Hiteltelennek érezné magát, ha nem állna ki az LMBTQ közösség mellett, és úgy gondolja, pride nélkül ma nem az lenne Budapest, ami. Régóta várt az LMBTQ közösség – főként a budapesti – arra, hogy olyan főpolgármestere legyen, aki nemcsak komolyan veszi az közösség ügyeit, problémáit és kérdéseit, de proaktívan ki is áll értük. Karácsony Gergellyel, Budapest főpolgármesterével egy elfogadóbb és színesebb városról, a budapesti LMBTQ emberek támogatásának lehetőségeiről és a pink turizmusról beszélgettünk.
A választások során tisztán látszódott, hogy az LMBTQ közösség egy igencsak jelentős része melletted tette le a voksát. Fontosnak tartottad megszólítani ezeket az embereket?
Az én programom arról szólt, hogy Budapest mindenkié. Egy város az a hely, ahol nagyon sok ember él egy térben, közel egymáshoz, és élhetetlenné válik, ha ez a fizikai közelség társadalmi távolságokkal párosul.
Nem azt tettem mérlegre, hogy hány szavazót lehet ezzel nyerni és veszíteni. Nem is lehet tudni, hogy ez a mérleg merre billenne, hiszen vannak olyan társadalmi csoportok, akiket ebben a kérdésben még meg kell győzni. De azt a politikát, amiben hiszek, hiteltelenül képviselném, ha nem állnék ki az LMBTQ közösség mellett. Hiszen akkor Budapest nem lenne mindenkié, csak azoké, akik a többséghez tartoznak.
Miért tartod fontosnak a budapesti LMBTQ közösséget a város életében?
Nagyon tisztelem azokat az embereket, aki megszervezik a saját közösségük képviseletét. Az LMBTQ emberek az elmúlt években nagyon sokat tettek azért, hogy a magyar közgondolkodást átformálják és elfogadóbb társadalmi közeget alakítsanak ki.
Ez a város nagyon sokfajta közösségből él, nagyon sokfajta közösségből építkezik, és számomra mindegyik fontos kell, hogy legyen, mindenkiben a partnert kell keresnem. Minden polgármesternek kötelessége lenne minden közösséget képviselni, ez az egyedüli helyes alapvető hozzáállás.
Az LMBTQ közösség egy nehezebb helyzetben lévő közösség, több támogatást, empátiát és elsősorban szimbolikus kiállást érdemel, hogy azt a missziót, amit elkezdett, végigvigye. Úgy érzem, erkölcsi felelősségem, hogy kiálljak mellettük.
Szimbolikus kiállást említettél, de beszélhetünk nem szimbolikus kiállásról is? Valóban fontos, hogy ezeket a missziókat végigvigyük, de ehhez másfajta támogatás is kell. Akár terek, helyiségek biztosítása – nem csak annyi, hogy valaki megjelenjen a pride-on. Van terv bármilyen más szintű támogatásra?
Igen, a programomban is szerepeltek a szexuális kisebbségek, és általában a kisebbségek emancipációját kezdeményező projektek.
Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettessel készülünk egy civil bevonási és támogatási rendszer kialakítására, aminek a fő célja, hogy átlátható módon és világos várospolitikai célok mentén tudjunk együttműködéseket kialakítani és tudjunk támogatni különböző civil szervezeteket. Ebben lesznek olyan célkitűzéseink, mint az esélyegyenlőség megteremtése és a társadalmi elfogadás erősítése. A jogszabályi hátteret ősszel fogjuk összerakni és amennyiben lesz pénzünk és lehetőségünk ennek a civil támogatási rendszernek a kiépítésére, biztosan lesznek olyan pályázatok, amiben jó eséllyel indulnak majd az LMBTQ közösséghez tartozó civil szervezetek.
Nem szeretném se túl-, se alulértékelni a szimbolikus támogatást. Szeretnénk más típusú partnerséget és együttműködést kialakítani. Nem azért mondok partnerséget és együttműködést a támogatás helyett, mert spórolni akarok a pénzzel – miközben természetesen a város anyagi helyzete siralmas. Mi nem egy alá-fölé rendeltségi viszonyban gondolkodunk a civil szervezetek kapcsán. Úgy gondoljuk, hogy vannak közös céljaink, amiknek az eléréséhez a város segítséget nyújthat a szervezetek számára, akik pedig a városvezetésnek nyújtanak segítséget, hogy bizonyos célokat hatékonyabban tudjanak képviselni, mint más intézmények. Ebben az értelemben beszélek mindig partnerségről.
