Lapunk vezető szerkesztője, Kanicsár Ádám András idén négy előadást is tart a 9. LMBT Történeti Hónap keretein belül. A közösségre káros pinkmarketing, rosszmájú korabeli cikkek Stonewall-ról, a HIV kezdeti zavaros sajtója és a 80-as évek AIDS-krízise. Ádámmal az előadásairól, az LMBTQ történelem megbecsülésének fontosságáról és a jövő történelméről beszélgettünk.
Mik ihlették az idei előadások témáit? Az egyik legkiugróbb, és talán legkevésbé történelmi a pinkwashingról szóló esemény.
Én főállásban marketingben dolgozom, így alapvetően mindig is érdekelt az, hogy pontosan hogyan is működik a pinkmarketing és hogyan lehet LMBTQ embereknek reklámozni. Ez azért is fontos téma számomra évek óta, mivel a Humen lassan 10 éves pályafutása alatt mindig kritikus kérdés volt az, hogy hogyan szerzünk hirdetőket, és kicsit az is, hogy ezeket a hirdetőket hogyan kezeljük parnerként, és hogyan fogjuk a kezüket, hogy ők partnerei legyenek az LMBTQ közösségnek. 2019-ben a Pride-on, 2020-ban pedig ugyanígy az LMBT Történeti Hónapon volt erről egy előadásom, és mindegyik nagy sikert aratott, nagyon érdekelte az embereket a téma és nagyon izgalmas, ahogy az egész LMBTQ marketing felépült és fejlődött a világban. Ahogyan az is érdekes, hogy hogyan lett egy új vonulata, a közösség kihasználásáról szóló pinkwashing.
Így idén ez is kerül előtérbe, mivel egyrészt borzasztóan izgalmas téma, hiszen nagyon vékony a határ a pinkwashing és a pinkmarketing között, másrészt mert nagyon zavar, hogy folyamatosan azt látom, hogy ha egy termék rárak egy szivárványt egy termékre, az LMBTQ emberek már rohannak is a kasszához, holott fontos lenne ezzel kapcsolatban a kritikus gondolkodás.
A beszélgetés amúgy nagyon erős Humen-kötődéssel bír, hiszen a Humen irodájából fogunk bejelentkezni Erdei Zsoltival, a lap atyjával, aki nemcsak sokat tud a pinkmarketingről, de a mindennapjai része.
És ha már marketing… Külön öröm, hogy idén a VMLY&R ügynökség elvállalta a 9. LMBT Hónap közösségi média kommunikációját, ami én és két kollegám, Erdei Csilla és Ádi Csaba végzünk gőzerővel, Somogyi Dániel vezetésével és Éles Viktor grafikai segítségével. Ennyi lenne a köszönőbeszédem.
https://www.facebook.com/events/236579057950654/
A többi téma már történelmibb. Ott van például a Stonewall sajtójáról szóló előadás.
Washingtonban volt szerencsém megnézni egy sajtócentrikus kiállítást a Pride és az LMBTQ mozgalmak történelméről. Természetesen Stonewall központi téma volt benne és elképesztő volt látni azokat a cikkeket és címlapokat, amik valós időkben, azokban a kritikus, izgalmas napokban dolgozták fel a történteket. Nagyon izgalmas nyelvezetet használtak, és persze roppant homofóbok voltak és támadók, de néhol felbukkant a humor is. Hiszen minden bizonnyal ezzel akarták feldolgozni azt a lehetetlen szituációt, hogy a kicsúfolt LMBTQ emberek bizony a talpukra álltak.
Nemcsak Stonewall-ról fog szólni az előadás, hiszen úgy nem kaphatunk tiszta képet azoknak a napoknak a sajtójáról, ha nem látjuk, hogy korábban milyen kommunikáció folyt a közösséggel kapcsolatban. Izgalmas megnézni, hogyan nevezték a melegeket, leszbikusokat, transzneműket korábban, milyen borzalmas hangot ütöttek meg, ha be kellett számolni egy-egy razziáról, ahogy az is érdekes, hogy Stonewall után hogyan kezdett el javulni a helyzet és normalizálódni a kommunikáció.
https://www.facebook.com/events/597294047801438/
Nemcsak Stonewall-ról fog szólni az előadás, hiszen úgy nem kaphatunk tiszta képet azoknak a napoknak a sajtójáról, ha nem látjuk, hogy korábban milyen kommunikáció folyt a közösséggel kapcsolatban. Izgalmas megnézni, hogyan nevezték a melegeket, leszbikusokat, transzneműket korábban, milyen borzalmas hangot ütöttek meg, ha be kellett számolni egy-egy razziáról, ahogy az is érdekes, hogy Stonewall után hogyan kezdett el javulni a helyzet és normalizálódni a kommunikáció.
A magyar sajtóról is lesz szó?
A magyar sajtó csak nagyon röviden lesz említve, ám ha valakit nagyon érdekli, akkor ajánlom neki Takács Judit Meleg század című könyvét, ami pont az LMBTQ közösség megjelenését kutatja a 19-20. századi magyar sajtóban.
És van két HIV/AIDS-központú előadás is.
Sokak számára lehet fárasztó, hogy már megint AIDS és már megint HIV, és ilyenkor sokszor elhangzik az a vád is, hogy pont mivel ennyit beszélünk róla, ezért kötik annyiszor az LMBTQ közösséghez a vírust és a betegséget, de ki kell mondani: az HIV és az AIDS az LMBTQ történelem része. Méghozzá egy nagyon érdekes része.
Ha az ember kicsit belemélyed a témába, nagyon meglepő lehet, hogy a HIV hogyan jelent meg a 80-as években és az emberek hogyan kezelték. Teljes baráti körök tűntek el, sorra haltak meg fiatalok és idősek egyaránt, az orvosok nem tudtak segíteni, néha nem is akartak, a társadalom ignorálta a betegséget vagy rettegett tőle, a politika pedig homokba dugta a fejét. Elképesztően félelmetes és bonyolult időszak lehetett ez, aminek a sajtódokumentumai nagyon érdekes voltak. Sokszor már egy-egy cím is megrázó volt, de volt olyan címlap, ami évtizedeken át tartó városi legendát indított el, vagy olyan, ami végérvényesen felnyitotta sok ember szemét, hogy baj van. De nem akarok spoilerezni.
És érdekes azt is látni, hogy ahogy egyre többet tudtunk meg a vírusról, úgy egyre érdeklődőbbé váltak az emberek, a média és egyre inkább megváltozott a kommunikáció. Remélem, nem csak a bennem mélyen megbúvó bölcsész mondja, hogy borzasztóan izgalmas a téma ebből a megközelítésből.
https://www.facebook.com/events/769066620630742/
A 80-as évek AIDS-krízisét pedig igen hatásosan dolgozza fel Rebecca Makkai könyve, a Négy betű, akinek a szerkesztőjével, Kal Pintér Mihállyal, és a Karolina Rendelő két munkatársával, Takács Sándorral és Sabjanics Andrással fogok beszélgetni a 80-as évekbeli krízisről, a HIV társadalomra tett hatásáról, a 80-as évekről, a mai helyzetről és arról is, hogy milyen párhuzamokat láthatunk és nem láthatunk a HIV és a Covid-19 felbukkanása között.
https://www.facebook.com/events/782608165714128/
Miért fontos annyira ez az eseménysorozat?
Számomra ez küldetés. Az LMBTQ történelem közös kincs, közös érték, amit ápolni kell. Ez a közösség rendkívül sok megpróbáltatáson van túl, rendkívül sokféleképpen tekintettek rá és nagyszerű hőseink vannak. Ha emlékezünk a történelmi eseményeinkre és az emberekre, akik jobbá tették a világot, a közösség is erősebb lesz. Ez felelősség.
A többségi társadalomnak pedig észre kell vennie, hogy az LMBTQ emberek mindig ott voltak a világtörténelem során és minden, ami velünk történt, hatással volt a világra, ezért emlékezni kell róla. Beszélni kell róla. Már csak azért is, mert borzasztóan sokat tanulhatunk belőle és kincsekre bukkanhatunk. Ez a szlogen is idén: a mi történelmünk a tiéd is.
Remélem, hogy egyszer alapvető lesz, hogy a történelemkönyvekben ott lesz Stonewall, ott lesz az AIDS krízis, ott lesz, hogyan legalizálták az egyenlő házassági jogokat, ott lesz a Meseország mindenkié, a 33-as törvény, ott lesz a Mások, a Humen Magazin, vagy a Család az család kampány. Sok minden szól leginkább rólunk, de ez nem azt jelenti, hogy másoknak ne szólhatnánk róla.
Szóval a jelenlegi magyar események történelemkönyvbe valók?
A történelmet mindig a győztesek írják. Én hiszek benne, hogy ha most elegen küzdünk, elég hangosak vagyunk és elegen beszélünk az elfogadás fontosságáról és az LMBTQ közösséget érő atrocitásokról, akkor nyerni fogunk. És akkor majd jól beleírunk mindent a történelemkönyvekbe.
