Itthon

Kiállnak a Budapest Pride tagjai a szivárványzászlójuk miatt megtámadott egyetemisták mellett

2019. február 11-én, a hazai és nemzetközi fasiszta mozgalmak által egyaránt ünnepelt kitörés napján szélsőjobboldali radikálisok tüntettek Budapesten. Ezeken a szélsőséges tüntetéseken rendszeresek az olyan tiltott önkényuralmi jelképek, mint a horogkereszt és a nyilaskereszt, valamint német katonai egyenruhák és a náci karlengetés. A fasiszták megmozdulásával szemben többen is kifejezték a tiltakozásukat és csatlakoztak az antifasiszta ellentüntetéshez.

A tüntetés után a szélsőségesek egy csoportja megtámadta a hazafelé tartó egyetemistákat: kettejüket fizikailag bántalmazták, egyiküknek a támadás után vér folyt a füléből. Majd elvették tőlük a Szabad Egyetem logójával ellátott zászlót és a szivárványzászlót. Az elkövetők a támadás után büszkén fotózkodtak az elkobzott zászlókkal, amit azzal posztoltak egy szélsőjobboldali honlapra, hogy a támadást figyelmeztetésnek szánták – olvasható a beszámoló a Budapest Pride közösségimédia-bejegyzésében.

A négy évvel ezelőtt közzétett fotón túl a környék biztonsági kameraképein is látszódnak a támadók, volt, akit azonosított is a rendőrség, egyikük pedig vallomást is tett. Azonban az ügyészség a meglévő bizonyítékok ellenére sem emelt vádat a gyűlölet-bűncselekmény ügyében, és a büntetőeljárást megszüntette. A Magyar Helsinki Bizottság azonban az áldozatok képviseletében pótmagánvádas eljárásban próbál igazságot szerezni az egyetemistáknak, a Budapest Pride tagjai pedig ma reggel ott voltak a bíróságon, hogy szolidaritásukról biztosítsák az áldozatokat.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Budapest Pride (@budapestpride) által megosztott bejegyzés

 

Az államnak feladata megvédeni azokat, akiket megtámadnak pusztán azért, mert kifejezik a politikai véleményüket” – osztották meg a Pride szervezői.

Az egyik áldozat, Mák Viktor a Magyar Helsinki Bizottság videójában is üzen: „Sokan járnak tüntetésekre, köztük mi is. Nem szeretnénk, hogy norma legyen, hogy egy tüntetés után megtámadhatnak, csak azért, mert nem értenek egyet a véleményeddel. (…) Azt kérjük a bíróságtól, úgy járjon el, hogy az elkövetők megérthessék, miért veszélyes az erőszak alkalmazása a gondolatokkal szemben, és akár történelmi kontextusban lássák, hogy ennek milyen veszélyei lehetnek.

Viktor teljes beszámolója megtekinthető a Bizottság YouTube-oldalán:

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin