Kultúra

Jared Leto: Hollywood nem áll készen egy meleg filmsztárra

Jared Leto szerint Amerika már készen áll egy meleg filmsztárra –  Hollywood viszont nem.

Jared_Leto

A GQ készített hosszabb interjút Jared Letóval, aki épp szerepel a friss Suicide Squad – Öngyilkos osztag képregényfilmben. A 2013-as Mielőtt meghaltam című életrajzi drámában egy transz nőt alakított, és ezért a legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-díjat is megkapta. (A filmről a 2014. márciusi számunkban mi is írtunk, a lapszámot  ITT találjátok.)
Hollywood konzervatizmusáról beszélve elmondta, hogy reményei szerint Amerika elfogadna egy meleg filmsztárt, de kétségei vannak afelől, hogy ennek a színésznek mennyi esélye is lenne befutni.

„- Kétlem, hogy egy meleg filmsztárnak ugyanolyan lehetőségei lennének, mint egy heterónak. Ezt egy percig sem hiszem. Lehet, hogy durván hangzik, de jelen pillanatban így gondolom. Egyszerűen nem kapna annyi esélyt. És bár ennek nem szabadna így lennie, de ugyanezt tudnám mondani bármilyen más kisebbség esetében is. A hollywoodi filmipar még mindig nagyon konzervatív.”

Ezzel persze Leto sem mondott újat, elég csak arra gondolni, hogy például tavalyhoz hasonlóan idén sem volt afro-amerikai színész az Oscar-jelöltek között. A jelek szerint az Egyesült Államok elnöke lehet afro-amerikai, vagy talán a közeli jövőben esetleg nő, de befolyásos pozícióra Hollywoodban azért egyiküknek sem lenne esélye.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin