Gerhard Richter a kortárs német festészet kiemelkedő alakja, aki rengeteg mindenkire volt (van, lesz) hatással. Művei igen magas áron kelnek el világszerte, és többek között Eric Clapton is a gyűjtői közé tartozik. Életéből merítve évtizedeken átívelő mozifilm készült.
Egy adott korszakot sok mindenen keresztül be lehet mutatni, ezek közül az egyik, ahogyan a művészeivel bánik. A diktatúrákra jellemző az alkotói szabadság keretek közé szorítása, majd felszámolása, ahol mind a művész, mind a mű a politika szolgálatába állítva hirdeti az eszme nagyságát, felsőbbrendűségét. Aki nem áll be a sorba, az művészként megszűnik létezni – a lázadás, az ellenállás legtöbbször hiábavaló. Az előre meghatározott téma és stílus megkötik a művész kezét, az egyéni látásmód, a valódi tehetség rejtve marad. A 20. századi Németország ebből a szempontból különösen érdekes.
A Mű szerző nélkül életrajzi ihletésű film, ami nagyban merít Gerhard Richter sorsából. A film fiktív főszereplője Kurt Barnert (Tom Schilling, 6 évesen Cai Cohrs), aki 1937-ben az „elfajzott művészettel” (entartete Kunst) ismerkedik Drezdában. A kiállításra Elisabeth nagynényje (Saskia Rosendahl) viszi magával, aki bár jó tanuló és szófogadó lány, de mentális zavarokkal küzd. A náci eutanáziaprogram keretében elveszik családjától, előbb sterilizálják, majd elgázosítják. A körzetben mindezek kivitelezéséért Carl Seeband professzor (Sebastian Koch) felel, aki miután segít világra hozni a szovjet katonai parancsnok fiát egy komplikált szülésnél, megmenekül a számonkéréstől.
Kurt férfi rokonai elesnek a háborúban, tanár apját, aki belépett a náci pártba, az új rendszerben egyetlen iskolába sem veszik fel. Fia címfestőként dolgozik a tanulás mellett, majd a szocialista realizmus jegyében alkot, ahol hamar felfigyelnek a tehetségére. Bár az állami megbízások jól fizetnek, és felesége, Ellie dúsgazdag apjától is kapnak havi apanázst, képtelenek a kommunizmusban élni, ezért – már házastársakként – Nyugatra szöknek. Düsseldorfban telepednek le, ahol Kurt festészetet tanul a különc Antonius van Verten professzortól (Oliver Masucci). Mentora felfedezi az akkor már 30 éves Kurtban a tehetséget (26-nak vallja magát, mert a leghíresebb művészek és tudósok addigra már előálltak valami igazán nagy dologgal), és személyes tragédiáját felszínre hozva járul hozzá mással össze nem téveszthető stílusa megtalálásához. A professzor karakterét Joseph Beuys-ról mintázták, aki ebben az időben szobrászatot tanított itt.
A magyar és a német cím onnan származik, hogy Kurt előszeretettel fest fotókról és újságkivágásokról, ahol az eredeti szerző gyakran nem ismert. Amikor első kiállítása alkalmával az újságírók arra kíváncsiak, ismeri-e a képein szereplő embereket, azt válaszolja, hogy nem. Ezt azzal indokolja, ha ismerné őket, az befolyásolná az alkotói folyamatban. A néző addigra persze pontosan tudja, hogy műveinek minden szereplője jelen volt (van, lesz) az életében, és a film tulajdonképpen ezeket az embereket helyezi el a harminc évet felölelő történelmi tabló három és negyed órájában.
Az angol cím, a Never Look Away ugyancsak találó: Kurtnak a nénikéje mondja mindig, hogy soha ne fordítsa el a tekintetét, aki így is fog tenni, miután Elisabethet elhurcolják. Sok mindennek szemtanúja lesz, ami a nácizmus és a kommunizmus alatt történik, ezt látja meg benne van Verten professzor, amikor arra buzdítja, találja meg saját magát, a stílusát, a mondanivalóját.
A filmet 2019-ben Oscar-díjra jelölték a legjobb idegen nyelvű film és a legjobb fényképezés kategóriájában (akárcsak a Romát és a Hidegháborút). A francia apától származó amerikai Caleb Deschanel operatőrnek ez volt a hatodik jelölése (Az igazak, A hazafi, A passió), idén Az oroszlánkirályt láthattuk tőle. A forgatókönyvíró-rendező Florian Henckel von Donnersmarck 2006-ban készítette el A mások élete című filmjét, amely szintén Oscar-jelölést kapott legjobb idegen nyelvű filmként.
Kurt művésszé válásának története egyben generációjának, tágabb értelemben egész Németországnak a története, amelyet impozáns és korhű díszletek között mutatnak be, beleértve a porig bombázott Drezdát. Szeretteinek szörnyű és értelmetlen halála egész pályafutása alatt kísérti, és bár házassága boldog Ellie-vel, kapcsolatukra külső körülmények vetnek árnyékot, amelyek újabb traumához vezetnek. Ezek az élmények határozzák meg őt művészi mivoltában, páratlan tehetséggel párosulva. Saját hangját akkor találja meg, amikor ezeket hagyja a felszínre törni, addig csak kísérletezik és a sötétben tapogatózik.
A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy Gerhard Richter a filmet az élettörténetével való visszaélésnek és durva torzításnak titulálta.
Horváth Ádám
Mű szerző nélkül (Werk ohne Autor)
német-olasz történelmi dráma, 189 perc, 2018
Korhatár: 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Rendező: Florian Henckel von Donnersmarck
Forgatókönyv: Florian Henckel von Donnersmarck
Szereplők: Tom Schilling, Sebastian Koch, Paula Beer, Saskia Rosendahl, Oliver Masucci
Zene: Max Richter
Operatőr: Caleb Deschanel
Forgalmazó: Cirko Film
Bemutató: 2019. október
