Négy év után újra pride felvonulás volt Mumbaiban
Négy év óta először rendeztek pride felvonulást az indiai Mumbaiban – írja a Times of India. Legutóbb 2019-ben kerülhetett sor a városban hasonló eseményre, nem sokkal azután, hogy a legfelsőbb bíróság dekriminalizálta a homoszexualitást.
Az elmúlt években a Covid19-pandémia miatt nem tudtak pride-ot szervezni a városban, majd a járvány csendesedése után nehézségekbe ütköztek a rendőrségi engedély beszerzésében. Most azonban mintegy ezer ember vonult az utcákon szivárványszínű zászlókkal és egyenlő jogokat kérő táblákkal.
„A mai nap az önkritika napja a cisz-heteró közösség számára. Néhányan kérés nélkül is annyi mindent megkapnak – mindent, ami a queer közösség számára tilos. A jogot a házasságkötésre, a jogot az adoptálásra, a jogot, hogy szabadon, diszkrimináció nélkül élhessenek. Amíg akárcsak egyetlen queer ember is képtelen önmagához híven élni az életét a városunkban, addig okunk van utcára vonulni” – mondta Harish Iyer aktivista.
A felvonulást egy hónapos programsorozat előzte meg, workshopokkal, filmvetítéssel, könyvklubbal, panelbeszélgetésekkel. A program keretében drag showt és ifjúsági művészeti fesztivált is rendeztek.
A rendezvények és a felvonulás célja a láthatóság növelése és az egyenlő jogok iránti tüntetés mellett a párbeszéd elindítása is volt. „Amikor a bámészkodók látják a köztereken zajló szórakoztató eseményeket… és meglátják a szivárványos zászlóinkat, csatlakoznak és beszélgetést is kezdeményeznek” – mondta Sudhanshu Latad, az egyik résztvevő egyesület képviselője.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A bejegyzés megtekintése az Instagramon