Az aszexuális férfiakat bemutató háromrészes cikksorozatunk keretében ezúttal Flóris történetét osztjuk meg olvasóinkkal. Flóris története nemcsak az aszexuális spektrumon való elhelyezkedéséről szól, hanem az eddig bejárt útról transznemű férfiként, örömről és megpróbáltatásokról.
„Flóris vagyok, transznemű férfi” – adja a választ Flóris arra a kérdésre, hogyan mutatná be magát néhány szóval. Transznemű férfi identitásával kapcsolatos élményei ugyanis jóval korábbra nyúlnak vissza, mint bármi, ami a szexualitására vonatkozik. Stabilabbnak és egyértelműbbnek is érzi, mint szexuális orientációját.
„Egy kisgyereknek inkább van nemi identitása, mint szexuális orientációja” – meséli személyes megéléséből fakadó gondolatát. „Az aszexualitás számomra nagyobb rejtély volt, amelyet ki kellett ismernem.” Első emléke a bölcsődéből származik, ahol az egyik gondozó megdicsérte, milyen szép kislány, amit Flóris egyenesen kikért magának: „Én nem vagyok szép kislány!”
Noha szókészlete még nem volt meg hozzá, gondolatai már gyerekkorában is voltak a transzneműségről. „Nagymama helyett sokkal inkább nagypapaként képzeltem el magamat öreg koromra.” Amikor nőkről hallott történeteket, egyszerűen nem érezte magáénak. Ahogyan azt sem, amikor anyukája arról mesélt, milyen lesz a serdülőkor. „Hitetlenül álltam hozzá. Nem tudtam elképzelni, hogy egy nap majd férjem lesz, vagy anyuka leszek. A másik oldal sokkal inkább érdekelt.”
Flórist szerető, normális, előítéletektől mentes család vette körül. Szabadidejében imádott könyveket olvasni, és persze próbált beilleszkedni az iskolában. De a nemek szerint leosztott szerepjátékok végig idegenek maradtak számára, ahogyan azt sem értette, miért kell a lányoknak kizárólag lányokkal, a fiúknak pedig csak fiúkkal lógnia. Egyaránt voltak fiúk és lányok is, akikbe belezúgott, de a szexualitás helyett romantikus vonzódásról volt szó, valamint arról, emberileg ki milyen.
Az aszexuális spektrumon való elhelyezkedésére sokkal később jött rá, amikor magyar nyelvű források még nem is voltak elérhetőek. „Annyira együtt kezeli a társadalom az érzelmi kötődést a szexuális vonzalommal, hogy sokáig nekem sem jutott eszembe elválasztani egymástól a kettőt. Egyértelműnek tűnt, hogyha valaki tetszik, akkor a szex is biztosan része kell, hogy legyen” – fejti ki Flóris. A Heuréka! pillanat egyetemista korában jött. Az internetet böngészve talált először történeteket és fogalom-meghatározásokat, amelyek nem tudományos magyarázat, hanem sokkal inkább élményleírások voltak, különösen az Amerikai Egyesült Államokból indult Asexual Visibility and Education Network oldalán.
De mi indította egyáltalán Flórist arra, hogy a témát kutassa? Erősen munkált benne az érzés, hogy a szexualitáshoz fűzött reményei – amelyeket a társadalom is táplál – nem válnak be. Ha kapcsolatban volt, pusztán kötelességből szexelt, mert csinálni kell. „Sokan azt hiszik az aszexualitásról, hogy egyenlő azzal, hogy valaki nem szeret szexelni. De nem feltétlenül ezzel azonos, csak a felületes meghatározás köti hozzá. Valójában arról van szó, hogy szexuális vonzalmat nem érez valaki. Sok aszexuális nem akar szexelni, de ez nem a szexuális viselkedéstől függ. Ahogyan az önmegtartóztató élet sem jelenti feltétlenül azt, hogy valaki aszexuális. Sőt, olyan is van, hogy valaki aszexuális és mégis van indíttatása rá, hogy együtt legyen másokkal .”
Rátalálni az aszexualitás fogalmára megkönnyebbülés volt Flóris számára. Nem érezte többé magán a nyomást, hogy kötelességből szexelnie kell, helyette mondhatta azt, hogy neki mások az igényei. A témát szerette volna beemelni az LMBTQI-közösség diskurzusai közé is. Nyílt levelet írt a Budapest Pride-nak, amelyben kifejtette, hogy jó lenne beszélni erről a korábban Magyarországon teljesen láthatatlan témáról és kinyitni a közösség kapuit mások előtt is.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A Nőkért Egyesület honlapján megjelent nyílt levelét sok szexológus támadta, mondván, olyan nincs, hogy valaki aszexuális – véleményük szerint, aki annak vallja magát, mind tagadásban lévő homoszexuális. „Hormonok vannak és biológia, és ez nem így működik” – mondták neki. Ezzel szemben a Budapest Pride részéről elvi szinten pozitív volt a reakció, abban azonban nem volt egyetértés, hogyan lehetne hivatalosan is bevenni egy újabb csoportot. Flóris szerint nem véletlen, hogy az LMBTQI-szervezetek döntő java azóta sem lett LMBTQIA.
A nyílt levél megírása csak egy állomás volt számára szexualitása megismerésében. Élete legnagyobb krízisébe is ez juttatta: volt, hogy úgy érezte, csökkent értékű emiatt. Nem-e valami hiányosságról van szó? Hogyan integrálja az identitásába? Transzneműségével kapcsolatban már évekkel azelőtt, húszas évei elején az önelfogadás szakaszába jutott. De az aszexualitását sem akarta rejtegetni. „Felszabadító érzés volt kimondani, hogy soha többé nem akarok szexelni. Szexuális orientációtól függetlenül minden embernek legyen joga ahhoz, ha nem akar szexelni.” A környezetében is egyre több emberrel elkezdte megosztani, a reakció pedig mindig támogató volt.
Nagy lépés volt számára, amikor látta, hogy Sulyok Viktórián keresztül szerveződni kezd a Magyar Aszexuális Közösség. Őket látva oszlatta el magában végleg, hogy neki valami hiányossága lenne. „Itt van ez a közösség, és egyáltalán nem látom őket kevesebbnek másoknál. Sőt, tök jó arcok. Akkor miért lenne gáz, ha én is egy lennék közülük?”
Anyukájának hamar elmondta, hogy aszexuális. Az ő aggodalmait nem volt könnyű eloszlatni. Működtek benne az anyai ösztönök, félt, hogy a gyermeke nem lesz boldog így. Még az is megfogalmazódott benne, hogy egy sima melegség is egyszerűbb lenne. De azt soha nem gondolta, hogy az, aki nem akar szexelni, kevesebbet érne. „Anya egyáltalán nem ítélkezik, hanem nagyon is támogató. A boldogságom miatt aggódott csak, és azért, hogy valami igazságtalanság ér a többségi társadalom részéről.”
Flóris először fizikusi, majd állatorvosi diplomát szerzett, és mindkét egyetemen végig arra buzdították, hogy ne vállalja fel nyíltan magát, mert különben nem fog tudni diplomát szerezni. Elmondása szerint az állatorvosi egyetemen – amelyből egyetlen van az országban – többségében konzervatív értékrendű emberek vannak döntési pozícióban. „Ha valakivel ott összerúgom a port, akkor valószínűleg nem lesz állatorvos belőlem.” Őt azonban nem olyan fából faragták, aki komfortos a hazugsággal és lenyeli, hogy ne létezhessen olyan formában, amilyenben szeretne.
Bár legnagyobb krízisét szexualitása miatt élte meg, transznemű identitásának megélése is olykor rögös útra vitte. Sokáig coming outolni sem mert a családjának, helyette Angliába költözött – gyakorlatilag szó nélkül lelépett. Attól félt, transzneműségét nem fogja tudni tolerálni a család. Az internalizált ön-el-nem-fogadás csapdájába esett. „Innentől nekem soha senkim nem lesz” – mondogatta magának.
Egy alakuló párkapcsolat miatt végül hazajött, de a kapcsolatot a szüleivel akkor sem tartotta. Ebbe nagy beleszólása volt párjának, aki nemcsak hogy bántalmazó kapcsolatban tartotta, de mellé erősítette benne azt az érzést, hogy nem bízhat a családjában. Ma már ezt az összesen három éves időszakot nagyon bánja. „Azért mentél el, mert transznemű vagy? Hát azzal nincs semmi baj, elfogadjuk!” – mondta neki édesanyja a telefonba aznap, mikor hosszú idő után először beszéltek egymással.
Flóris néha azért most is bizonytalan, nem nehéz-e mégis a családjának. Érdekes, hogy nagyszülei a hormonokkal járó testi változást sokkal könnyebben dolgozták fel. Bár nagymamája egy ideig még az egykori lánynevén szólította megszokásból, nem is szándékosan – ami főleg akkor volt kellemetlen, ha nyilvánosság előtt tette, például a taxisofőr előtt, amikor orvoshoz kísérte –, de ma már ő is Flórisnak nevezi.
A tranzíciótól, a nemi helyreállító műtétek sorozatától először félt, annak ellenére is, hogy akarta őket. „A beavatkozásoknak kockázatai is vannak, és történhetnek nem jó dolgok.” Bár akadt néhány kellemetlenség, például fájdalmas pattanások, végül azok közül, amiktől rettegett, egyik sem következett be. Helyette jöttek a változások, eleinte a kisebbek, amiket más még nem igazán vett észre, de ő tudta, hogy a tranzíció jelei. Aztán érkezett a mutálás. Megnyugtató volt számára, hogy ez a realitás, és nála is működik – nem csak mindenki másnál. A mentális egészsége is rengeteget javult, a nemi diszfória miatt érzett stressz egyre kisebb súllyal nehezedett a vállára.
Ismét pozitív volt a jövőképe és várakozással teli. Hitt abban, hogy neki is lehet jövője. 2020 tavaszán azonban az Országgyűlés Fidesz-többsége egy salátatörvény keretében megszavazta a 33-as paragrafust, amely által megszűnt Magyarországon a nem jogi megváltoztatásának lehetősége. „Én szeretném valahogy megjeleníteni magamat, erre az állam rányomja a homlokomra, hogy: ne higgyetek neki! Ami által egy nagyon személyes adatot publikussá tesz.”
A 2020-at megelőző években próbált lépésről lépésre haladni: először befejezni az egyetemet, majd letudni a tranzíció, benyújtani a kérelmet a nemváltoztatással kapcsolatban. A legvadabb álmaiban sem nézte ki az Orbán-kormányból, hogy képes megtenni az utóbbi ellehetetlenítését. „21 évesen állítottam fel magamnak ezeket a célokat és 33 évesen még mindig nem értem a végére. Mikor fogok?”
A hazai jogi környezet egészségromlással van rá és sok más transznemű társára is, a megoldás pedig olyan egyszerű lenne. „Ha engednék a nemváltoztatást, az a világon senkire nem lenne semmilyen hatással azok közül, aki ebben nem érintettek” – mondja Flóris. Mindezek ellenére halad előre, és nem hajlandó néma maradni ezen az úton. Indított már közigazgatási pert, és az Alkotmánybíróság is került az ügye. Néhány héttel ezelőtt Strasbourgba is elküldték a beadványát. Úgy érzi, kötelessége tennie a transz közösségért.
Flóris ma a saját életében a szexualitást fontos elemnek tartja és igényli. „Az intimitás szuper formája” – mondja. Ami pedig az aszexuális közösséget illeti, mindig örömmel gondol rájuk. Tavaly áprilisban, a világ és Magyarország első Aszex Pride Felvonulásán beszédet mondott. „Nem szeretem a hazugságot. Az őszinte élet a legegyszerűbb élet.”
Az aszexuális férfiakat bemutató cikksorozatunk első része, a Ferivel készült interjú itt olvasható el:
“Régóta éreztem, hogy nem vágyom úgy a szexualitásra, mint mások“
