Főváros: Brazíliaváros (199 ezer fő)
Államforma: Szövetségi köztársaság
Népesség: 202,9 millió fő
Homoszexualitás: 2013 óta törvényes a házasság
Ha egy országban dinamikusan fejlődnek a melegjogok és a helyzetünket javító törvényeket fogadnak el, az még nem teszi azonnal és visszamenőleg könnyebbé minden meleg és leszbikus életét. Keserédes példa erre a brazil Rafael története, akinek Európáig kellett jönnie, hogy megtalálja a nyugalmat és boldogságot.
Rafael a kilencvenes években volt gyerek. Szüleivel és két lánytestvérével egy Santos nevű nagyvárosban éltek Sao Paulo államban, ahol édesapja halászattal foglalkozott. Az apuka rengeteget dolgozott, hogy el tudja tartani családját, így édesanyja gyakorlatilag egyedül nevelte a három testvért. Rafael maga állítása szerint sosem volt az a macsó típus, nyolc éves korától érezte, hogy van benne valami, ami a többi fiúban nincs meg. Mindig is kicsit lányos mozgású és fura nevetésű srác volt, ami miatt általános iskolás korától folyamatosan a többi kölyök csúfolódásának céltáblájává vált. Az olvasók közül is bizonyára sokan tudják, milyen gonoszak tudnak lenni a gyerekek…
A szóbeli erőszak sajnos a középiskola, de még az egyetem évei során sem csillapodott, noha Rafael igyekezett kerülni a fiúk nagyobb csoportosulásait. Nem véletlenül kizárólag csak lány barátai voltak, akik viszont igyekeztek védeni és segíteni őt. Bármennyire is szerették Rafaelt és gondoskodtak róla, lelki világa képtelen volt elviselni a rengeteg megpróbáltatást, kiközösítést. Terápiák sorozatára kellett járnia és a mai napig nehezére esik beszélni fiatalságának e szeletéről, nem egyszer meg is könnyezi, ha fel kell emlegetni.
Édesanyja, aki erős nő, apja helyett apja volt, és akitől rengeteget tanult, Rafael 19 esztendős korában tudta meg, hogy a fia meleg. Sajnos képtelen volt elfogadni. Végtelen, meddő vitákat folytattak a kérdésről, amelyekbe az édesapa alig vonta be magát, semleges maradt, legfeljebb annyit fűzött hozzá, hogy neki a legfontosabb, hogy a fia boldog legyen. De védeni sose védte. Anyukájával elmérgesedett a viszony, egy idő után már szóba se álltak egymással. Ez volt az a pont, amikor Rafael úgy döntött, elhagyja Brazíliát.
Nagy-Britanniába költözött. Tavaly kézikönyvet írt arról, milyen lelki állomásokon megy át az az ember, aki új hazát választ magának és elindította saját honlapját roominthemoon.com címmel, amelynek célja, hogy a világ minden táján segítsen szállást, barátokat találni azoknak, akik más, ismeretlen városba költöznek.
Sok gyerekkori barátjával tartja a kapcsolatot odahaza, ahol az elmúlt években nagyot fordult a világ. 2013 óta Brazíliában törvényes az azonos neműek házassága, kérdezgetik is tőle, hogy odahaza házasodnak-e majd össze vőlegényével. Bár Rafael nagyon örült az új törvénynek és hosszú idő után tavaly ismét büszke volt szülőhazájára, tapasztalata szerint még mindig rengeteg olyan brazil van, aki a végletekig homofób. Persze szívesen hangsúlyozzák, hogy „buliország” és nekik vannak a legnagyobb Pride-jaik, de ez elsősorban a turizmusnak szól. Szerinte nem kevés álszentség húzódik meg mögötte: jöjjenek csak a külföldiek, költsék nálunk a pénzüket és az se baj, ha melegek. Na de a mieink? Ők azért inkább ne legyenek azok. Egyébként olasz, máltai és görög barátai is hasonlóról számoltak be saját országaikban. Brazíliában (is) mindebben óriási szerepe van a római katolikus egyháznak is.
Nem meglepő módon otthoni barátai elsősorban a nagyobb városokban élnek, a 27 állam székhelyének valamelyikében. Ott már sokkal elfogadottabb a homoszexualitás, de vidéken továbbra sem tanácsos kézen fogva sétálni a párunkkal. Jobb esetben csak megszólnak az utcán, rosszabb esetben neked is mennek. Akármilyen keserű is volt a fiatalsága, Rafael optimista. A fiatalok egyre elfogadóbbak, a konzervatív, vallásos nézeteket valló idősebbek hangja egyre eltörpül. De haza már nem akar költözni, túl sok fájdalom köti őt Brazíliához.
2015 májusában ment férjhez, Londonban.
Szerző: Waliduda Dániel
