Október 11. az Előbújás Napja. Ennek apropóján nyomtatott magazinunk három cikkírója osztja meg ma saját történetét.
Én viszonylag későn vállaltam fel önmagamat édesanyám előtt, mivel eleve sokáig tartott, amíg önmagamat elfogadtam teljesen. A coming outom nem előre eltervezett körülmények között és időpontban volt, hanem teljesen véletlenül, egy hétvégi bulira készülés közben. Az eset előtt pár hónappal az interneten megismertem egy meleg srácot, akivel nagyon jó, mondhatni, legjobb barátok lettünk és rajta keresztül sok más meleg srácot is megismertem. Velük kezdtem el meleg helyekre járni bulizni. Az említett buli előtti készülődés közben jött a kérdés – „Ez a fiú meleg?”- amire én gondolkodás nélkül azt mondtam, hogy „igen”, de hozzátettem, csak barátok vagyunk és nincs köztünk semmi. A dologról akkor nem is esett több szó.
Nagyjából 2 hét múlva édesanyám egyszer csak – miközben a konyhában tevékenykedett – teljesen váratlanul elővette a témát és azt mondta: „Mindig is tudtam, hogy meleg vagy és nagyon sajnálom, hogy eddig nem merted elmondani. És bármi is történik, te a fiam vagy és melletted leszek! Én csak a bántásoktól, atrocitásoktól féltelek.” Édesanyámmal azóta sokkal jobb és közvetlenebb lett a kapcsolatom, ismeri sok meleg barátomat és teljesen elfogad engem és az életemet, de természetesen, ahogy egy anyától várható is, nagyon félt.
Zoli, 34 éves (Instagram: @bamlizoli)
A családban utoljára édesapámnak mondtam el, hogy meleg vagyok. 2013 nyara, este volt, esküvőn voltunk, és én félrehívtam, ki a kertbe. Érezhette, mit akarok mondani, mert megszorította a vállamat. Én ugyanúgy már a mondandóm elején elsírtam magamat, mint 19 évesen édesanyám, majd 20 évesen nagymamám előtt. És életemben akkor másodszor édesapámat is láttam elsírni magát.
Tudtam, hogy évek óta tudja – hisz intelligens ember – és csak arra vár, mikor állok oda elé. És akkor ott apa elmesélte azt is, hogy volt olyan, amikor a barátai, csupa vele egykorú, a falunkban élő férfiak megkérdezték tőle, hogy „A Dániel buzi-e?” És apa megvédett, azt mondta, igen és ez így van rendben. Azóta a baráti társaságukban nincsenek buziviccek, nincsen élcelődés a melegeken és tisztelnek annak, aki vagyok, azért, amivel foglalkozom, amerre az életem tart.
Minden nap hálát adok az égnek, amiért ilyen családba, ilyen szülőkhöz, ilyen környezetbe születtem. Minden olvasót, aki valamely szerette előtt fél előbújni, arra bíztatok, tegye meg. Kevés felszabadítóbb érzés van a világon és idővel – ha eleinte gyakran nehéz is – csak jobb lesz.
Dani, 28 éves (Instagram: @waliduda)
2007-ben 17 éves voltam, nem gondolkodtam sokat a témán. Egyszerűen csak zavart, hogy hazudok szüleimnek magamról, miközben hatalmas szeretet vett körül, főként anyukám részéről. Szombati nap volt, hazaértem a csavargásból, leültettem édesanyámékat és elmondtam neki a szitut. A reakció minden volt, csak az nem, amire számítottam. Úgy gondolták, egy ilyen kijelentéshez még túl fiatal vagyok, hiszen előtte volt már barátnőm. Így indultunk el szépen a lejtőn lefelé.
Apukám ezt követően a modemmel járt dolgozni, mert én biztosan az interneten keresztül tartom a kapcsolatot a melegekkel. Ha meg is kaptam a netet, folyton rám nyitották az ajtót azt ellenőrizve, milyen weboldalakat nézek épp. A telefonomat alvás közben elvették, és SMS-ek alapján megkerestek pár embert, akikkel találkoztak személyesen, és szépen megkérték őket, hogy az ő egy szem pici fiúkból legyenek kedvesek, ne csináljanak buzit.
Anyukámat a coming out annyira összetörte, hogy nem engem küldött el pszichológushoz, hanem ő maga ment el segítséget kérni a feldolgozáshoz. A pszichodoki nem vált be, így édesanyám pár hónap alatt rátalált a katolikus egyházra, ahol belépett az egyházközösségbe, melynek a mai napig aktív tagja. Csak az egyház adta meg neki az utolsó reményt, ahol imáival fohászkodhatott az Úrhoz, hogy küldje el a nőt az életembe, aki megváltoztat majd engem és újra normális leszek.
Teltek a hónapok, látták, hogy nincs érdemi változás velem kapcsolatban, így szépen lassan beletörődtek a dologba. Őket idézem: „tudomásul vesszük, de elfogadni sosem fogjuk”.
Tíz év eltelt, a helyzet azóta természetesen javult, de valahogy mind a mai napig feszült a légkör, ha valakit hazahozok bemutatni. Inkább csak barátként tekintenek a párjaimra és próbálnak nem venni tudomást arról, mit csinálhatunk a négy fal közt…
Természetesen felmerül a kérdés, hogy mit csinálnék másképp, ha újra 17 lennék. Nem tudom, talán így van ez jól. De egy dolgot magyar melegként tudomásul kell vennünk: a szüleink egy olyan rendszerben nőttek fel, ahol a másik ember elfogadása csak néhány személy fejében oké, a többségnek ez nem megy. Legyen az bőrszín, ismeretlen vallás, vagy szexuális orientáció. Ezért nem a szüleink a hibásak, de nem sokat tudunk tenni ellene. Nem tudjuk magunkat letolni a torkukon.
Legyetek bátrak, ha coming outról van szó, de mindenképp járjátok előtte körbe a témát, és ha úgy érzed, a homofóbia a szülőknél is gyökeret vert, akkor inkább hagyd a francba. Ilyen háttérrel sosem lesznek olyan közös nagy családi ebédek, mint az amerikai filmekben.
Viktor, 27 éves
