Mojo – Fekete humorral átitatott dominanciaharc a színpadon

Mi irányítjuk az életünket? Képesek vagyunk befolyásolni a körülöttünk zajló eseményeket vagy egyszerűen csak a körülmények áldozatai vagyunk? Többek között ezekre a kérdésekre ad választ Jez Butterworth fekete humorú darabja, a Mojo, amelyet június 21-én láthatunk először Magyarországon. A darabot a Belvárosi Színházban állítják színpadra Szabó Kimmel Tamás, Nagy Dániel Viktor, Schruff Milán, Csőre Gábor, Lestyán Attila és Hunyadi Máté szereplésével, Göttinger Pál rendezésében.

„1958-at írunk, a londoni Soho pezsgő klubélete a gyerekcipőben járó rock’n’roll-élet legkülönfélébb figuráit sodorja össze. A sötét lebujok környékén indulófélben lévő sztárocskák, az új zenétől megrészegült rajongók, piti bűnözők és veszélyes nehézfiúk, szerencsétlen ügyeskedők és nagypályás játékosok gyülekeznek. Kábítószer és muzsika, kiszolgáltatottság és hatalom, emberek életét magasba röpítő vagy örökre leromboló ügyes húzások és árulások kora ez – ami éppen történik, és ami ekkor készülődik, a rákövetkező évtizedekben fenekestül forgatja majd fel nem csak a zenei világot, hanem mindent.

Az Atlantic Club üdvöskéje, Silver Johnny igazi sztárnak ígérkezik. A közönség őrjöng érte, az éjszakai mulató csaknem felrobban minden áldott este. Ezra, a tulajdonos féltékenyen őrzi és csak magának akarja ezt a csodafiút. Aztán egyik nap Ezrát félbe vágva találják a kukában a klub hátsó bejáratánál. Helyettese, Mickey közli a klub csapatával: a főnököt a félelmetes Sam Ross bandája ölte meg, méghozzá azért, hogy ma este eljöjjenek és erőszakkal vegyék át a klubot. Lassan esteledik, az ajtóban gyülekezni kezdenek a rajongók, a fiúk pedig, vegyes lelkesedéssel az ügy iránt, elbarikádozzák magukat odabenn, hogy felkészüljenek az ostromra…” – olvashatjuk a Mojo szövegkönyvében.

Ha pedig ez a rövid, ám velős leírás nem keltette volna fel a figyelmünket, akkor nem árt jobban szemügyre vennünk a korszakot és a helyszínt. Az időpont 1958, a helyszín a londoni Soho – ez a párosítás mondhatni, pazar! A rock’n’roll-korszak hajnalán járunk, méghozzá egy olyan helyen, ahonnan nem hiányoztak a művészeti élet képviselői, akik a hírnév és a siker megszerzése mellett természetesen hódítani is akartak – bármi áron. Mondanunk sem kell: ebben az időszakban izzott a levegő, főleg a klubokban, az új zene és a vele megérkező eufória azonban bajjal is járt. A Soho környékén nemcsak a muzsikaszó, de a bűnözés is megállíthatatlanul terjedt.

Éppen erre mutat rá Jez Butterworth Mojo című darabja, amely 1995-ben debütált a londoni Royal Court színházban, olyan, később Hollywoodban is nagy karriert befutó színészekkel a szereposztásban, mint Tom Hollander, Andy Serkis vagy Aidan Gillen. A kritikusok és a közönség egyaránt rajongással fogadták a szerző bemutatkozó darabját: az újságokban „az ádázul vicces, elképesztően bizarr történetmesélést magasztalták”, a közönség tagjai pedig egytől egyig úgy érezték, valami igazán különleges született a szemük előtt.

Ahogy korábban is említettük, a rock’n’roll-korszak kezdetén szinte izzott a levegő. Pontosan erre utal a Mojo cím is, a kifejezés ugyanis sármot, karizmát, vonzerőt jelent az afroamerikai szlengben. De vajon mennyire vonzó az a világ, amelyet Jez Butterworth darabjából megismerhetünk? „Butterworth azt a jelenséget mutatja be, ami egy csillag születését kíséri. A rivaldafény nemcsak a figyelmet vonzza ugyanis, hanem veszélyt is hordoz. És ahol üzlet van, ott megjelennek a riválisok is, nincs idő teketóriázni, felgyorsul az idő. Egyszer csak valami olyasminek a kellős közepébe kerülnek ennek a történetnek a szereplői, amivel nem volt korábban dolguk. (…) A darab emberi viszonyokról szól tehát, barátságról, hűségről, betyárbecsületről, a siker nem mindig édes ízéről. Amellett, hogy sok-sok nevetésre készülünk, valójában meglehetősen drámai szüzsével állunk szemben” – mondja Göttinger Pál rendező.

Nagy Dániel Viktor az egyik legkülönösebb karakter, Baby bőrébe készül bújni, karakterével kapcsolatosan pedig így fogalmaz: „flegma kis naplopó, vagy veszélyes bűnöző, ezt nehéz megmondani. Sokszor csak csendben figyel, a megszólalásai pedig többféleképpen értelmezhetők. Sejtelmes, félreérthető megjegyzéseket tesz, packázik a többiekkel, mintha folyton azt próbálgatná, meddig lehet elmenni. Semmirekellőnek tűnik, aki semmit sem vesz komolyan. De ez csak a látszat. Valójában egy sérült, szétcsúszott figura, akinek a rivális bűnbanda hirtelen jégre teszi az apukáját, a történet helyszínéül szolgáló klub tulajdonosát. Itt kezdődik az ő története. Baby karaktere számos utat hagy nyitva számomra. Úgy tűnik, egy furcsa felnövéstörténettel van dolgunk, megspékelve alkohollal, droggal, nemi erőszakkal és végeérhetetlen dominanciaharccal. Baby, a nagymenő papa csemetéje hirtelen magára marad, és meg kell mutatnia – talán egy kicsit önmagának is – hogy mennyit ér valójában.”

A Mojo ízig-vérig merész és izgalmas darab, egy fekete humorral átitatott dráma, amely amellett, hogy hiteles képet ad a rock’n’roll-korszak indulásának idejéről és arról a szexualitással túlfűtött világról, amelyet akkoriban a Soho jelentett, fontos kérdéseket tesz fel nekünk, nézőknek is. Te irányítod az életed? Tudod befolyásolni mindazt, ami veled, és ami körülötted történik? Egyáltalán: felelős vagy azért, ami a világban zajlik? És ha az vagy, mit kell tenned?

Tóth Eszter