A magyar könyvpiacon a nyugat-európaiakhoz képest szerényebb a választék meleg vonatkozású szépirodalomból. Hiánypótló e tekintetben Olty Péter Heteró közegben című verseskötete, amely hol személyes, hol távolságtartó hangon, a komolyság és a játékosság nyelvi elemeit sajátosan vegyítve szólal meg, egyszerre mutatva be egy kamasz kálváriáját és egy homoszexuális felnőtt létdilemmáit. Noha a többségi társadalomhoz való viszonyt alapvetően a bezártság élménye határozza meg, ez mégsem vezet megfelelési kényszerhez.
A könyv címe a meleg kisebbségi létre látszik utalni. Jól érzékelem?
Igen is, meg nem is. A heteró szó, amelyet egyes tudományos szakszavak előtagjaként szoktunk használni (pl. heterogén, heterozigóta stb.), a görög heteros szóból származik, amelynek jelentése más. Viszont a köznyelvben ma már a heteroszexuális szó rövidített változataként is használatos. Ez a kettős jelentés pedig izgalmasnak tűnt: egyszerre „más közegben” és „heteroszexuális közegben” – hiszen hát mondjuk ki: aki melegként nő fel, egyben idegen közegben is találja magát. Mintha egy halnak a szárazföldi léthez kellene alkalmazkodnia; én legalábbis így élem meg.
Ezzel függ össze a Pantheon-erózió című vers Mars-motívuma is?
Pontosan. Mindig szerettem volna tájleíró költeményt írni, de a szokványos idilli lugasok és balatoni naplementék valahogy nem adtak hű képet a lelki világomról. Egy teljesen idegen tájat kellett tehát választanom, és azt leírni. Így jött a Mars. Végül ez került a könyvborítóra is.
Az első fejezet mintha kamaszkori emlékekre reflektálna, míg a rákövetkező ciklusok felnőttkori tapasztalatokra. Tudatos volt ez az elrendezés?
Igen, szükségesnek éreztem ezt a felépítést. Első verseim ugyanis már régen keletkeztek – ’97-ben jelentek meg először a(z akkor még létező) meleg magazinban, a Másokban, majd egy mainstream irodalmi lap, a Holmi hasábjain. Utána sokáig nem írtam semmit, és csak az utóbbi években kezdtem újra, egy kicsit árnyaltabb, összetettebb hangon. Indokolt volt tehát, hogy a könyvben elválasszam a kamaszkori ciklust a későbbiektől.
A kulturális hagyomány már első látásra is erősen jelen van a versekben. Ezt egyrészt a keresztény vonatkozású témák mutatják, olyan darabokban, mint például a Szent-Teréz extázisa. Bernini szobra az elragadtatottság és a fájdalom különös egyvelegét jeleníti meg: Szent Teréznek az angyal nemcsak a békét, a megdicsőülést hozta el, hanem a krisztusi szenvedést is. Sőt, a gyönyörrel vegyes kín itt mintha a kisebbségi lét tapasztalatához is kapcsolódna, annyira, hogy Pasolini költészete is eszembe jut, akinél a gyönyör gyakran fájdalomérzettel párosul. Különösen ez a strófa: „muszáj-e lenni máshogyan, mint lévén, / s fontos-e még, gyönyör vagy kín teszi, / ha becsapódik annyi ellenélmény, / talán-igen-talán-nem isteni.” Kereszténység és szexuális kisebbségi lét – hogyan fér össze ez a két dolog?
Ha az ember vallási élményt akar leírni, elég képlékeny dologba vágja a fejszéjét. Az érzékiség ugyanis itt annyira átlépi a tárgyilagos leírhatóság kereteit, hogy nem lehet pontos mértéket venni róla; vagyis nem állapítható meg pontosan, hogy például Szent Teréz a gyönyör túláradását vagy éppen annak teljes hiányát, tehát a fájdalmat éli-e át; e két pólus ebben az értelemben összemosódik, és szerintem ez Bernini szobráról is lerí. Hogy profánabb példával éljek – egy meleg magazinnak talán nem meghökkentő, ha ezt most a keresztény miszticizmushoz kapcsolom –: anális szex során például az úgynevezett passzív partner így-úgy fájdalmat is át szokott élni, amely aztán egy pillanat alatt tud átváltozni túláradó gyönyörré, vagy akár a gyönyör adott esetben fájdalommá. Tárgyilagos mérce híján az ilyen szélsőséges érzéki tapasztalatok milyensége gyakran egyszerűen csak az alany mentális hozzáállásának (ha úgy tetszik, hitének) kérdése. Ezzel persze nem azt mondom, hogy Szent Teréz misztikus szerelemélménye az anális szex szintjén foglalna helyet, hanem csak annyit, hogy utóbbi egy olyan közérthető minta lehet, amelynek segítségével akár egy vallási élmény is könnyebben leírható. Lehet, hogy Pasolini költészetében is van ilyen, ezt most nem tudom felidézni. Most pusztán a Máté evangéliuma című film jut eszembe. Talán nem véletlen, hogy ateistaként is az egyik legmegrázóbb filmet hozta össze a jézusi történetről.
