„A boldogság pozitív érzelmekkel jellemezhető mentális állapot, amely a megelégedettségtől az egészen intenzív örömérzésig terjedhet. A boldogságnak, mint a legtöbb alapvető emberi érzelemnek, számos biológiai, pszichológiai, vallási és filozófiai magyarázata, megközelítése létezik, amelyek megkísérlik definiálni magát a boldogságot, illetve iránymutatást adni arra, hogy érhetjük el vagy honnan ered.”
A növénynemesítés nem új keletű dolog, nagyon régóta él vele az emberiség, még akkor is, ha a kezdetekben nem ismerte, nem ismerhette a tudományos hátterét, csak megfigyelt bizonyos dolgokat és próbálkozott. A cél ugyanakkor azóta sem változott: ha haszonnövény, akkor teremjen sokat és/vagy sokszor, legyen laktató, ízletes, gusztusos és minél ellenállóbb; ha dísznövény, akkor pedig legyen színes, illatos, gyönyörködtessen és keveset kelljen locsolni.
Alice (Emily Beecham) egy biotechnológiai cégnél dolgozik növénynemesítőként, ahol éppen nagy áttörésre készülnek, egy olyan virágot hoznak létre, amelynek pollenjét belélegezve az ember boldog lesz. A titok nyitja az oxitocin hormon, ami csökkenti a fájdalmat és a félelemérzetet, fokozza a bizalmat, valamint segíti az anyai kötődést. Elsősorban szülésnél és szex közben jut szerephez: azon túl, hogy felkészíti az anyát és a magzatot a szülésre, az agyvízbe fecskendezve spontán erekciót okoz, a férfiaknál az ejakulációt segíti, a nőknél pedig a méhösszehúzódást. A növény pollenje ennek a hormonnak a prekurzorát – olyan vegyület, amely egy másik vegyületet előállító reakcióban vesz részt – tartalmazza. A Jancsikának (innen az angol Little John cím) keresztelt virág ezt a képességét azonban nem adja ingyen, mert bár a legtöbben azt szeretik, ha egy szobanövény minél igénytelenebb, ezzel kifejezetten sokat kell törődni. Minél többet foglalkozol vele, szereted, neveled, gondozod, beszélsz hozzá, annál többet kapsz a boldogságvirág pollenjéből.
A céget sürgeti az idő, nemsokára itt a virágvásár, ahol mindenkit megelőzve (és lenyűgözve) be akarják mutatni Jancsikát a szakmának és a nagyközönségnek. Alice minden létező szabályt megszegve hazavisz egy példányt a növényből és azt fia, Janó (Kit Connor) gondjaira bízza. A fiú egyik pillanatról a másikra megváltozik, egyre furcsábban viselkedik, a virágpor belégzése ugyanis nem várt következményekkel jár.
A boldogságnak vannak jelei és még mérni is szokták, a boldogságért felelős hormonok mégis mindenkinél mástól és máshogy indulnak be, így a boldogságvirág pollenje okozta stimulációs hatás sem egyformán jelentkezik. A boldogság kiváltásához nem elég egyetlen vegyület, mert akkor nem áll semmi – valódi – az érzés mögött, így az nem is lehet őszinte; az emberek már nem is emberek, inkább csak zombik.
A film egy látszólag ártalmatlan növény köré építi a cselekményt, amitől az egész még félelmetesebb, nyomasztóbb lesz. Az ultramodern épület, a kényelmes munkakörnyezet a maga különös színvilágával és dizájnjával valahogy fordítva működik – talán az elején egy pillanatra felmerült bennem, hogy itt szeretnék dolgozni, de aztán mégsem. A különleges atmoszférához hozzájárul a japán operákat idéző, sokszor inkább csak zajokra, zörejekre épülő „filmzene”. A feszültségteremtés szinte észrevétlenül történik, az ember egyszer csak elkezd feszengeni, kényelmetlenül érezni magát talán éppen attól, hogy a filmben az égvilágon nincs semmi harsány, illetve semmi olyan, ami tolakodó módon lenne ijesztő. Amit látunk, az tulajdonképpen egy művészi eszközökkel megrajzolt, elegáns biohorror.
A növénynemesítés etikai kérdésein túl a cselekmény erősen épít az emberek közötti kapcsolatokra. Az elismerésért versengő kollégák, Janó hezitálása anyja és a tőlük külön, a természetbe kiköltöző apja között, majd az első becsajozás, az Alice és kollégája Chris (Ben Whishaw) között fűződő románc, a kolléganő Bella (Kerry Fox) és a kutyája Bello közötti kötelék mind-mind a boldogságvirág bűvkörébe kerülnek. Egy idő után már nem tudjuk, hogy ki az, aki tettet és ki az, akinek még őszinték az érzései, és a legtöbben talán azt szeretnénk, ha minden újra a régi lenne.
Ahogy a Mátrixban meséli Smith ügynök Morpheusnak, az első változat, ami még egy tökéletes világ volt, teljes kudarcnak bizonyult. Az ember a maga álmaival, vágyaival, félelmeivel együtt lesz teljes, a maga tökéletlenségével együtt lesz valós, igazi, élő. Az elmúlástól való félelem, a kudarc, és vele együtt minden rossz az életünk és tágabb értelemben a világ része.
A boldogságvirág nem egy szájbarágós mozi, nem alkot véleményt, nem mutat meg direktben semmit, hanem inkább lassan és finoman vezet rá bizonyos dolgokra, késztet beszélgetésre, vitára, gondolkodásra. A moziba sokan kikapcsolt aggyal ülnek be szórakozni az egész heti taposómalom után, elsősorban azzal a céllal, hogy szórakozzanak, nevessenek. Vége főcím, hazamegyünk, vacsorázunk, lefekszünk, előtte talán még kiposztoljuk, hogy hol voltunk és mit láttunk, eltelt egy nap. Ebben a rohanó világban nincs idő arra, hogy egy film ne a játékidő alatt hasson, hanem sokkal inkább utána. A boldogságvirág azonban tesz egy próbát, és ezt olyan ügyesen és átgondoltan csinálja, hogy megéri időt szánni rá.
A filmet az Osztrák Filmdíj 10 kategóriájában jelölték, megjárta Lisszabon, Poitiers, Sevilla, Gent, Strasbourg fesztiváljait, Cannes-ban Arany Pálmára jelölték, Emily Beecham pedig ugyanitt elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat.
Horváth Ádám
A boldogságvirág (Little Joe)
angol-osztrák-német sci-fi dráma, 105 perc, 2019
korhatár: 12 éven aluliaknak nem ajánlott!
Rendező: Jessica Hausner
Szereplők: Emily Beecham, Ben Whishaw, Kerry Fox
Forgalmazó: magyarhangya
Bemutató: 2020. február 13.
