Olyasmi volt, amiről azt hittem, sohasem teszem majd meg – bálkirállyal lassúztam a saját sulijában.
Tizennyolc éves gólkirály vagyok Nyugat-Virginia egyik állami középiskolájában. Nemcsak a foci, de a tenisz és úszócsapatban is aktívan sportolok. Nyíltan meleg vagyok. Nyugat-Virginia városoktól távol eső vidékén nem a legkönnyebb meleg tinédzserként felnőni és hosszú ideig tartott, mire elfogadtam magamat és mások előtt is meg mertem nyílni.
De ott voltunk mi, Jeremy és én, egy októberi késő estén lassú táncot járva. Bár más-más megyében tanulunk és barátokon keresztül ismertük meg egymást, izgatott lettem, amikor felkért, hogy én legyek a partnere az iskolai bálon. Ő szürke mellényt és rózsaszín csokornyakkendőt, míg én fekete inget és rajta arany nyakkendőt viseltem. Taylor Swift Love Story című számára táncoltunk, aminél tökéletesebb választást elképzelni sem tudok az első, fiúval közös táncomhoz.
Utána a büfébe is kézen fogva mentünk. Fura érzés volt, hiszen még csak nemrég coming outoltam a barátaimnak is. Egyszerre voltam ideges és izgatott. Utána átmentünk hozzájuk. Ott kérdeztem meg tőle, járna-e velem. A szobájában található táblára írtam fel a kérdést. Miután elolvasta azonnal igent mondott.
Két héttel később az én középiskolámban is eljött a bál napja. Életem meghatározó pillanata volt, hisz Jemet is elhívtam. Egy barátnőjével érkezett, én viszont egyedül, de a lány tudta, hogy együtt vagyunk. Részt vettem a nyitótáncban, amit nagy megtiszteltetésként fogtam fel. Jemmel táncoltam el. Korábban még csak páran tudták, hogy meleg vagyok, így az egész iskola csak ámult azon, hogy két fiú kéz-a-kézben táncol.
Egész este csak Jemmel táncoltam, a népszerű popdaloktól kezdve egészen a lassúbb számokig. Legjobban Alan Jackson Remember When című számára emlékszem, az volt az este legszebb dala. A szünetekben sokan odajöttek hozzánk – főleg lányok – és kérdezték együtt vagyunk-e. Igen, érkezett tőlünk a válasz. A csajok teljesen el voltak olvadva attól milyen helyesek vagyunk együtt. Úgy éreztük mindenki elfogadott minket.
A következő héten persze az iskola minden sarkában én voltam a téma. Éreztem, hogy a fiúk egy része máshogy néz rám. A barátaim mondták, hogy vannak, akik csúfolni kezdtek a hátam mögött: „Buzi lett belőle.” De a barátaim minden helyzetben kiálltak mellettem, amiért nem lehetek elég hálás nekik.
Mikor elkezdtem a középiskolát, eszembe se jutott volna, hogy évekkel később az iskolai bálon majd egy másik fiúval táncolhatok. De már elsőévesként is éreztem, hogy más vagyok, mint a többi focista fiú. Egyfolytában az éppen aktuális barátnőjükről meséltek, nekem viszont semmi mondanivalóm nem volt a témában. Persze próbáltam beilleszkedni, hisz rettegtem attól, hogy kiközösítenek. A többiek nagyon sokat buziztak. Mindenki buzi volt, aki valamelyiküknek nem volt szimpatikus. Úgy éreztem nem lennék biztonságban, ha előbújnék.
Bár szülővárosom, Inwood alig két órára fekszik a fővárostól, Washington DC-től, gondolkodásban mintha több ezer kilométer választaná el tőle. Bár rengeteg a külföldi cserediák és a bevándorló, mégis erősen konzervatív város. A családom fent lakik a hegyekben, úgyhogy gyerekkoromban kevés játszótársam volt. De bár egyedül voltam, már akkor is tudtam, hogy a lányok egyáltalán nem érdekelnek, a tekintetemet a fiúk vonzzák. Szüleimnek persze erről egyáltalán nem mertem mesélni, hisz tudtam jól, hogy ők is olyanok mint a legtöbb ember errefelé: konzervatívak és vallásosak.
Először az első szezon végén, egy végzős focista társamnak mondtam el, hogy meleg vagyok. A reakciója a világot jelentette akkor nekem: „Ez semmit sem változtat a barátságunkon.” Megígérte azt is, hogy senkinek nem mondja el a titkomat. Szerencsém volt az új edzőnkkel is, tiltott bármilyen buzizást, vagy egyéb rasszista megnyilvánulást a csapatban.
Miután megismertem Jemet, egyszerre minden sokkal könnyebbé vált. Nem vagyok hajlandó rejtőzködni többé. Nem akarok titkokat őrizni. Már a családom is tudja és bár először nem akarták elfogadni, egyre nyitottabbak és igyekeznek támogatni. Ehhez kellett az is, hogy megértsék ilyen vagyok, a homoszexualitásomon nem tudnak sem ők, sem „szakemberek” változtatni.
A csapat nagyobb része csak azután tudta meg, hogy a fiúkat szeretem, hogy összejöttem Jemmel. Elég volt csak pár srácnak elmondani, onnantól már terjedt magától a hír (ez még az én iskolai bálom előtt volt). A csapattársaimra azóta is mindig számíthatok. Nemrég kineveztek az úszócsapat kapitányának is. Mindannyian tisztában vannak vele, hogy barátom van és maximálisan el is fogadják.
Minden korábbi félelmem és néhány apró kellemetlenség ellenére biztonságban érzem magam melegként a középiskolámban. Még egy Meleg-Hetero Klubot is létrehoztunk! Rengeteg új barátot szereztem és a régi barátaim még közelebb kerültek hozzám.
Jövőre ballagok, de már most gondolkodnom kell rajta, hol folytassam a tanulmányaimat és a labdarúgó karrieremet. Rengeteg a lehetőség, az edzőmnek is sok jó tanácsa van. De amiben már most biztos vagyok, hogy az új helyen az első pillanattól kezdve sokkal nyíltabban és bátrabban fogok viselkedni. Büszke vagyok rá, hogy sportoló és egyben meleg is vagyok.
Megtanultam, hogy a tény, hogy meleg vagyok, nem jelenti, hogy kevesebbet érek másoknál. Ha egy nyugat-virginiai kisvárosból érkezve az iskolai bálomon incidens nélkül táncolhatok egy fiúval, az azt jelzi, hogy az idők és az emberek változnak. Bízom benne, hogy a történetem erőt ad más fiataloknak is, hogy megmutassák, kik is ők valójában.
Forrás: Outsports
