Heather Barwick fiatalabb korában lelkes LMBTQ* jogi aktivista volt, most viszont „gyermekjogi aktivistának” nevezi magát, és ellenzi az azonos neműek házasodását, valamint gyerekvállalását.
A The Federationalist nevű konzervatív hírportálon megjelent esszéjében a 31 éves Heather először a gyermekkoráról ír: két-három éves lehetett, amikor az édesanyja – aki már a házasságuk előtt tudta magáról, hogy leszbikus -, elhagyta az apját. Ez ugyan nem hangzik túl jól, de ha belegondolunk, hogy mindez a 80-as években történt, érthetőbbé válik a dolog. A férfit nem igazán érdekelte a családja, így gyakorlatilag többé nem hallottak róla, Heather édesanyja pedig új életet kezdhetett – immár egy nővel.
Heather leírja, hogy anyja partnere mindig is saját lányaként szerette, és hogy nyitott gondolkodású, nagyrészt LMBTQ* orientációjú emberekkel teli közösségben nőtt fel. Arról is ír, hogy ebből kifolyólag természetesen nem gyűlöli az LMBTQ* személyeket, sőt, hálás nekik mindazért, amit tőlük tanult. Arról sem esik szó, hogy bármiféle diszkrimináció érte volna. A család intézményét viszont – boldog házasságban élve és négy gyermek édesanyjaként – csak a tradicionális keretek között tudja elképzelni. Erre egyébként – többek között – az ébresztette rá, ahogy látta, milyen boldogok a gyerekei az apjukkal.
Saját apja (vagy inkább Az Apa) hiányáról így ír: „Az azonos nemű párok gyerekvállalása esetén megfosztják a gyermeket egy apától vagy egy anyától, miközben azt mondják neki, hogy nem számít. Hogy pont ugyanolyan minden. Pedig nem. Ez sokunknak, a gyermekeiteknek, nagyon is fáj. Az apám hiánya hatalmas űrt hagyott bennem, és minden egyes nap vágyakoztam utána. Nagyon szerettem az anyukám társát, de egy második anya nem pótolhatta az apát, akit elvesztettem.
Olyan nők között nőttem fel, akiknek saját elmondásuk szerint se szüksége nem volt férfiakra, se nem vágytak rájuk. Én viszont kislányként kétségbeesetten vágyakoztam egy apuka után. Furcsa volt, és összezavarodtam tőle, hogy amíg én mindennél jobban akartam egy apát, a körülöttem levők szerint a férfiak feleslegesek voltak. Volt idő, amikor iszonyatosan mérges voltam az apámra, amiért nem volt velem; és volt, amikor magamra voltam nagyon dühös, amiért vágyakoztam egy apa után. Néha még ma is gyászolom ezt a veszteséget.”
Heather szerint sok, azonos nemű szülők által nevelt gyerek nem mer beszélni ilyen jellegű kételyeiről vagy problémáiról, mert úgy érzi, hogy a szülei nem hallgatják vagy nem értik meg – ezért is hívja magét „gyermekjogi aktivistának”. A leírásból kiderül, hogy ő valóban egy olyan közösségben nőhetett fel, ahol a (heteroszexuális) férfiak nemkívánatos személyeknek számítottak; viszont meg kell jegyezni, hogy a probléma gyökere valószínűleg nem annyira a szexuális orientációban rejlik, hanem például abban, hogy Heather szülei lehettek volna figyelmesebbek.
Az esszére természetesen válasz is született: Sidney Switzer, akit szintén leszbikus szülők neveltek fel, a Huffington Post blogjára írt egy posztot. Ebben felhívja rá a figyelmet, hogy Heather pálfordulásának – ami a melegházasság támogatását illeti – valószínűleg sokkal nagyobb köze van ahhoz, hogy az apja elhagyta őt, mint a szülei szexuális orientációjának.
Minden szülőnek vannak hibái, de az egész LMBTQ* közösségtől megvonni a házasodás és a gyerekvállalás jogát – ami egyébként is két, egymástól független dolog -, kissé túlzónak tűnik, főleg annak fényében, hogy az apa hiányán kívül gyakorlatilag nem kapunk választ arra, mitől lenne rosszabb Heather helyzete egy heteroszexuális szülők által felnevelt gyermekénél.
Forrás: Advocate
