Nagyjából 16 éves voltam, mikor a gimis padtársam, aki nagy Ryan Phillippe rajongó volt, kölcsönadta nekem videokazettán az 54 című filmet. A bizonyos szőke szépfiú pályafutásával már eléggé képben voltam addigra – ahogy mindenki, aki látott akkoriban tinimagazint vagy mondjuk a Kegyetlen játékokat.
Odavoltam az 54 zenéjéért, látványvilágáért, a színészekért. Akkoriban még messze volt a Fiúk a klubból felbukkanása a tévécsatornákon, úgyhogy a „meleg” téma leghalványabb említésétől is teljesen odavoltam természetesen. Amikor az 54 megjelent 1998 nyarán, akkor az eredeti elképzeléshez képest annyira meg volt vágva és akkora részét forgatták újra, hogy Dolly Hall producer szerint igazából már inkább 55-nek kellett volna nevezni. Ezt persze akkor még nem tudtam. Ahogyan azt sem, hogy akár egy igazi LMBTQ filmet is láthattam volna, ha minden jól alakul.
2015-ben, 17 évvel a stúdió verziójának megjelenése után Mark Christopher rendező elkészíthette azt a filmet, amit megálmodott, és ami mellett a stáb többi tagja is elkötelezte magát. Egy pohárszedő, egy csapos, és egy ruhatáros lány történetét, akik egy viharos szerelmi háromszögben élik meg a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóját, és a kor New Yorkjának csillogó, de belül már rothadásnak indult klubéletét. Shane, a külvárosi fenegyerek rájön, hogy csinos arca és kidolgozott felsőteste a belépő a New York-i diszkó-dekadencia világába, aminek központja nem más, mint az Stúdió 54. A klub meleg tulajdonosa, Steve Rubell meglátja a potenciált a szőke fürtökben, és megadja a lehetőséget a tapasztalatlan fiúnak, hogy a városi felső-középosztály képmutató, de izgalmas köreibe juthasson a megfelelő emberek ágyán keresztül.
A film némileg megelőzte a korát. Ma már szerencsére nem sokan háborodnak fel az LMBTQ témák feszegetésétől, vagy a szabatosabb képi világtól. Azonban a kilencvenes évek Amerikája még nem ilyen hely volt. Meleg, vagy legalábbis biszexuális szereplők a művészfilmek világában már jelen voltak ugyan, azonban a stúdiófinanszírozású közönségfilmekben még nem. Ráadásul az 54 főszereplője nem is az a hibátlan jellem, aki jó példával szolgálhatna a közönségnek.
Christophernek mégis sikerült filmtervével megnyernie a Miramax fejeseit, akik meg is ítélték a kellő dollárokat a film elkészítéséhez. A nagyvárosi és kozmopolita közönségnek szánt műre 8 milliót szánt a stúdió, amit végül még további egymillióval toldottak meg. Az író-rendező egy évig küzdött, hogy a megfelelő színészeket szerződtethesse a filmhez. A tehetség mellett az sem volt utolsó szempont, hogy mind Ryan Philippe, mind pedig Salma Hayek éppen kezdett berobbanni a köztudatba, ezzel még szélesebb közönséghez juttatva el a filmet.
Miután a rendező leadta a megvágott anyagot, a stúdió a szokásos módon tesztvetítéseket rendezett, hogy felmérjék a közönség reakcióit. Tették ezt kis, vidéki mozikban annak ellenére, hogy a filmet pont nem nekik szánták. Az eredmény ennek megfelelően katasztrofális volt. A nézők nagy része kiakadt a meleg témájú jeleneteken, és azon, hogy a főszereplő semmilyen szempontból sem az a karakter, akivel szívesen azonosul az ember. Ehhez képest a film mégis jobb pontokat kapott a tesztközönségtől, mint mondjuk a Boogie Nights (ami azóta kult-klasszikus), a Miramax mégis úgy döntött, hogy radikális beavatkozás szükséges. Ennek fényében további 4 milliót csoportosítottak át a projekthez, és kötelezték az egész stábot (köztük a rendezőt is), hogy csinálják végig a pótforgatásokat. Az új verzióban nincs meleg szál, nincs rasszizmus, a főszereplő bűnlajstromát rövidítendő más karakterekre sóztak rá bizonyos nem kívánatos tevékenységeket. A film kapott egy frusztráló és szájbarágós narrátort, valamint egy langyos happy endet. Az 54 (illetve már inkább 55) aztán csúfos bukás lett.
Christopher azonban nem adta fel, és addig küzdött, míg sikerült a saját verzióját is tető alá hoznia. A tesztvetítések anyaga még nem a kész film volt, konkrét rendezői változat sem létezett. Christophernek sikerült jó minőségben, videokazettákon megszereznie a nyers felvételeket, amiken aztán hosszú évekig dolgozott baráti alapon különböző vágókkal, és más szakemberekkel. A nem hivatalos anyag első, titkos vetítése 2008-ban volt a Los Angeles-i Outfesten, ahol a közönség nagy lelkesedéssel fogadta a „házi készítésű” verziót.
Közben a Miramax élén vezetőváltás történt, és a világ is fordult párat a tengelye körül. A stúdió végül hosszas kérlelés után megadta az engedélyt a rendezői változat, avagy az eredeti 54 összevágására. Első lépésként kivették azt a 25 percnyi újraforgatott anyagot, amit a vezetőség kényszerített rá a rendezőre. Ennek helyére 44 percnyi eredeti felvétel került, amit úgy kellett összevadászni a világ különböző részeiről. A forrásanyag minősége is különböző volt, ami meg is látszik a rendezői változat kép és hangminőségén – azzal persze egy pillanatig sem vádolhatjuk az alkotókat, hogy nem tettek meg minden tőlük telhetőt.
Az eredmény pedig egy egészen új élmény lett. A film sokkal komolyabb és összetettebb, mint azt a korábban látott verzió láttatni engedte. A rendező több teret adott nem csak a szereplők szexuális világának, hanem a környezet bemutatásának is. A kétdimenziós karakterek végre megkapták a harmadik dimenziót is. A film az újravágással pont annyit érett, mint 1998 óta a világ, és én magam is. Már megfelel a mai világ követelményeinek és a tizennyolc évvel idősebb énemnek – mégpedig pont azzal, hogy visszakapta eredeti formáját.
54 – Rendezői változat (54 – Director’s Cut, 1998)
magyar feliratos, amerikai dráma, 105 perc
Vetítés: 2016.09.08. 20:30 Művész mozi – 16 éven felülieknek
54 | The Directors Cut: Official Trailer (HD) – Ryan Phillippe, Salma Hayek, Mike Myers | MIRAMAX
Starring Ryan Phillippe, Salma Hayek, and Mike Myers, ’54: The Director’s Cut’ has been re-edited to include 44 minutes of never before seen material, giving…
