A Katona József Színház március 18-án mutatja be Martin McDonagh Hóhérok című fekete komédiáját. A történet középpontjában egy angliai történelmi esemény, a halálbüntetés 1965-ös eltörlése áll. A Gothár Péter rendezte előadás próbáinak elején az egyik főszereplőt, a Jászai Mari-díjas Fekete Ernőt kérdeztük a darabról és a színészmesterségről.
– Hol tartanak a próbákkal?
– A végére értünk az úgynevezett rendelkező próbáknak, amikor már látszik, hogy milyen a játéktér, mit játszunk, milyen jelenetek lesznek és hova teszi a hangsúlyokat a rendező. Most a részletező munka fázisának elején tartunk.
– Az a típus, aki már a szövegtanulás közben elkezdi magában felépíteni a karaktert, vagy inkább a rendező útmutatása indítja be?
– Ha próbálkozom is magamban valamivel, mindenképpen együtt alakítjuk a szerepet. A színészet önálló munka, de nagyon fontos része a rendezői szem, amely kívülről lát. A rendező terelget, tanácsokat ad, jó megbízni benne és hallgatni rá.
– A partnerek szeme is fontos? Azt is figyelembe veszi, amit a játszótársak mondanak?
– Természetesen. A Katonában ez bevett szokás. Az előadás egészéért vagyunk együtt, közösen hozzuk létre, segítjük egymást. Senki nem sértődik meg, ha javaslatot vagy kritikát kap.
– Milyen a közös munka Gothár Péterrel?
– Régi kapcsolatot melegítünk fel most. A pályám elején viszonylag sokat dolgoztam vele, hosszú évek után az első új, közös munkánk a darab. Minden rendező más egyéniség, külön világ, de ő köztük is különlegesnek számít. Kakukktojás. Péternél másképpen alakul ki a végleges eredmény, mint általában a színházi rendezőknél. Ez biztosan abból fakad, hogy filmrendező és a darabjainak díszlettervezője is. Nagyon erősen él benne egy kép, amit látni szeretne. A vizualitás felől indul, először a teret látja, minden más utána következik. Nagyon jó hangulatúak a próbák, már csak azért is, mert a Hóhérok élvezetes, csodálatos humorral megírt darab.
– A színlapon azt olvastam, hogy a szerzőnek ez az első olyan darabja, amely nem ír, hanem angol nyelven született, így a humora is angol. Szereti az angol humort?
– Innen, a Kárpát-medencéből nem tudok különbséget tenni az ír és az angol humor között, mindenesetre nagyon tetszik. Rendkívül jól szórakozunk, ha újra meghalljuk azokat a mondatokat, amiken az olvasópróbán csak átfutottunk. Reméljük, a nézőknek is jut ebből a jó érzésből. De azért azt hozzá kell tennem, hogy a Hóhérok nem önfeledt, hahotázós komédia, nem pusztán viccek egymásutánisága. Nagyon komoly témához, a halálbüntetés kérdéséhez nyúl, de ezt úgy teszi, hogy sokat lehet rajta nevetni.
– Harry Wade, akit ön játszik, mit gondol a halálbüntetésről?
– A darab akkor játszódik, amikor Angliában megszüntették a halálbüntetést, és Harry Wade utolsó munkája óta már két év telt el. Nagyon hiányzik neki a régi mestersége, mert attól volt teljes az élete. Többek között azért törölték el a halálbüntetést, mert sok ártatlan embert is kivégeztek. Az ezzel való szembesülés a szerep egyik fontos szála. Harry hárít: azok nem voltak ártatlanok, vagy nem is ő csinálta, vagy ő csak a munkáját végezte.
– És Fekete Ernőként mi a véleménye a halálbüntetésről?
– Azok közé tartozom természetesen, akik elutasítják. Ember ne oltsa ki más ember életét! És ugye mindig ott van a tévedés lehetősége, mint ahogy az majd a Hóhérokban is látható.
– Harry Wade mestersége a halál. Hogyan, honnan hozza elő magából azokat az élményeket, érzelmeket, amelyek a karakter hiteles megformálásához kellenek?
– Nem kell előkeresnem magamban a hóhért, elég, ha a nézők látják meg bennem. Egy mesterembert kell megformálnom, aki a szakmájának büszke ismerője. Akár egy asztalosra is gondolhatok magamban. Egyelőre technikai problémákkal gyötrődünk. Kétféle világ beszél elvben ugyanazon a nyelven, Harry Wade észak-angol, Tasnádi Bence, a másik főszereplő egy déli fiút játszik. A vidékiség frusztrációja fontos eleme a darabnak, de ami az angol színpadon viszonylag könnyű, azt nehéz magyarra átültetni. Jelenleg próbálunk olyan, nem feltétlenül beazonosítható magyar tájszólást találni, ami egy vidéki kocsmában jellemző lehet. Harry Wade egy magát rendkívül sokra tartó, de frusztrált, észak-angol proli hóhér. Most azzal kínlódom, hogy hogyan szólaljon meg magyarul.
– Negyvennégy éves. Foglalkoztatja a kora?
– Igen, de nem vagyok rosszul tőle, ettől még nyugodtan alszom. (Nevet.) Váltókorba kerültem, egyre több olyan szerepet osztanak rám, ahol nagykorú gyerekeim vannak. A Hóhérokban is felnőtt lányom van, Jordán Adél játssza. Lehet, hogy én vagyok a társulatban az „akár húszéves gyereke is lehet” alak, de még nem érzem így, mert az agyam, a lelkem valahol harminc év körül maradt. Az évad elején játszottam az Alföldi Róbert rendezte II. Edwardot, akinek van egy Edward nevű fia. Úgy különböztetik meg őket, hogy azt mondják: megyek öreg Edwardhoz. Én volnék az öreg. Nem fáj, csak fura hallani, mert nem így gondolok magamra.
– Ha – mint Karinthy Frigyes a Találkozás egy fiatalemberrel című novellájában – találkozna húsz-huszonöt évvel korábbi önmagával, mit mondanának egymásnak? Hol tart az akkor kitűzött céljai elérésében?
– Amit az a huszonéves ember maga elé vetített, nagyjából megtörtént. Az általam csodálatosnak tartott Katona József Színház egyik fontos tagja akartam lenni, jó szerepeket akartam játszani nagyon jó színészek társaságában. Nem készültem arra, hogy magamtól beutazzam a világot, de a színházzal szerettem volna, és az is elég komoly mértékben sikerült. Nyolcvanöt-kilencven százalékban teljesültek a szakmai vágyaim, nagyjából elértem, amit ennyi idős koromra el akartam érni.
– Előadás után hazasiet, vagy beiktat egy zsilipet a szerepbeli és a civil énje közé?
– Nem szeretek azonnal kilépni a színházból, ott maradok. Volt néhány alkalom, amikor rohannom kellett valahová, így a nézőkkel együtt távoztam, és ez nagyon zavart. Kell valami levezetés, átmenet. Ez az én esetemben egy kis ott maradás és egy-két fröccs. Az alkohol persze veszélyes lehet, ezen a pályán már sokan kerültek bajba miatta. Úgyhogy februárban fröccs sincs, pár éve kihagyok évente egy hónapot, és ugye a február a legrövidebb hónap. (Nevet.)
L. Horváth Katalin
