A Bethlen Téri Színház és a Közép-Európa Táncszínház programsorozata, mely idén harmadik évadát éli, kivételes szakmai kezdeményezés. A sorozat célja, hogy leképezze a hazai kortárstánc esszenciáját olyan rendkívüli alkotó-egyéniségek segítségével, mint Réti Anna, Hód Adrienn, Halász Gábor vagy Kun Attila. A szóló műfajának köszönhetően a táncos színpadi jelenlétében és a próbafolyamat alatt a koreográfus által felkínált ötletekre adott válaszaiban rajzolódik meg az előadó személyisége, így válhat két alkotó entitás közös munkája egy-egy karcolattá, arcképpé. A K-Arcok két legfrissebb szólistájával, Jakab Zsanettel és Mádi Lászlóval beszélgettem az izgalmas próbafolyamatról, az előadások kimeneteléről és személyes élményeikről.
Valamiért Magyarországon nem divat, hogy név szerint ismerjük a táncosokat, csak szakmán és műfajon belül tudtok egymásról, a néző formákba mozdult testeket lát belőletek, hacsak nem a ténylegesen legnagyobb nevekről beszélünk. Ebben a projektben mint szólisták szerepeltek, éppen ezért szeretném, ha néhány szóban mesélnétek magatokról.
JAKAB ZSANETT: Szolnokon születtem, Martfűn nőttem fel és itt is kezdtem el táncolni Szent-Ivány Kinga vezetésével. Most már Budapesten élek úgy bő tíz éve. A Magyar Táncművészeti Főiskolára jártam, kezdetben két évig néptánc szakon, majd öt év képzés után diplomát szereztem a modern szakon. Utána jöttem a KET-hez (Közép-Európa Táncszínház), és ez lesz az ötödik évem itt.
MÁDI LÁSZLÓ: Miskolcon születtem, és mint színpadi táncos tanuló a Miskolci Nemzeti Színháznál szereztem színpadi rutint. Ez gyakorlatilag úgy történt, hogy az iskolából sokunkat kiemeltek több előadás táncos feladatait ellátni. Az iskola befejeztével Fejes Ádámmal szerettem volna dolgozni, aki akkor a MU Terminal vezetőjeként fiatal tehetségeket toborzott, viszont az anyagiak meg a szüleim inkább az iskola felé tereltek. Maradtam még egy évet a színháznál. Időközben ráleltem a Budapest Kortárstánc Főiskolára, ahová sikeresen felvételt nyertem. Később Hámor Jocó, a Terminál program másik alkotójának felbukkanásával újra felcsillant az Ádámmal való együttdolgozás lehetősége, így egyik napról a másikra már a Terminál programban voltam egy teljes évig, otthagyva az iskolát. Három bemutatónk volt: A, B és C est. Ez utóbbin több alkotó-vezető jelent meg, több felkérést is kaptam, de én Szögi Csaba mellett tettem le a voksomat, így egy következő álom vált valóra: 2008 óta a Közép-Európa Táncszínház tagjaként dolgozom. Továbbá volt alkalmam a Gergye Krisztián Társulattal és a Gangaray Dance Company-vel is annak tagjaként dolgozni, valamint több alkotóval jelenleg is közreműködöm zenei szerkesztőként és zeneszerzőként.
A K-Arcok a KET tagjainak az egyéni bemutatkozásáról szól, amihez idén is kaptatok egy-egy mentorkoreográfust: Laci, te Mészáros Mátét, Zsani, te pedig Molnár Csabát. Milyen érzés volt ezekkel az emberekkel együtt dolgozva saját magatokat színpadra formálni?
M.L.: Én külön kértem Mátétól, hogy valami olyat csináljunk, ami nem tipikusan a Mádi Laci. Én legyek, de ne úgy, ahogy már ismernek: szerettem volna a zenei oldalamat beemelni az előadásba. Ez egy szóló, rólam szól, de mégsem a megszokott módon mutat meg engem. Máté zseniálisan ráérzett a kívánt helyzetre.
J.Zs.: Az én esetemben Csabi jött egy ötlettel: kiválasztotta Lilith istennő alakját, és ebből indultunk ki. A karaktereit kerestük, illetve több női karaktert, amelyekben külön-külön én is benne vagyok. Improvizálnom kellett általában, amit én nagyon nem szeretek, de ezen is képes volt átvezetni. Emellett kipiszkálta belőlem Zsanit és beletette az összes karakterbe, úgy, hogy közben mindezt észre sem vettem. Csabi egy tisztaszív ember, akinek át tudod magad adni, átveszed az energiáját és mész vele, ezáltal meg tudsz előtte nyílni, magad előtt is sikerül, és ez nagyon jó érzés.
Mi az, amit a legfontosabbnak gondoltok elmondani a már kész produkciókról?
J.Zs.: A Lilith struktúrája a karakterek egymásutánisága, egymásba folyása, azok váltakozása és felismerése, ahol mindig történik valami. A Lilith a nő ezer arca.
M.L.: Az én szólóm szeretné egy picit a nézőket meditatív állapotba emelni: egy kicsit játszom az idejükkel, idegzetükkel és térérzékükkel. Az InSoundOut központi témája a hang, a rezgés, ami minden részecskét összetart: az emberi sejteket, de a bolygót is.
Horváth Gyula Antal
