„A koncerten egyhelyben ülve utazhatsz el távoli helyekre” – Interjú Caro Emerald énekesnővel

Back It Up, Tangled Up, A Night Like This, That Man… – dalok, amik az utóbbi években megmentették a rádiók lejátszási listáit a teljes egyhangúságtól. Előadójuk, a holland származású Caro Emerald igazi színes jelenség a mai zenei szférában, aki ahelyett, hogy mindig próbálná a legfrissebben felbukkanó stílusirányzatot meglovagolni, inkább igazi negyvenes-ötvenes évekből idepottyant dívaként játszik a jazz és a pop műfajával. Az énekesnővel, aki hamarosan Budapesten varázsolja el a közönséget egyedi hangzásával, a világhírnévhez vezető útról, az általa teremtett különleges atmoszféráról és természetesen az Emerald Island show-ról beszélgettünk. 

Hollandiából származol, viszont hamar világhírnévre tettél szert. Erre máig leginkább az amerikai, maximum a brit előadók voltak képesek. Mi lehetett a te titkod? 

Fényezhetném most magam, de nem vagyok szakértő, így igazából nem vagyok benne biztos, hogy miért történt így. Lehet, hogy egyszerűen szerencsés voltam. Persze lehetnek más okai is. Jelenleg óriási a verseny a zenei világpiacon. Ha egy kisebb országból jössz, akkor fontos, hogy legyen benned valami különös, amiben eltérsz másoktól, amit nem tudnak másokhoz hasonlítani. Ha olyan zenét csinálnék, amiben nincs semmi új, ami hasonlít valaki más zenéjéhez, akkor sokkal nehezebb lenne bárkivel versenyre kelni. Emellett a dalaim nagyon könnyedek, nem kell őket hatszor meghallgatnod, hogy értékelni tudd őket. Azonnal befogadhatóak és érthetőek. Ezeknek a jellemzőknek az összessége segíthetett nekem abban, hogy kitörjek Hollandiából.  

A különböző streaming–szolgáltatásokkal, mint például a Spotify, több esélye lehet mostantól a hozzád hasonló előadóknak? 

A Spotify egy viszonylag új jelenség. Annyira új, hogy még én sem látom át teljesen. Persze én is használom, de azt nem tudom, hogyan válhat általa egy friss előadó népszerűvé. Jó lenne persze, ha a segítségével mindenki elérne egy nagyobb közönséget, mert ha ez egyszer sikerül, akkor már lehet esélyed a világhírnévre. Én legalábbis így képzelem. 

Amikor én próbálkoztam, még nem volt Spotify, én még a YouTube-generáció része voltam. A YouTube máig jelen van, de ma már ott van már mellette a Spotify és a közösségi média is, így ma már biztos könnyebb eljutni egy nagyobb közönséghez, mint húsz éve. Régebben a lemezkiadók döntötték el, hogy ki kap esélyt és ki nem. Ez a döntés most már a közönség kezében van. Ez pedig mindenképpen kedvezőbb helyzet.  

Nem elég, hogy egy relatíve kisebb országból érkeztél, ráadásul jazz szakon végeztél az egyetemen – és valljuk be, a jazz nem az a műfaj, amivel könnyen be lehet kerülni a rádióba. 

Hát nem! 

Meglepett a siker?  

Mindig nagyon jó volt hozzám hasonló emberek előtt játszani, akik nagyra értékelik a jazzt. Ezek után az, hogy egy másfajta közönséget is érdekelt a zeném, igazán meglepő élmény volt. Boldoggá tett. Bár tegyük hozzá, hogy az én zeném azért valójában nem jazz. A jazzben van egy bizonyos szintű improvizáció, amit viszont én most játszom, abban egyáltalán nincs jelen. Ehelyett popos struktúra, ütemek és dallam jellemzik. Ha őszinte akarok lenni, a zeném inkább a jazz és a pop keveréke, és ezért fogyaszthatóbb a nagyobb közönség számára is. 

A sokat emlegetett zenei piacot folyamatosan új hatások érik. A mainstream zenei szcénában megjelent a techno, a trap, és sorra bukkannak fel és olvadnak be más underground műfajok. Te viszont hátat fordítottál mindennek, és inkább a ’40-es, ’50-es évek zenéjéhez nyúltál vissza. Miért imádják ezt annyira az emberek? 

Mert kényelmes. Ez a zene ismerős számukra, évtizedek óta hallgatják, egyfajta nosztalgiát idéz a régi szép időkből. Bár mi nemcsak a ’40-es, ’50-es évekhez nyúlunk vissza, néha például kicsit a 90-es évek világát is belecsempésszük a dalokba. Az emberek mindig szeretnek valami ismerőset hallani, de ugyanúgy érdeklik őket az új, frissebb hangzások is. Nálam ez a két dolog találkozik egymással, és éppen emiatt lehet a zeném érdekes a közönség számára. 

Az albumaidnak, a dalszövegeidnek, a külsődnek egyaránt van egy nagyon erős atmoszférája. Hogyan éred ezt el? 

Mélyen hiszek abban, hogy könnyebb megértetni egy érzést egy képpel vagy egy videóval, mint elmagyarázni azt. Mi mindig képeket gyűjtünk a munka előtt, hangulat-táblákat készítünk. Ezek a képet mutatják meg azt az irányt, amerre haladni akarunk. Ez történt ennél a show-nál is. 

Az Emerald Island show előtt az exotica elnevezésű műfajjal akartunk játszani a stúdióban. Az exotica akkor alakult ki, amikor az emberek elkezdtek egzotikus helyekre, elhagyatott szigetekre utazni. Már akkor is voltak zenészek, akik megpróbáltak olyan specifikus zenét csinálni, ami nem a mainstreamet kedvelő közönségnek szólt. Ezek az emberek megpróbálták elképzelni, hogy milyen lehet a zene az ilyen távoli helyeken. Például hogyan szólhatnak a dobok a dzsungelben, vagy milyen különleges hangszerek lehetnek ott.  

Fel is vettünk néhány dalt, és úgy gondoltuk, hogy ezt folytatni kell. Egy teljes show-t akartunk felépíteni, ahol ezek a dalok elhangozhatnak. Ekkor kezdtünk el gondolkodni az Emerald Island ötletén. 

És ekkor is elkezdtünk képeket gyűjteni. Volt egy nagyon jó grafikuscsapatunk, akik ugyancsak elmélyedtek a műfajban, és miközben rajzolták a képeiket ezekről az álombeli helyekről, mi is elkezdtünk róluk fantáziálni. Ezeket a képeket végül fel is használjuk a koncerten vizuális elemként, hogy a nézőkre is ilyen hatással legyenek. Szóval mi így dolgozunk. Nagyon vizuálisan. 

A koncerten egyhelyben ülve utazhatsz el távoli helyekre. Az a célom, hogy aki nézi ezt a show-t, az azt érezhesse, mintha velem együtt kelne útra az én kis szigetemre.  

Szóval mondhatjuk, hogy az, aki elmegy a koncertedre, egy másik világban találhatja magát. És erre a menekvésre egyre inkább szüksége van az embereknek, nem? 

Szerintem a zene mindig egyfajta menekvés. Néha menekvésre jó, néha pedig konfrontációra. Ha nagyon szomorú vagy, néha nagyon szomorú zenét akarsz hallgatni, hogy még jobban tudj bőgni – gondoljunk csak Bridget Jones-ra, mikor az All by Myselfet énekli. Néha pedig boldogat, hogy elfelejts minden nyomorúságos dolgot, ami körülötted történik. A zene ezért különleges műfaj, és ezért olyan felszabadító élmény elmenni egy koncertre: ott egy kicsit kiszabadulhatsz a mindennapokból. Én pedig pont ezt kínálom. 

Már kétszer is felléptél Magyarországon, ám akkor fesztiválokon szerepeltél. Most viszont arénás koncerted lesz. Miben lesz ez más? 

Az atmoszférát, amiről az előbb meséltem, a saját koncertemen 100%-ban tudom biztosítani. Visszük a látványt, viszem a bandám, akik mind nagyon-nagyon tehetséges emberek. Mindegyikőjük számos hangszeren játszik, ezáltal pedig nagyon könnyen tudunk játszani a dalokkal. Ha például drámai gitárhangzásra van szükségünk, a gitárosom meg tudja oldani. Mindegyik számnak megvan a maga hangulata, és mindegyiket be tudjuk mutatni. Egy teljes show keretein belül valóban képesek vagyunk arra, hogy az embereket egy más világba kalauzoljuk el. Ezen az utazáson álmodozhatnak velünk, de jut lehetőség a közös éneklésre, tapsra, táncra is… És végül nagyon boldogan érezhetik magukat hazafelé menet. 

A végére egy klasszikus kérdés: üzensz valamit a magyar rajongóknak? 

Igen! Remélem, mindannyian eljönnek a koncertre. Nagyon izgatott vagyok, hiszen ebben az országban tényleg ez az első saját show-m. És remélem, lesz rá időm, hogy kicsit kimozduljak, és találkozzak is néhányukkal. Vagy akár mindegyikkel! 

Kanicsár Ádám András 

Instagram: @kanicsar