A zsidó-keresztény kultúrkörhöz kapcsolódik a Jonatán emlékezése című vers is. Olvasatod szerint Dávid és Jonatán egymásba szeretnek, kapcsolatuk végkimenetele azonban elszomorítóan tragikus: Jonatán apjának haragja menekülésre kényszeríti Dávidot. A kötetben az apafigurát máshol is hasonlóan zordnak érzékeltem, pl. a Nevelőapám című versben. Ennyire negatív apaképed van?
Igen. Annyira az, hogy az apa simán megfelel elnyomás-szimbólumnak. De azt nem állítom, hogy ennek szükségképpen így kellene lennie. Ezt nyilván mindenki másként élte meg gyerekkorában.
A kereszténység mellett a görög-római mitológia témái is átszövik munkáidat, aminek nagyon örülök, mivel nagy rajongója vagyok ennek a kultúrkörnek. Hogy néhány példát említsek: az Amfóra-rajz, a Mercurius-szobor, a Pánsípja című versek már címükben hordozzák ezt, sok helyen pedig utalásokat találunk Herkulesre, Gügészre, Ikaruszra. Miért fontosak számodra ezek a régi történetek?
Minden mai mű be van ágyazódva az egyetemesebb nyugati kultúrába, amely a kereszténység mellett a görög-római hagyományt is felöleli. A Boole-logika például, amelyre a számítógépes programozás épül, lehetetlen volna az ókori görögök logos-fogalma nélkül. Államszervezetünk, jogrendszerünk részben görög, részben római eredetű. A pszichológia és a vallás lélekfogalma pedig elválaszthatatlan a görög mítoszok és a klasszikus bölcselet emberképétől. Ettől az örökségtől nem lehet olyan könnyen elszakadni, hiszen mai gondolkodásunknak is alapja. Miért ne vállalhatná fel az ember ezt nyíltan? A mítoszok ebben az értelemben olyan egyetemes sémák, amelyeket a mai költő úgy tölthet meg konkrétumokkal, hogy közben szembesíti az olvasóját egy egész hagyománnyal is. Utóbbit már nem kell még egyszer elmondania, mert kimondatlanul is ott van. Egy-egy mitológiai utalással annyit el lehet mondani, amit máskülönben hosszú oldalakon (sőt, egész könyveken) keresztül kellene fejtegetni.
De a mitológia megidézése nálad mintha egy szerelemeszmény megidézése is volna, amiben a klasszikus homoerotikus viszonynak is fontos szerepe van.
Persze, mindez magával hozza azokat a szerelemmintákat is, amelyeket Platón még „uránoszinak” (éginek) nevezett, vagyis a pederasztiát, pl. a Kardal vagy az általad is említett Amfóra-rajz című versekben. Mai mesemintáinkban ez utóbbi teljesen margóra szorult, épp a másik említett hatás, a keresztény kultúra eltérő gondolkodása következtében. Míg a görög mesék készséggel párosítják Héraklészt Hülasszal vagy Apollónt Hüakinthosszal, addig a keresztény kultúrkör történetei szinte kizárólag Tündér Ilonákkal párosítják a Csillagszemű Juhászokat, Padmé hercegnőkkel az Anakin Skywalkereket, és így tovább. Ennek nyilván komoly erkölcsi, kulturális okai is vannak, de összetett kérdés lévén, ezt most nem tudom röviden megvitatni. A lényeg, hogy a görög mítoszok sémákat nyújthatnak a fiatal férfiszépség imádatának leírásához is.
Mik a további terveid? Mikor számíthatunk új kötetre?
Érdekelnek a tágasabb, epikusabb műfajok, jó volna ebbe az irányba továbblépni. De konkrétumokat még nem tudok mondani. Emellett műfordítással is foglalkozom, G. M. Hopkins verseiből szeretnék egy kötetre való anyagot összeállítani a közeljövőben.
Talabos Dávidné dr. Lukács Nikolett