Említetted, hogy nincsen könnyű helyzetben az LMBTQ közösség és az elmúlt időszakban sajnos láttunk is egy negatív fejlődési irányt, akár ha a 33-as törvényre gondolunk, akár ha arra, hogy szép lassan, de biztosan elkezdték támadni a szivárványcsaládokat is. Koncentrálsz arra, hogy ezeket a még kisebb, még jobban sebezhető közösségeket jobban védje a főváros?
Az, hogy ezeknek a közösségeknek milyen a helyzete, alapvetően két tényező határozza meg.
Egyrészt, hogy milyen a társadalmi közhangulat és az elfogadás, másrészt, hogy milyenek a jogszabályok. Sajnos ezzel kapcsolatban én is egymással szembemenő folyamatokat látok. Úgy érzem, hogy Budapest számára már egyre kevésbé tabu vagy megosztó téma a Pride jelensége. A városi közösség nyitottabb ezekben az ügyekben, mint tíz évvel ezelőtt volt.
Viszont kétségtelen, hogy nemcsak Magyarországon, de Lengyelországban és más európai országokban is van ebben az értelemben egy hátraarc a jogalkotásban és vannak olyan politikai irányok, amik az emberek félelmeire építenek és ebből kovácsolnak tőkét.
A főváros nem hoz törvényeket, lehet véleményünk ezekről, de megváltoztatni nem tudjuk őket. De ezeknek a jogszabályoknak a konkrét érvényesülését nagyon nagy mértékben befolyásolja, hogy a különböző intézmények és szereplők hogyan állnak ezekhez a folyamatokhoz.
Mi arra esküdtünk, hogy betartjuk a jogszabályokat. De amit városvezetőként ígérni tudok, hogy tenni fogunk azért, hogy a tendencia, miszerint Budapest egyre elfogadóbb, ne álljon meg, hanem erősödjön. Abban tudunk segíteni, hogy kialakítsunk egy elfogadó közeget. Mi ezért küzdünk.
A pride léte is elég vitatott kérdés, nemcsak a többségi társadalom számára, de akár az LMBTQ közösségen belül is. Szerinted mennyire fontos, hogy egy fővárosban legyen pride felvonulás?
Éppen ezért érdemes minden vitát továbbgondolni. Nem homogén társadalmi csoportok állnak egymással szemben, ezekben a csoportokban belülről is folynak viták.
Nagyon érdekes, hogy a Pride kapcsán mindig kinyílik a vita. A Pride mindig és mindenhol hoz provokatív tevékenységet a felszínre, amelyet a többségi társadalom egy része visszaigazolásként értelmez a saját félelmeivel kapcsolatban. Nem várhatjuk el, hogy egy város egységes legyen a szexualitással kapcsolatos érzéseiben, de azt sem, hogy különböző társadalmi csoportok, adott esetben kisebbségben lévő csoportok, homogének legyenek minden kérdésben. Miért lennének?
Engem büszkeséggel tölt el, hogy a Pride Budapesten egy intézménnyé vált, hiszen nemcsak a felvonulásról szól, hanem rengeteg olyan kulturális programról, amik szintén nagyon fontosak. Ma a Pride-nak már szerencsére nálunk is pozitív hangulata van. Tíz éve irigykedve néztem külföldi nagyvárosoknál, hogy a felvonulása nemcsak az érintett csoportok és szimpatizánsaik számára, hanem más csoportok, tömegek számára is népünnepéllyé vált és már van egy nagyon pozitív kisugárzása. Ezért hozzá is tartozik a város életéhez, és örülök neki, hogy ez a jelenség egyre több vidéki városban is megjelenik.
Azt gondolom, hogy Budapest a Pride nélkül nem lenne az, ami. És ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne vele kapcsolatban legitim vitákat folytatni. Én a magam részéről azokkal értek egyet, akik azt mondják, hogy a Pride a város életének természetes része.
Örülök, hogy kiemelted, hogy a Pride nemcsak a felvonulásról szól, hanem egy egész hónapos programsorozat. Sok előadás sok szempontból viszi előre a várost. Fontos, hogy legyenek rendezvények, ahol beszélünk a feminizmusról vagy a queer történelemről, hiszen a város ezektől a diskurzusoktól is épül…
A különböző szexuális kisebbségek élete kinyit egy csomó kulturális és várospolitikai kérdést. Ezekről jó beszélgetni és jó, hogy vannak ennek fórumai. Így számomra ezek a rendezvények sosem kísérőrendezvényei a Pride-nak, hanem szerves egészet képeznek vele.
Akkor jövőre veled a Pride-on.
Abszolút.
Beszéltünk azokról az LMBTQ emberekről, akik a városban élnek, viszont vannak LMBTQ turisták is, akik a városba érkeznek. Ha megnézzük a világ turisztikai trendjeit, láthatjuk, hogy ez a közösség egyre fontosabb, hiszen egy olyan célközönségről beszélünk, ami esetenként jobb anyagi helyzetben van és többet is utazik. Mennyire tartod fontosnak, hogy Budapest az LMBTQ turisták számára baráti hely legyen?
Természetesen fontos, de az én hozzáállásom az, hogy a turizmus ott fenntartható, ahol jó élni. Ezt a témát én inkább a helyi lakosok és a turisták viszonyrendszerét illetően vizsgálom. Budapesten is érvényesül a jelenség, hogy a turizmusnak van egy olyan túlfutása, ami hosszútávon a turizmusnak is okoz problémát, de rövidtávon a város élhetőséget rontja.
A járvány miatt most a turizmus visszaszorult, de reméljük, ez nem marad így, hiszen egy városnak szüksége van turistákra. De most egy kicsit el kellene gondolkozni, hogy milyen turizmust szeretnénk majd újraindítani. Elsősorban azt a szempontot figyelembe véve, hogy mi kezd terhessé válni a város számára.
Az igaz, hogy sokszínű városban sokszínű turizmusra van szükség. Ez a helyi lakosok számára is jó, hiszen minél többfajta ember érkezik hozzánk, annál kevésbé érvényesül az, hogy egy homogén turizmus letarolja a város tereit. Szeretnénk elérni, hogy a város minél több pontja be tudjon kapcsolódni a turizmusba. Ezért kifejezetten örülök annak, hogy Budapest turizmusa színesedik. Támogatjuk a pink turizmust – nem csak a pink turizmust. Probléma, hogy Budapesten a családi és kulturális turizmus is kisebb szerepet játszik. Jelenleg az olcsó alkohol a fő versenyelőnyünk. De ez a város ennél sokkal szuperebb és sokszínűbb hely.
A sokszínűséget erősíti a Humen Fesztivál és az LMBT Történeti Hónap is. A Humen Fesztiválon például óriási hangsúlyt fektetünk a kultúrára, beleértve az LMBTQ kultúrát is. Ezek mind fontos részei a városnak.
Főleg most, hogy hogy a kultúra kérdése a közélet középpontjába került. Fontos tisztázni, hogy milyen a politika és a kultúra viszonya. Magánemberként lehetnek kulturális preferenciáim, de politikusként csak egy dolgot tehetek: támogatom, hogy minél több kulturális érték jöjjön létre, és hogy azokat meg is őrizzük. Egy politikus valójában csak a sokszínűséget képviselhet a kultúrpolitikában. Ez egy egyszerű liberális és konzervatív program.
A kultúra attól kultúra, hogy nem rendelésre jön létre. És vannak alkotóközösségek, amik egy szűk társadalmi csoportból érkeznek, azok problémáit dolgozzák fel, így létrehozva egy reflektív városi közeget. Ez pedig nekünk jó.
Sablonkérdés, de mit üzensz az olvasóknak és az LMBTQ közösségnek? Valóban nem a legkönnyebb időket élik át…
Azt üzenem, mindennek vége van egyszer. Alapvetően az elmúlt évtizedekben Budapest egy elfogadó hellyé vált és ezt nem tudják jogszabályok felülírni. Azt üzenem mindenkinek, aki ezekért az ügyekért kiáll, harcol, vagy egyszerűen választópolgárként magáénak érzi őket, hogy mindig gondoljon arra, hogy amit tesz, azt nem csak a saját közösségéért teszi, hanem minden közösségért. Hiszen egy elfogadó város minden közösségnek jó. Nemcsak azoknak, akik az LMBTQ közösséghez tartoznak, hanem azoknak is, akik teljesen más módon élik az életüket. Egy elfogadó városért küzdeni azt jelenti, hogy nemcsak a saját, hanem minden más közösségért küzdünk.
Kanicsár Ádám András
Instagram: @kanicsar
Fotók: Fülöp Dániel
A Karácsony Gergellyel készült interjú a Humen Magazin szeptemberi számában jelent meg.
