Szamizdatok, utcai összecsapások, tüntetések, meleg magazinok, meleg rovatok. Régebben, ha valaki képviselni vagy szolgálni akarta az LMBTQ közösséget, azt csak úgy tehette meg, ha nyíltan konfrontálódott, kiment az utcára, felvállalta nevét, arcát, és nyilvánosan harcolt. Ma az interneten a legújabb LMBTQ generáció már a legkülönfélébb módon szólítja meg a közösséget, sokszor sokkal intenzívebben és nagyobb tömegeket, mint a harcos elődök. Új sorozatunkban a magyar internetes LMBTQ közösség legfontosabb és legkülönlegesebb szószólóit mutatjuk be.
„Öt év elteltével a blog kinőtte magát, és ismert lettem. Pedig sosem gondoltam volna, hogy nyilvánosan fogom élni az életemet, és felismernek az utcán” – meséli Bence, vagy ahogy inkább többen – és egyre többen – ismerik, „Egy fiú naplója.” Bence öt éve blogol, jelenleg már majdnem 6000-en követik írásait. Néha egy egyszerű jó reggelt-et ír, néha viszont igen részletesen számol be mindennapjairól, vagy éppen párkapcsolatának apró-cseprő történéseiről. A Bence név csak most került be a képbe, sok év után, amikor a barátja is elkezdett írni a blogba. A megkülönböztethetőség miatt lettek így BB és Bence.
Bence viszont nemcsak a hétköznapok történeteit írja le, hanem némileg hatalma is van a magyar interneten. Minden nap oszt meg az LMBTQ közösséggel kapcsolatos témákat, így terjesztve a közösséget érintő híreket, ügyeket, egyfajta felvilágosító munkát is végezve. Az Egy fiú naplója így egyfajta médiummá is vált. A kommenteket nézve pedig sok esetben pont olyan embereket ér el a hírekkel, akikhez minden bizonnyal sose jutnának el ezek a témák. Ezáltal egy falusi, csupán egy cuki meleg párra kíváncsi háziasszony is tudhat arról, hogy mi zajlik Csecsenföldön, vagy hogy Magyarországon milyen problémákkal kell megküzdenie a közösségnek.
De ez csak egy példa. Bencééket rengeteg különböző nemű, korú, társadalmi hátterű, szexuális orientációjú ember követi. Épp az a blog egyik erőssége, hogy a kommentelők nem mindenképpen az amúgy is támogató LMBTQ közösségből kerülnek ki. Bőven akadnak heteroszexuálisok is, akik éppen Bencéék példáján keresztül tanulják meg, hogy a melegek is hétköznapi emberek, hétköznapi boldogsággal és persze hétköznapi gondokkal.
Ám kezdetben nem az volt a cél, hogy Bence meghódítsa a világot, meghatározó médiummá váljon, vagy több százan lájkolják egy képét. Vagy talán sohasem ez volt a cél. Bence az írással eredetileg a saját lelkét akarta ápolni: „Azért kezdtem el a blogot, hogy kiírjam magamból a gondolataimat és főleg érzéseimet az akkor még titkolt melegségemmel kapcsolatosan. Titkoltam a másságomat, még a barátaimnak sem mondtam el, így egy lehetőségem maradt: az írás. Kiírtam magamból, ha szomorú voltam, és azt is, ha vidám. Itt tudtam róla beszélni.”
Ma Bence már szelfik sokaságát posztolja, tökéletesen hozva az influencer-szerepet, és persze a vizuális elemekkel a több lájkot és kommentet is. Korábban viszont nem mutatta meg az arcát, mivel félt, hogy problémája lesz belőle. Ám miután a blogon mindig hangsúlyozta, hogy a való életben egy ideje már vállalja szexuális orientációját, úgy döntött, felesleges a virtuális világban is titkolóznia. „Ezzel is példát mutatok, hogy nem rejtem el saját magamat.”
Persze mindenben ennyire nem nyitott: a blogból nem derül ki, hogy éppen hol lakik, sem a pontos munkahelye, sem a valódi neve. Ám van egy még nagyobb titok a blogon: a barátja arca.
„BB-vel, azaz Bálinttal már egy éve élek párkapcsolatban. Egyházi iskolában jár, emiatt takarjuk ki az arcát. Mivel az egyház elutasítja a másságot, így jobb, ha az ő arca inkább kitakarásban marad. Nem szeretném, ha emiatt tanácsolnák el az iskolából. Persze csupán emiatt nem csaphatnák ki, de mivel valamilyen szinten nyilvánosan éljük az életünket, ezzel talán már igen. Ahogy a mondás tartja, jobb félni, mint megijedni. Így a tanév végéig Bálint arca homály takarásában marad.”
Bár Bálint arca takarásban marad, a magánéletük már kevésbé. A blog sok esetben már-már zavarba ejtően részletesen mesél a két fiú közös életéről: összebújások, közös ébredések, közös programok, vagy kisebb-nagyobb viták, és egyéb dolgok. Bencének volt olyan párkapcsolata, ahol a másik fiú miatt abba kellett hagynia a blogolást, mivel a párját zavarta a nyilvánosság: „Nem mindenki tudja kezelni, ha az életünket a neten több ezren olvassák” – meséli. Ám Bálint, még ha inkognitóban is, nemhogy támogatja a blogot, de még ő maga is ír egy-egy bejegyzést. Ezért néha úgy tűnik, mintha a két fiú párkapcsolata egy nyitott könyv lenne. Ezzel Bence is tisztában van, ám szerinte ezeket a dolgokat is meg kell osztania a közönségével: „Minden együttélésben vannak viták és nézeteltérések. Ez mind hozzátartozik az élethez, így természetesen ezeket is megosztom az olvasókkal. Bálint ehhez mind pozitívan áll hozzá.”
Ennek pedig legjobban az olvasók örülnek. Ha megnézünk egy-egy hosszabb bejegyzést, ami a fiúkról szól, rengeteg kommentet láthatunk: valaki egyszerűen támogatását fejezi ki, valaki örömet, valaki pedig azonnal tanácsot ad. Ha pedig valaki kritizálni mer vagy gyűlölködik, a többi kommentelő darabokra tépi. Ám a negatív vélemények persze így is eljutnak Bencéhez, de tudja kezelni őket: „Szerencsére nagyon ritkán kapok negatívumot online. Többségben vannak azok, akik bátorítanak és felnéznek rám, de persze akadnak kivételek. Úgy vagyok vele, hogy minden vélemény számít. Ha jó, ha rossz.”
Kritika viszont a mi irányunkból is érkezett. Amikor összeírtam a kérdéseket, érzékeny pontra tapintottam az elgépelésekkel és a helyesírási hibákkal kapcsolatban – holott engem is üldöznek miattuk eleget. De Bencének van erre magyarázata: „Sokszor gyorsan történnek az események, gyorsan akarom őket megosztani. A gondolkodásom gyorsabb, mint ahogy beszélek vagy ahogy írok. Éppen ezért előfordulnak sajnos elgépelések.” Kérdés, hogy az én főnökeim mit szólnának Bence mentségeihez, de a blogger meglátásai jól bizonyítják, hogy ha a közösségi médiában akarunk kommunikálni, tömegek felé, ma már nem az irodalmiság számít, hanem sokkal inkább a gyorsaság, az egyszerűség és persze maga az üzenet. A közösségi média nemcsak egy újfajta aktivizmust szült, de egy újfajta stílust is, amiben többé nincs olyan nagy súlya a stilisztikának. A lényeg a kommunikáció.
Ezt pedig Bence is tudja. Vagy inkább látja, érzi és olvassa. Bár tisztában van blogja hibáival, de azzal is, hogy elütések ide vagy oda, a lényeg mégiscsak az, hogy segített embereken: „A blognak köszönhetően sokan fel merték magukat vállalni, sokan kértek tanácsot, hogyan mondják el otthon. Büszkeséggel tölt el a tudat, hogy egy kicsit tudok segíteni másokon. Nem vagyok újságíró, ami a nyelvezeten meg is látszik, de mégis szeretnek olvasni az emberek. Nem írok regényeket vagy mesét, csak a való életből vett problémákat és lehetőségeket, és persze az érzelmeket.”
Bejegyzéseivel és fotóival Bence így az internetes aktivizmus különleges úttörője lett: a blogoló fiú, akinek nem kellenek nagy jelszavak, hogy megváltoztassa valaki életét vagy véleményét. Elég a nyitottság és a hétköznapok.
Bence blogját itt követhetitek: Egy Fiú Naplója
Kanicsár Ádám András
