Hírek

Megtiltotta a pap, hogy a nagymamája gyászszertartásán énekeljen, mert már volt Pride-on

Az amerikai Decaturban élő Connor Hakes meglepő levelet kapott a helyi katolikus paptól. A pap nem engedélyezi, hogy énekeljen a nagymamája gyászszertartásán, mert részt vett egy pride felvonuláson. Az egész egyetlen Facebook-fotóval kezdődött, amit évekkel korábban megosztott Hakes egyik barátja.

indiana-pride
Az évekkel ezelőtti fotó, amit annak idején több meleg hírportál is felhasznált, amikor beszámolt az Indiana Pride-ról. / Connor Hakes balról az első

Hakes és családja nemzedékek óta a helyi gyülekezet tagjai. Amikor nagymamája elhunyt, a fiú felvette a kapcsolatot a templommal, engedélyt akart kérni, hogy a szokások szerint énekeljen a gyászszertartáson. Azonban a gyülekezetet nemrég óta vezető Bob J. Lengerich atya megtagadta az engedélyt. Attól tart, Hakes meleg életet él, de ha mégsem, akkor is az LMBT jogok mellett kampányolt azzal, hogy megjelent egy pride felvonuláson.

„Egyetlen fotó alapján megítélt engem és véleményt formált rólam, anélkül, hogy egyszer is beszélt volna velem.”

Hakes értetlenül áll a pap döntése előtt, mert korábban már számos alkalommal énekelt a gyülekezetben, és a pap egyszer sem ment oda hozzá, hogy gondja lenne ezzel; ahogy azt sem kérdezte meg, valóban meleg-e.

 

I can no longer sing at my Grandma's funeral, because I attended a gay pride rally and a picture was posted publicly…

Közzétette: Connor Hakes – 2016. november 23.

 

Ugyanakkor azt írj a levelében, ha Hakes énekelhetne a gyászszertartáson, azzal megbotránkoztatná az egyházat és a gyülekezetet. Továbbá kifejti, hogy aki a gyülekezetet szolgálja, vagy bármilyen formában részt vesz a szertartáson, annak képviselnie kell az egyház értékeit. A pap sajátos érvelése szerint a katolikus egyház megtagadja a részvételt azoktól, akik elváltak, újra megházasodtak az előző házasság érvénytelenítése nélkül, akik támogatják az abortuszt, és akik azonos nemű kapcsolatokban vesznek részt.

Lengerich atya kompromisszumként felajánlotta, hogy a fiú énekelhet, de csak a templomon kívül és a mise után. A fiú szerint a pap egyszerűen nem akarja, hogy részese legyen a nagymamája gyászszertartásának.

Hakes és családja hivatalosan is panaszt tettek az egyházkerületnél, akik máris jelezték, készek közvetíteni a család és a pap között. (wane)

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin