Nagyvilág

Megszavazta az amerikai Szenátus az azonos nemű párok házasságát védő törvényt

Az Amerikai Egyesült Államok Szenátusa kedden elfogadta az azonos neműek házasságának védelmét szövetségi szinten garantáló törvényt, amely fontos és talán a legkritikusabb pontja volt annak, hogy végül Joe Biden elnök asztalára kerülhessen aláírásra és majd hatályba lépjen – számol be a Politico.

A szenátorok hónapokig tárgyaltak arról, hogy a vallásszabadsággal kapcsolatos szakaszokat illesszenek a törvényjavaslatba, megszerezve így a filibuszter, azaz a törvényjavaslat ellehetetlenítésének elkerüléséhez szükséges 10 republikánus szavazatot. A Szenátusban jelenleg a demokratáknak és a republikánusoknak is 50 fős frakciója van, így egyáltalán nem volt könnyű a feladat, nem véletlen, hogy ennyi időt vett igénybe.

A törvénynek még át kell jutnia a Képviselőházon, ami valószínűleg könnyű feladat lesz, hiszen egy korábbi változatot közel 50 republikánus és valamennyi demokrata képviselő jóváhagyott.

 

 

A Szenátusban összesen 12 republikánus szavazott az összes demokratával együtt a törvényjavaslat mellett. Steny Hoyer, a képviselőház többségi demokrata vezetője kedden jelezte, hogy a Képviselőház már a jövő héten megtárgyalja a szenátusi változatot.

A törvényjavaslat, amelynek társszerzői Tammy Baldwin (demokrata-Wisconsin), Susan Collins (republikánus-Maine), Rob Portman (republikánus-Ohio), Kyrsten Sinema (az első nyíltan biszexuális szenátor, demokrata-Arizona) és Thom Tillis (republikánus-Észak-Karolina), biztosítaná, hogy a szövetségi kormány elismerje az azonos nemű párok, valamint az interrassz párok házasságát, még akkor is, ha olyan államba költöznek, ahol ez nem így van. A törvényjavaslat emellett hatályon kívül helyezné a házasság védelméről szóló törvényt, amely a házasságot egy férfi és egy nő közötti házasságként határozta meg, és amelyet 1996-ban elsöprő többséggel fogadta el a szenátus.

Ez olyasmi, amire az LMBTQ közösségben sokan nem számítottak volna egy évtizeddel ezelőtt, de megmutatja, hogy mennyit változott az országunk, történelmi mérföldkőről beszélhetünk” – mondta Sinema egy interjúban. „Ez a törvény azoknak az embereknek az éveken át tartó munkájára épül, akik évtizedek óta arról beszélnek, hogy minden párnak azonos védelmet kell biztosítani, és biztosítani kell, hogy tiszteletben tartsuk az amerikaiak vallásszabadságát.

Hálaadás előtt a Szenátusban összesen 12 republikánus támogatta a jogszabály elfogadását, miután a tárgyalófelek olyan szöveget foglaltak bele a törvényjavaslatba, amely szerint az nem érinti egy 1993-as vallásszabadságról szóló törvény rendelkezéseit, amely tiltja, hogy jelentős terhet rójanak az emberek vallásgyakorlásának szabadságára. Emellett kimondja, hogy a nonprofit vallási csoportok nem kötelezhetőek házassági szolgáltatások nyújtására.

Érdekesség, hogy a törvényjavaslat támogatását bejelentő csoportok között van a mormon egyház is, amely az egyik legkonzervatívabb keresztény felekezet. Sajtóközleményük szerint a törvényjavaslat “megfelelő vallásszabadság-védelmet tartalmaz, miközben tiszteletben tartja a törvényt és megőrzi LMBTQ-testvéreink jogait“.

Bár a Legfelsőbb Bíróság 2015-ben biztosította az azonos nemű párok házassághoz való jogát az Egyesült Államok mind az 50 államában, a mostani törvényjavaslat támogatói amiatt aggódnak, hogy a Legfelsőbb Bíróság felülbírálhatja azt – ahogyan tette azt néhány hónappal ezelőtt az abortuszhoz való joggal. Azóta legalább tucatnyi államban ismét tiltják az abortusz minden formáját.

Az azonos nemű párok házassághoz való jogának védelmét ellenző republikánusok azzal érvelnek, hogy erre nincs szükség, mondván, hogy a Legfelsőbb Bíróság valószínűleg nem fogja visszafordítani 2015-ös döntését.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin