Ezzel a frázissal mindannyian találkoztunk már, akik lépéseket tettünk azért, hogy megvalósítsuk a vágyainkat. Erre mindig azt szoktam felelni: könnyű neki, hogy képes feladni a saját álmait ilyen egyszerű ideológiába burkolva a lemondást, mint a „könnyű neki” narratíva. Nem, senkinek sem könnyű – a helyzet az, hogy az életünk egyes területein mind kiváltságosabbak vagyunk, míg más területeken nem osztotta a szerencsét nagy kanállal a sors, ám szinte mindannyiunknak minden esetben lehetőségünk van arra, hogy lépésről lépésre közelebb kerüljünk ahhoz az emberhez, akivé válni akarunk – legyen szó munkáról, magánéletről, vagy egyszerűen csak jobb emberré válásról, aki hasznos tagja a társadalomnak. „Könnyű neki”-ben a legkönnyebb jónak lenni.
Könnyű neki – hiszen nem él Magyarországon. De nem nehezebb hátrahagyni mindent, ami kényelmes, biztos, és bejáratott, mint beleugrani az álmok tengerébe, és úgy úszni, hogy nem tudjuk pontosan, hol érünk majd partot? Bárki, aki vette a bátorságot, hogy dobbantson, aki szembenézett a lehetséges magánnyal, vagy azzal, hogy végtelenül hiányoznak majd a rokonai és a szülőföldjén maradt barátai, pontosan tudja, érti és érzi, hogy nem megtanulni egy vadidegen közegben boldogulni valójában jóval szimplább választás lett volna. Soha, egy pillanatra sem bántam meg a döntésemet, hogy világutazóvá avanzsáltam – akkor sem, amikor Anna barátnőmmel egyetlen instant levesen osztoztunk londoni padlásszobánkban, és akkor sem, amikor egy párkapcsolatom felbomlásakor egyetlen fillér spórolt pénz nélkül éltem egy vitorláshajón hónapokon át. Könnyű volt? Dehogy. Könnyebb volt, mint hazaköltözni? Nekem mindenképpen – hiszen egy élet újraindításánál csak egy nehezebb van: lemondani az álmainkról.
Könnyű neki, hiszen celeb – de az ismertségbe szinte senki sem születik bele (vagy aki mégis, annak magunk közt szólva még nehezebb bizonyítani). Aki kikövezte magának az utat a közönsége felé, aki az alázat köveiből hidat épített önmaga és azok közé, akik követik, kemény munkával jutott el oda, ahol tart. Igen, előfordul, hogy valaki egyetlen aktuális menő reality sztárjaként fut be, és a nyakába szakad az ismertség – ám megtartani a „celeb” státuszt korántsem könnyű. Olyan világban élünk, ahol az ismert arcok felemelkedése és bukása, majd eltűnése hétről hétre történik, ám egy évtizedeket átölelő karriert fenntartani csak és kizárólag kreativitással és az inspiráltság megtartásával lehet. Hányszor adhattam volna fel, csak mert „másoknak gyorsabban fut a szekér”, hány alkalommal éreztem úgy, hogy a nyilvánosság szeme láttára felnőni lelkileg és szellemileg is megterhelő! De mindig összeszedtem magam, és továbbmentem a saját, korántsem könnyű utamon.
Könnyű neki, mert nem magányos – de hinni a szerelemben, tiszta szívvel ott lenni egy párkapcsolatban sok-sok csalódás után minden, csak nem könnyű. Voltam megcsalva, és csalódtam önmagamban, volt, hogy dulakodásig fajult egy drámai veszekedés az exemmel, volt, hogy a szemembe mondták: semmit sem érek és senki vagyok, senkinek se kellek majd soha, és volt, hogy hittem benne, előbb vonulnék be egy szerzetesi rendbe, örök életre megvonva magamtól a szerelmet és a szenvedélyt, mint hogy újra házasságra lépjek. Könnyű volt-e hinni a szempárnak, amely azt mondta nekem: „ne hagyd, hogy a fásultság megfagyassza a szívedet”? Ugyan… hogy lett volna könnyű. Már szerelmes voltam a páromba, Nimrodba, amikor – hónapokkal a találkozásunk után – még mindig bizonytalan voltam benne, képes vagyok-e újra nem félteni a szívemet. Megérte túllépni a félelmeimen. Soha jobb és nehezebb döntést nem hoztam.
Könnyű neki, hiszen van pénze utazgatni – de honnan tudná bárki, hogy egy másik ember hogyan osztja be a pénzét, mi az, amin spórol, amit más nap mint nap megenged magának, nem beszélve arról, hogy pénzt többnyire munkával lehet keresni, sok és kitartó munkával. Nem születtem gazdag, de még középosztály-béli családba sem: a szüleim gyermekkoromban abból éltek, amiből lehetett – volt, hogy édesanyám „gazdag házaknál” takarított, én pedig segítettem neki, ahogy gyerekként tudtam, volt, hogy édesapám játékautókat rakott össze, és volt, hogy mellékállásként ruhákat festettünk a mosógépünkben, vagy épp füstölőket készítettünk korhadt fakérgekből és szantálolajból. Volt, hogy egy őrségi nyaralás során semmi mást nem ettünk, mint egy nagy kuglófot és egy görögdinnyét. De a szüleim sem voltak azok a típusok, akik ne követnék az álmaikat – így erőnek erejével és magabiztossággal kiépítettek egy viszonylag stabil életet, ami eleget hozott ahhoz, hogy 18 éves koromig ne kelljen fix munkát vállalnom. Azóta viszont két kezemen meg tudnám számolni a napokat, amikor „nem csináltam semmit” a napi betevőért, és azért, hogy megengedhessem magamnak: haladjak az álmaim irányába, és segíthessek másoknak, hogy ők is elindulhassanak a saját céljaik felé.
Könnyű neki, hiszen nincs gyereke – csak magával törődik… de miért is volna „könnyű”, hogy ha egy meleg pár gyermekre vágyik, kiskapukon átbújva alapíthat csak családot? És miért zárná ki a gyermektelenség azt, hogy törődhetünk másokkal, egymással, az egész emberiséggel? Minden tiszteletem azoké az LMBTQ pároké a kitartásukért, akik minden követ megmozgattak, hogy édesapákká, édesanyákká válhassanak, és éveket, akár évtizedeket vártak. Ahogyan azoké is, akik – bár nem lehettek szülők – minden erejükkel azon vannak, hogy ahol csak tehetik, anyai, apai gondoskodást nyújtsanak egy közösségnek vagy egyéneknek, mert anyának-apának lenni sokféleképpen lehet, mi több, sajnos az sem igaz, hogy aki szülővé vált, már egészen biztosan többet tett valaki másért, mint azok, akiknek ez nem adatott meg, hiszem vannak rossz, inkompetens, nemtörődöm szülők. Igaz, nekik sem lehet könnyű… tükörbe nézni.
Könnyű neki, mert megteheti – de ki szabja meg másnak, hogy mit tehet meg, és mit nem? Elsősorban saját, egyéni prioritáslistánk, amit mi magunk építünk. Az én prioritáslistám legvégén szerepel jogot formálni magamnak arra, hogy megmondjam, kinek „könnyű”, az pedig végképp, hogy ezt kifogásnak használjam arra, hogy ne kelljen minden áldott nap szeretettel és kitartással felvértezve ballagnom az álmaim megvalósítása felé. Ha komolyan veszed az álmaidat, többé ne mondd azt „könnyű neki” – senkire, semmire, soha.
Steiner Kristóf
Instagram: @kristofsteiner
YouTube: Kristóf’s Kitchen
