Pierre Choderlos de Laclos (1741–1803) francia író és tábornok Ré szigetén állomásozott, hogy az angol támadások kivédése érdekében erődítményeket építsen, amikor – mivel különösebben nem történt semmi a szigeten – úgy döntött, regényírásba kezd. Így emlékezett vissza erre: „Akkor határoztam el, hogy csinálok valamit, valami rendkívüli dolgot, ami fölkavarja a kedélyeket, s aminek visszhangja akkor sem némul el, amikor már nem leszek a világon.” Hozzáfogott a Veszedelmes viszonyok című (levél)regényének megírásához, amely tényleg meghatározó művé vált Laclos halála után.
A magyar fordítás Örkény István érdeme, aki az Utószóban így írt a regényről és annak történetéről: „Laclos tudta, kire kell lőni, de azt is tudta, kire pazarolja szánalmát. A sátáni szerelmespár, Merteuil-né és Valmont ellenképe, a tisztaság, a lelki nemesség, a hősiesség megtestesülése: Tourvelné – polgárasszony. Ellenségeit Laclos kivétel nélkül a barikád túlsó oldaláról választotta; részvéte kizárólag az innensőn állóknak szólt. (…) A »Veszedelmes viszonyok« hét évvel a forradalom előtt jelent meg, s valóban »felkavarta a kedélyeket«. (…) Akiknek szólt, értettek a szóból. Bosszúvágyuk majd egy évszázadig nyomon kísérte a könyvet, mely 1833 és 1894 között csak egyszer jelenhetett meg, de még e kiadvány árusításáért is bíróság elé állították a Seine megyei könyvkereskedőket »a közerkölcsök súlyos megsértése« ürügyén (1865-ben). Pedig nem volt könnyű a pornográfia vádjával illetni egy regényt, mely ugyan az erkölcsrajzok korában íródott, de az olvasó csak nagyítóval találhat benne néhány finom és tartózkodó tollal megírt erotikus részletet. A »Veszedelmes viszonyok« fő tárgya a szerelem, de ha korunk pszichológiájának szakkifejezéseit alkalmazzuk rá, akkor nyilvánvaló, hogy nem a gyönyörszerzés szenvedélye az uralkodó benne, hanem a hatalmi vágy. Az irodalom tele van múló divatokkal, s tele művekkel, melyek, a divatokat követve, velük virágzanak ki, de velük is virágzanak el. Látszólag ez volt a jövője a »Veszedelmes viszonyok«-nak is. Az irodalomtörténeti halhatatlanság szép halála várt rá: az a sors, hogy »a realizmus kezdetei« feliratú vitrinben pihenje zavartalan muzeális álmát. (…) Az olvasó azonban, közel két évszázad távlatából úgyszólván semmit sem vesz észre abból, ami a »Veszedelmes viszonyok«-ban poros vagy divatjamúlt. Az olvasó azt látja, hogy e könyv írója figyelő szemmel nézett körül abban a világban, amelyben élt, a látottakat pontosan leírta, s a jelenségeket éles ésszel tudta megítélni.”
Így egyáltalán nem meglepő, hogy a regénynek, a történetnek számos feldolgozása született, a szereplők sorsának alakulása, a „viszonyok” ábrázolása számos művész fantáziáját felkeltette. Adaptálták filmvászonra és színpadra is Laclos művét. Filmet először Roger Vadim rendezett a regényből 1959-ben Jeanne Moreau és Gérard Philipe főszereplésével. Stephen Frears három Oscar-díjjal is elismert filmje 1988-ban jelent meg, abban Glenn Close és John Malkovich alakítottak az intrikus arisztokratákat. Ez a film (amely talán a legismertebb feldolgozás) Christopher Hampton színházi előadásra szánt adaptációjából készült, amelyet először a Royal Shakespeare Company mutatott be 1985-ben. (Később magyar színházak is műsorra tűzték a darabot.) Milos Forman is rendezett filmet a történetből Valmont címmel 1989-ben. A címszereplőt Colin Firth játszotta, Merteuil-nét pedig Annette Bening. Az ezredforduló után is népszerű volt a történet, készült belőle különböző korokba és helyszínekre helyezett film, televíziós minisorozat, Tom Smith 2002-es színházi adaptációjában (Dangerous) a szereplők melegek, készült belőle musical, de még meleg felnőttfilmes verzió is (2005-ben).
A Kegyetlen játékok (Cruel Intentions) című film, amellyel elsődlegesen a fiatalabb korosztályt célozták meg, szintén Laclos regényének feldolgozása. A film premierje éppen huszonöt éve volt, az Amerikai Egyesült Államokban 1999 márciusában mutatták be, Magyarországon három hónappal később. Az ezredforduló előtti és utáni években nem volt szokatlan, hogy klasszikus irodalmi műveket írtak át úgy, hogy az a fiatalok számára is fogyasztható legyen. Előszeretettel szolgáltak Shakespeare-drámák tinifilmek alapjául. Rómeó és Júlia történetéből született Baz Luhrmann legendás filmje 1996-ban, a 10 dolog, amit utálok benned (1999) a Makrancos Katából készült, a Szentivánéji álom volt az alapja a Kihevered, haver! (2001) című filmnek, az Othello az O-nak (2001). A Vízkereszt, vagy amit akartok a Micsoda srác ez a lányt (2006) inspirálta, A windsori víg nők a Dögölj meg, John Tuckert (2006).
Az 1990-es években egyébként is hódítottak a tinifilmek, tinihorrorok és tinithrillerek, így nem volt meglepő, hogy a Veszedelmes viszonyokból is született fiataloknak, fiatalokról szóló mozifilm. Ezt Roger Kumble rendezte, a főszerepeket Sarah Michelle Gellar (Kathryn Merteuil), Ryan Phillippe (Sebastian Valmont) és Reese Witherspoon (Annette Hargrove, Tourvelné karakterének megfelelője) játszották. A VOX Mozimagazin így írt a filmről az 1999/6. számában: „Sebastiant és mostohatestvérét, Kathrynt Sznobériába száműzte az élet; visszataszító körülmények között kénytelenek átvészelni hétköznapjaikat. Jellegzetesen az a család, ahol a papi és a mami úgy intézi el a szülői értekezletet, hogy időnként egy zsíros csekket küld az iskolának. Ahol a szeretett leánygyermek tizennyolcadik szülinapjára friss szilikon domborulatai mellé világkörüli utat kap, ahol ha bánatos fiacskájuk az odaégett reggeli pirítós miatt, hát vesznek neki egy pazar autócsodát, nehogy ez a rossz élmény beárnyékolja az egész napját. (…) Bizony a tejtermékekben való lubickolás is unalmassá válhat, ha nincs mellette egy jó hobbid. Sebestyén és Katalin miután kilábaltak a pubertáskorból, a szexben találták meg az igazi úri murit. Ráéreztek arra, hogy a pénz mellett a szex is lehet a hatalom forrása. Csupán kedvtelésből New York TINI lakosságának felét már tönkretették, amikor célkeresztjükbe kerül az új iskolaigazgató letűnt korok erkölcseit szem előtt tartó lánya. Ez ám az első osztályú préda – sziszegte fogai között az álnok Katalin, és mocskos fogadást ajánlott lepedőakrobata bátyjának. A tét a teste; ha sikerül Sebestyénnek lecsalnia a novíciáról az erényövet, akkor megnyitja számára a mennyei örömök klubját, de ha veszít, elbúcsúzhat a Jaguárjától…”
A kritika nem dicsérte agyon a filmet, de számos jelenet és karakter emlékezetes ebből a feldolgozásból is. Az intrikus Kathryn és az ő személyes bosszújához felhasználni kívánt ártatlan lány, Cecile (a filmben Selma Blair) csókja alatt sok néző szája maradhatott tátva. Meleg szereplők is voltak a filmben: hogy Sebastian információkhoz jusson arról, ki sározta be őt, a homoszexualitását titkoló sportoló srácot, Greget (Eric Mabius alakította) zsarolja meg egy erre (pénzért) kapható másik diák, Blaine (Joshua Jackson bújt a bőrébe) segítségével. Ha a filmből nem is emlékszünk minden részletre, a történet alatt hallható dalok közül több ismert lett (Placebo – Every You Every Me, The Verve – Bitter Sweet Symphony).
A Kegyetlen játékokból is készült musical a 2010-es évek közepén, ami idén az év első felében Londonban, a The Other Palace színházban volt látható. A musical érdekessége, hogy (elsősorban) az 1990-es évek slágereit használták fel a történet illusztrálásához. Az alkotók nem nagyon tértek el a filmtől, de Greg és Blaine párosát szimpatikusabbnak érezzük – talán azért is, mert az eltelt huszonöt év alatt toleránsabbak lettek a nézők, nem kell feltétlenül negatív meleg karakterként megjeleníteni őket. Több ismert szám a közös előadásukban hangzik el, a Blaine-t alakító Josh Bartnett és a Greget játszó Barney Wilkinson együtt énekli például a Spice Girls Wannabe és az ’N Sync Bye Bye Bye című dalát. És talán a történet végső üzenete is pozitívabb, mint a filmben.
De persze – ahogy az összes feldolgozásban – a Veszedelmes viszonyok és a Kegyetlen játékok is elsősorban a manipulációról, a bosszúról, a gátlástalanságról, a legkiábrándítóbb emberi tulajdonságokról szól, amelyeket van, aki értéknek tart, és van, aki elítéli azokat. Persze mindenkinek a célja a boldogság megtalálása. Ugyanakkor ez a történet is felhívja figyelmünket arra kérdésre, amit Tourvelné tesz fel Valmont vikomtnak egyik levelében (a regényben ez a XC.): „Mit ér az olyan boldogság, amelyért valaki a könnyeivel fizet?”
Molnár Zoltán
