Az Andrew Christian fehérnemű-márkának modellkedő, valamint a felnőttfilmek területén aktív (szó szerint) Arad Winwin olyan stúdióknak dolgozik, mint a Men.com, a NextDoorStudios, vagy a Cockyboys. A 27 éves Arad a GSN oldalnak mesélte el történetét.
„Iránban az élet nem valami boldog. Napról-napra csak a túlélés foglalkoztat mindenkit. Úgy érzem, fontos megosztani a saját történetemet, mert sokaknak fogalmuk sincs arról, milyenek a mindennapok egy Iránhoz hasonló országban, ahol nincs semmiféle szabadság, az egyénnek nincs döntési szabadsága se, és esélye sincs javítani az életén. Iránban még a hajamat sem hordhattam úgy, ahogy akartam, vagy nem borotválkozhattam kedvem szerint. Nem vehettem fel egy pólót, és a randizás vagy épp a szex szigorúan tilos a heteroszexuális házasságon kívül – az állam mindent szigorú kontroll alatt tart. Ha rájött volna a rendőrség, hogy meleg vagyok, meg is ölhettek volna.”
Iránban az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat törvényellenesnek minősül, akiket bűnösnek találnak, azokat börtönbe zárják, nyilvánosan megkorbácsolhatják, de ki is végezhetik. Az országban általános hadkötelezettség van 18 éves kortól. Aradnak is be kellett vonulnia. A seregben döntötte el, hogy elhagyja az országot.
„Azért döntöttem így, mert tudtam, nem lennék képes úgy leélni az életemet, hogy a legapróbb boldogságban sem lehet részem. Az Iránhoz hasonló országokban az emberek nem tisztelik egymást, és a legtöbben boldogtalanok. A szabadság olyan fontos volt számomra, hogy hátrahagytam a családomat, és az életemet kockáztatva gyalog vágtam át a havas hegyeken Iránból Törökországba. Nem volt igazi útlevelem, de a családom megfizetett egy hegyi vezetőt, aki az út feléig elkísért. Törökországban azonnal letartóztattak a hamis útlevelemmel, és hat hónapra börtönbe zártak. Vissza akartak küldeni Iránba, ahol dezertőrként felakasztottak volna. A börtönből sikerült értesíteni a családomat, akik felfogadtak egy ügyvédet, hogy segítsen az ENSZ menekültprogramjába bekerülni.
Ez csak azért sikerülhetett, mert az ENSZ-nél is tudták, kivégeznek, ha visszaküldenek Iránba. A török börtönviszonyok szörnyűek voltak. De megismerkedtem másokkal, akik szintén Iránból menekültek, és ők javasolták az ENSZ programját. Miután a börtönből kiengedtek, három évbe került, mire minden papírt kiállítottak a hatóságok, de nem érdekelt, mert az ENSZ az életemet mentette meg.
Eztán az USA-ba mehettem, 300 dollárral a zsebemben szálltam le Dallas-ban. Kaptam egy mentort, hogy segítségével a kezdeti időket átvészeljem, de nem volt könnyű. Nem ismertem senkit, nem beszéltem a nyelvet, minden új volt. A mentorom segített bekerülni egy liftszerelő céghez dolgozni, de nem fizetett sokat, és oda-vissza három órát kellett bicikliznem munkába. Az ENSZ megelőlegezi a menekülteknek a repülőjegyet, úgyhogy a következő év azzal telt, hogy ezt vissza tudjam fizetni. Ezután végre valóban úgy éreztem, hogy szabad vagyok, és tudtam értékelni, hogy az amerikaiaknál megvan az alapvető tisztelet a másik ember iránt. Ilyesmi Iránban nem létezik. Valamit ki akartam találni, hogy sok pénzt tudjak keresni, így került képbe a go-go tánc egy bárban. Az első este többet kerestem, mint otthon négy hónap alatt. Az Andrew Christian márkához is így kerültem, és bár mindig álmodoztam róla, de Iránban nem lehettem volna modell. Aki nem követi a szigorú vallási előírásokat, azt letartóztatják.
Számomra a szabadság és a boldogság összetartoznak. Segíteni szeretnék másoknak, akik olyan környezetben élnek, amiben szenvednek. Legyen az egy kistelepülés Amerikában, vagy egy nem elfogadó család, vagy épp ha egy olyan országból érkeznek, ahol az alapvető szabadságjogok sem léteznek.”
(GayStarNews)
