Az előző részben arra próbáltunk rávilágítani, miként próbáltak a középkori gondolkodók magyarázatot adni a homoszexualitásra, most pedig arról mesélünk nektek, hogyan éltek a meleg városi polgárok és papok.
A vallási vezetők mindent megtettek azért, hogy minél félelmetesebbé tegyék a szodómiát, ámde a fennmaradt írások tanúsága szerint nem jártak túl sok sikerrel. Olyan jól ismert helyek jöttek ugyanis létre minden fontosabb városban, ahol a férfiak könnyen találhattak maguknak társat egy laza menetre. Ezek többnyire a nyilvános latrinák voltak, de egyes városokban kedvelt helyszín volt a kikötő, a patika, és bizonyos vendéglátó egységek is arra specializálták magukat, hogy teret nyújtsanak az egymás társaságát kereső férfiaknak. Persze nem érdemes elmenni a fürdők mellett sem: többek között a budai törökfürdők is hatalmas orgiáknak adtak otthont.
Emiatt több városban is különleges hivatalok jöttek létre, amelyek arra voltak hivatottak, hogy a csalfa férfiakat rajtakapják és megbüntessék. Velencében főként az egyetemisták bűnének tartották a szodómiát, így leginkább őket figyelték. Firenzében 1432 és 1502 között közel 15 ezer férfit és fiút fogtak perbe, közülük kétezret el is ítéltek.
A büntetés formái városonként eltérőek voltak. Sok helyen bevált szokás volt a nyilvános megégetés, amelyben Bergamóban a bűnös családjának is részt kellett vennie. Todiban 33 éves kor alatt pénzbírsággal sújtották a férfiakat – ha nem fizettek, megalázták, utána pedig kiűzték őket a városból. Egy francia törvénykönyv úgy rendelkezett, hogy akit először kapnak rajta szodomita cselekedeten, annak le kell vágni a heréit, ha másodszor is megtörténik, akkor hímvesszőjét is, ha pedig harmadszor is bűnbe esik, akkor tűzre vetették.
A középkori közgondolkodás a papság bűnének tartotta a homoszexualitást. Ebben talán az is közrejátszhatott, hogy amíg nem gyűjtött össze temérdek pénzt az egyház, a szerzeteseknek és az apácáknak saját ágyra sem tellett. Rengeteg papi szerelmes levél maradt fenn, és ne higgyétek azt, hogy csak egyszerű szerpapok és szerzetesek estek ebbe a „bűnbe”. Például Szent Anzelm, Canterbury érseke is beleszeretett egy társába: „Hogy külön vagyunk, megmutatja, mennyire szeretlek, de nem fogtam fel, milyen kedves volt veled lenni és milyen keserves nélküled.” Joggal gondolhatnánk, hogy az ehhez hasonló sorok maximum lelki vonzalomról tanúskodnak, de ha belelesünk a korabeli leírásokba, kiderül, hogy a klérius tagjai között több volt, mint holmi plátói románc.
Aki lebukott, annak eleinte csak bűnbocsánatot kellett tartania – azt viszont éveken keresztül –, de amikor már az sem segített, hivatalától és javadalmától is megfosztották. Az egyházi személyeket a legkivételesebb esetekben végezték ki, de így is komoly szankcióknak vetették alá őket: ezek közül a börtönbüntetés és a befalazás volt a legelterjedtebb.
1214-ig kellett arra várni, hogy előírják, a rendházakban és a zárdákban mindenkinek saját szobával, vagy legalábbis saját ággyal kell rendelkeznie. Hogy az intézmény vezetője ellenőrizni tudja, nem szegik meg a szabályokat, a szobákban lámpást kellett gyújtani éjszakára, az ajtót pedig nyitva kellett hagyni. Ennek ellenére mégis voltak kirívó esetek. Benedetta Carlini, a Szűzanya Zárda főnökasszonya többször is közösülésre kényszerítette cellatársnőjét. Az apáca azzal védekezett, hogy egy őrangyal jelent meg előtte egy 16 éves fiú képében, és hozzá közeledett. A bírósági anyag szerint a jelenés nagyon gyakran megtörtént, általában hetente háromszor. Az apáca természetesen élete végéig börtönben sínylődött istenkáromlás miatt.
De magasabb rangú papokról is kiderült, hogy a saját nemükhöz vonzódnak. Például a tours-i érsekről köztudomású volt, hogy Jean nevű szeretőjével élt együtt, aki nagyjából ugyanolyan jól ismert volt a városban, mint Flóra, az ünnepelt örömlány. Többször használták a szodómia vádját is egyházfik ellen, többek között a troyes-i Guichard püspököt és VIII. Bonifác pápát is azzal rágalmazták, hogy saját nemükhöz vonzódnának.
Ebből az utolsó esetből látszik, hogy mekkora politikai fegyver volt anno, ha valakit homoszexuálisnak bélyegeztek, és ezt ki is használták a középkor uralkodói és államférfijai.
Írta: Bodor Máté
A cikk Eszményi Miklós: Férfi a férfival, nő a nővel című könyve alapján készült.
