Sport

Meleg sportolók az első modern olimpiai játékokon

„Megértésért és igazságért be sokszor hiába küzd az ember…”

George Coleman Poage (ülve balról a második) a LaCrosse High School atlétikai csapatában, 1899 / fotó: La Crosse Nyilvános Könyvtár, 1899-07-01

Ahogy az ókori görög kultúrában a homoszexualitás elfogadott volt, nemcsak a művészetekben, hanem a sportban is megjelenhetett. Az olimpiai játékok sportolói csak férfiak lehettek, közöttük is találunk melegeket. Egy anekdota szerint például egy spártai sportoló fiatalságát (és ezzel a részvételre való jogosultságát) csak férfiszeretőjének vallomása alapján ismerték el. A leghíresebb ókori meleg versenyző azonban az i. e. 728-ban megrendezett 13. olimpiai játékok egyik résztvevője, Korinthoszi Dioklész, aki az akkori egyetlen versenyszám, a stadionfutás győztese lett. (A versenyzőknek egy 192,27 méter hosszú pályán kellett megtenniük a távot.) Az ő szerelme volt Korinthoszi Philolaosz, aki Thébában többek között olyan törvények megalkotásában játszott szerepet, amelyek megerősítették a férfiak közötti szövetségeket (kapcsolatokat).

Az újkori olimpia gondolata Pascal Grousset francia írótól, Jules Verne barátjától származik, a megvalósítását Pierre de Coubertin báró vállalta. Ő írta az Óda a sporthoz című verset, amelyben a sportot többek között a szépség, a bátorság, a tisztesség, az öröm, a haladás és a béke mellett az igazságosság szimbólumának tekintette. (Ebből a versből származik a alcímként használt idézet.) Az első modern olimpiai játékokon is indultak meleg sportolók, így most az I. világháború előtti időszakból az 1900-ban Párizsban, az 1904-ben St. Loiusban és az 1912-ben Stockholmban megrendezett játékok egy-egy résztvevőjének életét ismerhetjük meg röviden.

Robert de Montesquiou

A költő 1895-ben, Paul Nadar fényképe / fotó: Wikipedia

Robert de Montesquiou (1855–1921) semmiképpen sem sportolóként ismert az utókor számára. A francia dandy költő, festő, műgyűjtő a boldog békeidők párizsi társaságának meghatározó alakja volt, számos híresség, író, művész, színész ismerőse. Valószínűleg ő ihlette Oscar Wilde Dorian Gray arcképe című regényének egyik karakterét, de Marcel Proust is róla mintázhatott egy szereplőt Az eltűnt idő nyomában című művében. Montesquiou nemcsak megjelenéséről volt ismert, hanem melegségéről is. (Bár azt mesélték, hogy 1876-ban egy éjszakára összejött Sarah Bernhardt színésznővel, de az együttlét fizikálisan is megviselte a férfit.) 1885-től egy argentin bevándorló, Gabriel Yturri (1860–1905) volt Montesquiou társa, szeretője, titkára. Párizsban 1900-ban nemcsak olimpiát, hanem világkiállítást is rendeztek, a közönség pedig lovakat is megcsodálhatott. Végül ennek köszönhetően más hasonló kísérőrendezvénnyel együtt egy lovasszám is az olimpiai játékok része lett, amelyen Montesquiou bronzérmet nyert.

George Coleman Poage

fotó: Wikipedia

Az Amerikai Egyesült Államokban született George Coleman Poage (1880–1962) diákként tanulmányi eredményeivel és sportteljesítményével is kitűnt. A wisconsini egyetemen bekerült az atlétikacsapatba, ahol – miután történelem szakon diplomázott – később tanárként és edzőként is dolgozott. Az 1904-es St. Louis-i olimpián indulva ő lett az első afroamerikai sportoló, aki olimpiai érmet nyert. Poage négy versenyszámban indult, végül a 200 és 400 méteres gátfutásban szerzett bronzérmet. Sportolói pályafutása befejezése után Poage tanárként, iskolaigazgatóként, edzőként tevékenykedett, de dolgozott étteremben és postán is hivatalnokként. Poage homoszexualitása életében nem volt ismert – bár lakott Chicago melegnegyedében -, nem nősült meg és gyermekei sem születtek. Orientációja csak jóval halála után derült ki, többek között a Wisconsin Pride 2023-as dokumentumfilmjének köszönhetően.

Leif Rovsing

Rovsing (balról) 1908-ban / fotó: Wikipedia

Leif Rovsing (1887–1977) dán teniszező törvénytelen gyermekként született. Apja 1910-ben meghalt, és ekkor Rovsing nagy vagyont örökölt, amelyet kezdetben sportolói pályájának finanszírozására fordított. Egyéniben és párosban is voltak eredményei, 1910-ben Wimbledonban versenyzett (életében először és utoljára), majd elindult az 1912-es stockholmi olimpián, egyéniben és párosban is szerepelt. Rovsling nem titkolta melegségét, ezért 1917-ben a Dán Teniszszövetség eltiltotta a versenyzéstől, mivel úgy gondolták, hogy a homoszexualitás a (sport által biztosított) testi-lelki egészséggel összeegyeztethetetlen. Ezt 1921-ben egy rövid időre felfüggesztették, de a tilalom 1923-tól újra érvénybe lépett. Rovsing bíróságon akarta érvényteleníttetni ezt a döntést, küzdött is ezért – sikertelenül. Öngyilkosságra gondolt, és kétségbeesésében még azt is elismerte volna a teniszszövetségnek, hogy a homoszexualitás bűn és betegség. Mindenképpen játszani, versenyezni, teniszezni szeretett volna. A bíróság 1928-as, az eltiltást megerősítő döntésétől kezdve Rovsing – az örökségét is felhasználva – minden alkalmat megragadott, hogy felemelje szavát az LMBTQ közösség sportoló tagjainak jogaiért: előadásokat tartott, folyóiratokban publikált, alapítványt hozott létre, és természetvédőként sokat utazott, főleg a trópusokra. Rovsing úgy vélte, hogy a homoszexualitás szép, tiszta és esztétikus, és előbb-utóbb eljön az az idő, amikor a sportszervezetek sem szankcionálják majd a meleg sportolókat. Rovsingot egy férfi prostituálttal való állítólagos kapcsolata miatt 1955-ben letartóztatták, harminc napos felfüggesztett börtönre ítélték. Haláláig visszavonultan élt, és vagyonát – a vele történtek ellenére – a dán teniszezők támogatására ajánlotta fel.

 

Molnár Zoltán

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin