Itthon

Mezőkövesd is betiltotta a Meseország mindenkié című mesekönyvet

Egy héttel azután, hogy Budapest XXI. kerületének önkormányzati fenntartású óvodáiban és bölcsődéiben betiltásra került a Meseország mindenkié című mesekönyv, hasonlóra határozta el magát a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőkövesd polgármestere is.

Dr. Fekete Zoltán az alábbi utasítást adta ki: „Mezőkövesd Város Polgármestereként és, mint fenntartó ezúton megtiltom, hogy a Meseország mindenkié című mesekönyvet, vagy annak bármilyen formájú kivonatát a Mezőkövesdi Óvoda és Bölcsőde valamennyi csoportjában a köznevelés területén dolgozó pedagógusok, illetve bárki használják, annak szövegéből bármilyen formában idézzenek.

Jelen utasítás célja a fejlődésben lévő gyermekeink védelme!” – teszi hozzá a 16 ezer lakosú település polgármestere.

 

 

Lázárné Kozma Dóra és Jámbor Márk, a Mi Hazánk Mozgalom mezőkövesdi önkormányzati képviselői múlt héten nyílt levélben kérték dr. Fekete Zoltánt (Fidesz-KDNP), hogy a mezőkövesdi óvodákból is tiltsák ki a Meseország Mindenkié című mesekönyvet, annak „LMBTQ propaganda” tartalma miatt. Ezek szerint kérésük nyitott fülekre talált.

 

Betiltották a csepeli óvodákban a Meseország mindenkié mesekönyvet – Humen Online

Borbély Lénárd (Fidesz), Csepel polgármestere Facebook-bejegyzésben nyugtatta meg a XXI. kerület lakóit: a városrész összes önkormányzati fenntartású óvodájában és bölcsődéjében betiltotta a Meseország mindenki című mesekönyvet. Log into Facebook | Facebook Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin