Hírek

Homofób keresztény csoport alázza Tom Daley-t

Tom Daley a kudarcot jelentő ugrás után

 

Homofób keresztény csoport alázza Tom Daley-t az olimpiai kudarc után. Azt követően, hogy hazájának bronzérmet nyert párosban Dan Goodfellow-val, Daley 10 méteres toronyugrásban egyéniben is rajthoz állt. A versenyszám 2016-os Európa-bajnokaként abszolút esélyesnek számított, Rióban a selejtező során az olimpia történetének legnagyobb pontszámával első is lett. Az elődöntőben viszont olyan szerencsétlenül ugrott, hogy  csak a 18. helyezést érte el, így nem jutott döntőbe.

Otthon mindenki a már biztosnak hitt aranyérmet várta tőle, így a kudarc után a szinte nemzeti gyászként megélt csalódást homofób gyűlölködésre használta ki egy keresztény csoport. Csak az alkalomra vártak, az elmúlt években többször támadták már a sportolót, most viszont még magukhoz képest is mélyre süllyedtek.

A Christian Voice UK saját megfogalmazásuk szerint „nemzeti bűnbánatért imádkozó, és az istenfélő kormányzásért dolgozó, egyesült-királyságbeli ima- és lobbicsoport”. Miután a BBC lehozta a az olimpiai tudósítást, a Twitteren tettek két kinyilatkoztatást.

„A jelek szerint Tom Daley semmire se ment azzal Rióban, hogy meleggé vált.”

 

„És ne felejtsük, Tom Daley csak azért lett meleg, mert elcsábította egy idősebb férfi.”

 

Utóbbi megjegyzéssel vőlegényére, a nála 20 évvel idősebb Dustin Lance Black személyére célozva.

tom-daley-love-issue

 

A csoport mondataira reagálva többen megszólaltak, köztük a Harry Potter-széria írója, J.K. Rowling, vagy a épp a meleg skót parlamenti képviselő, Stewart McDonald.

„Nem tudom eldönteni, mi is az inkább visszataszító ebben a tweetben, a butaság vagy a gyűlölködés.”

 

„Meséljetek már nekünk arról, hogyan ‘válik meleggé’ valaki.”

 

A látványos kiállás és a netes közösség óriási felháborodása ugyanakkor csak az érem egyik oldala. Tom Daley a közösségi médiát aktívan használó fiatalok abszolút kedvence, az átlag angolok körében azonban sportsikerei ellenére is inkább megosztó személyiségnek tűnik.

tom-daley-10m
Tom Daley (jobbról a második) az Egyesült Királyság olimpiai formaruhájának bemutatóján

 

A nagyobb napilapok és hírportálok olvasói finoman szólva sem kedvelik. A legdühödtebb elutasítással érdekes módon a baloldali, liberális Independent hozzászólásaiban találkozni. A kommentelők szinte kivétel nélkül a média által felfújt, arrogáns, a melegségével felkapaszkodott celebként beszélnek róla, akinek többet kellene edzenie, mint amennyi szelfit csinál, és aki csak a rivaldafényben  sütkérezik. Aki egyébként is messze túlértékelt sportoló, akinél sokkal jobbak vannak, csak ők nem tévéműsorokba járnak szerepelni, hanem alázatos munkával készülnek a versenyekre.

A helyzet nem sokkal jobb a konzervatív középutas Telegraph, vagy a legendásan kimért, politikailag korrekt közszolgálati BBC felhasználói hozzászólásaiban sem, de ott legalább a kommentek felére a józan, racionális, vagy kifejezetten pozitív hangvétel jellemző.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin