Hírek

Homofób táblát tett ki a kertjébe egy lelkész, miután rájött, hogy szomszédjai leszbikusok

Egy lelkész most tudta meg, hogy a vele szemben lakó női szomszédjai között szorosabb a kapcsolat egyszerű lakótársi viszonynál, ezért máris egy homofób táblát helyezett el a kertjében. Ez a látvány fogadta a louisianai Lynda Slimert, a feleségét és két lányukat, amikor egyik nap hazatértek.

„Isten tiltja a homoszexualitást, és nekünk is így kellene cselekednünk” – olvasható a táblán.

 

A homofób tábla.

 

„Ez egy olyan tábla, amely tele van gyűlölettel és bibliai félreértéssel, ami arra hivatott, hogy megrémítse és kellemetlen helyzetbe hozza a családomat az új otthonunkban. A biztonságos fészkünkben, a világtól elzárt szentélyünkben, a házunkban, amit szeretettel, békével és megértéssel töltöttünk meg. Az otthonunkban, ahol arra neveltük a gyermekeinket, hogy toleránsak és megértőek legyenek, és szeressenek mindenkit, akárcsak Jézus. És ez az a tábla, amire haza kell jönnünk, annak a lelkésznek az udvarán, aki velünk szemben lakik, akinek a templomi weboldala azt állítja, hogy mindenkit szívesen látnak”

– írta Slimer.

Slimer és a felesége immár egy éve élnek a lelkész szomszédságában, de eddig soha semmi probléma nem merült fel közöttük.

„Süteményt sütöttem nekik, meghívtam őket az otthonunkba, és bemutattam őket a családunknak. Integettünk egymásnak, amikor találkoztunk, és beszélgettünk az időjárásról. Azt mondták, ha bármire szükségünk lenne, csak kopogjunk az ajtajukon. Most pedig ez az egész semmivé lett, mert rájöttek, hogy házasok vagyunk, és nem lakótársak. […] Ezzel nem képviselik Istent. Jézus nem tenne ilyet.”

A leszbikus pár szerencséjére a szomszédságban csupán a lelkész áll a gyűlöletkampány mögött. A többieket feldúlta a hír, és támogatásukról biztosították a párt.

A helyi rendőrség be is kopogtatott a lelkész ajtaján, hogy megkérjék, távolítsa el a táblát, de nem lett semmi haszna.

„Jézus a családunk és a barátaink képében bukkant fel, akik a mai napon a szeretetükről biztosítottak minket. Mindenkinek rendkívül hálásak vagyunk. Jézus itt van az én kertemben, és nem az utca másik oldalán.”

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin