkenőmentes mentésnek?
A fő akadály sokkal inkább a pénzügyi helyzet kiszámíthatatlansága, a forráshiány mind pénzügyi értelemben, mind az erőforrásokat tekintve. Persze az is nagy akadály, hogy egyre több kormány zárja le a határait a menedékkérők előtt.
Hogyan döntitek el, melyik legyen az a célország, ahova menekítitek a segélykérőt?
Tizenegy különböző országban helyezünk el segélykérőket. Nem minden ország jöhet szóba áttelepítési célként, elsősorban logisztikai, geopolitikai kikötések miatt. Ez az, ami általánosságban szűkíti a listát. Ha több ország is felmerül lehetőségként az eseteknél, akkor az alábbi faktorokat vizsgáljuk meg: elérhető erőforrások és szociális szolgáltatások a célországban, az ott beszélt nyelvek, az ottani LMBTQ közösség és szervezetek; hogy van-e családi, baráti köteléke a segélykérőnek az adott országban.
Mi történik, miután kimentettetek valakit?
Miután a segélykérő sikeresen elérte a biztonságos országot, összekötjük a helyi szervezetekkel, hogy a továbbiakban ők segítsék a letelepedését.
Hány partnerszervezettel tartjátok a kapcsolatot világszerte?
Rendkívül széles az emberi jogi szervezetek köre, akikkel együttműködünk. A segítségnyújtáson kívül a munkánk másik fő fókusza, hogy ezeket a kapcsolatokat kialakítsuk. Jelenleg több mint 30 ország szervezeteivel állunk kapcsolatban.
Bár ezt a részét már nem ti végzitek a segítségnyújtásnak, de be tudsz avatni minket egy kicsit abba, hogy mi történik a célországba érkezés után?
Megpróbálunk mindent elkövetni annak érdekében, hogy összekössük a segélykérőt az elérhető és számukra megfelelő szervezetekkel. Utána már ezek segítik őt nagyon sok tekintetben: menekültjogi helyzetében, lakhatásban, tanulmányi és foglalkoztatási kérdésekben; fizikai és mentális egészségügyi segítséget nyújtanak, traumát kezelnek, nyelvi és kulturális ismeretekben segítenek. Egyébként minden ország esetében más és más a folyamat, de ezek a legfontosabb teendők.
Borzasztó nehéz lehet elhagyni az otthonodat, még akkor is, ha ezt egy jobb élet reményében teszed. Milyen pszichológiai következményei lehetnek egy ilyen döntésnek?
A folyamat nagyon nehéz, valóban. Sokan csak nehezen tudják kezelni, hogy újra meg kell találniuk önmagukat a büntetések és a kriminalizáció után. Azok, akik újonnan érkeznek egy országba, gyakran komplex traumával, poszttraumás stresszel néznek szembe a megélt tapasztalatok következtében. Beépül a lelkükbe a homofóbia, a transzfóbia, és ez aztán mélyen gyökerező pszichológiai problémákhoz vezet. Ez azonnali, átfogó és intenzív kezelést igényel, ami vagy nem elérhető, vagy túl drága számukra. Az, hogy újra és újra át kell élniük a traumákat, miközben a Rainbow Railroadnak, aztán a bevándorlási hivatalnokoknak, jogászoknak, bírónak vagy letelepedési szervezeteknek beszélik el őket, nagy mértékben traumatizál. Emellett az, hogy rájönnek, talán sosem térhetnek vissza a családi környezetükbe, sose láthatják többet a szeretteiket, nagyfokú mentális következményeket vonnak maguk után. Még akkor is, ha nem szeretnének visszatérni a hazájukba. Hiszen kényszerítették őket erre, önmaguktól nem feltétlenül választották volna ezt az utat.
Mi volt a legnagyobb harcotok? Volt, aki mégis vissza akart menni a saját hazájába? Aki nem tudott alkalmazkodni a kihívásokhoz, amit az új élet megkívánt?
A Rainbow Railroad sikeresen avatkozott be számtalan krízishelyzetbe, legutóbb Tanzániában. 2018-ban Egyiptomból mentettünk ki embereket, ahol tucatnyi ember volt veszélyben amiatt, hogy szivárványos zászlót lengettek egy kairói koncerten. 2017-ben Kenyából menekítettünk ki embereket. Jó pár csecsen segélykérőnk szenved a traumáktól és attól, hogy alkalmazkodnia kell az új életéhez, miközben emellett próbálnak túlélni az erőszak után.
Mit gondolsz, milyen változásokra lehet számítani a jövőben a homofóbia és az LMBTQ jogok tekintetében? Tudom, hogy nehéz kérdés, de mivel látod a rettenetes példákat és a sikersztorikat is, érdekel a perspektívád.
Ez azért sem könnyű kérdés, mert a Rainbow Railroadnál nincs különösebb kapacitásunk arra, hogy a jövőn gondolkodjunk. A jelen helyzet ugyanis annyira sürgető, hogy nem tudunk a jövővel foglalkozni. Ebben a pillanatban a kérések ezrei mozgatnak minket leginkább. Abban bízunk, hogy hamarosan eljön a változás az LMBTQ közösség számára globális szinten, és folytatódik azon törvények eltörlése, amelyek kriminalizálják az azonos neműek kapcsolatát. Bízunk abban, hogy az emberi jogokat és a védelmet fokozatosan kiterjesztik mindenkire. Nem klisé, hogy olyan világról álmodunk, ahol a Rainbow Railroad létezésére többé nincs szükség, mert az emberek többé nem élnek félelemben, az életüket féltve.
Fábián Barbara
A Rainbow Railroadról itt tájékozódhatsz, és itt segítheted a szervezetet: www.rainbowrailroad.com