Az egyenlőségért fáradhatatlanul küzdő kis világunk talán legfontosabb mozaikszava a nyilvánvaló LMBTI mellett a 2010-es évekre talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy az IDAHOT lett, amelynek jelentése International Day Against Homophobia and Transphobia, azaz Homo- és Transzfóbia Elleni Világnap. De minek ez nekünk?
Az IDAHOT 2004-ben annak érdekében jött létre, hogy évről-évre minél több országban legyen legalább egy nap, amikor helyi aktivisták, közösségek, emberjogi szervezetek rendezvényekkel, kampányokkal, flashmobokkal hívják fel a média, a törvényhozók és a mindennapi, magukat a témától függetlennek gondoló átlagemberek figyelmét a LMBTI-közösség elleni gyűlölet jelenlétére. Ez a nap pedig május 17-e, ugyanis 1990-ben az Egészségügyi Világszervezet ezen a napon törölte a homoszexualitást a mentális betegségek listájáról.
Az IDAHOT az elmúlt tizenkét évben valódi világnappá nőtte ki magát, több, mint 130 országban rendeznek kisebb-nagyobb megmozdulásokat Egyiptomtól Kambodzsáig. A T és ezzel együtt a Transzfóbia kifejezés 2009-től került a betűk közé. Bár írhatnánk, hogy minderre egyre kevésbé van szükség, de elég végigpörgetni akár csak a magyarországi történéseket az elmúlt hetekből és láthatóvá válik, mennyi gyűlölködő vesz még mindig körül minket.
Sajnos a legmagasabb szférákból kell indulnunk. Az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztjét betöltő Hollandia március elején nyújtott be egy egyezség-tervezetet, amelyben az Európai Bizottságtól közös fellépést várnának a homofób és transzfób diszkrimináció ellen, emellett felhívnák a figyelmet az LMBTI egyenlőségre és széleskörű felmérést végeznének az LMBTI állampolgárok életminőségét illetően. Melyik volt az egyetlen ország a 28 tagállam közül, amely vétóval élt? Leírni is fáj, de Magyarország. “Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy részt vegyen az LMBTI egyenlőség növeléséért folytatott akciókban” – nyilatkozta akkor a miniszterelnök.
Aztán március közepén a miskolci polgármester tagadta meg, hogy egy nemrégiben létrejött miskolci LMBTI szervezet, a MiMás a város nevét viselje. Az alapítók szerint a polgármester döntése diszkriminatív, hiszen korábban minden civil szervezet hasonló kérelmét jóváhagyták. Az egyesület ezért a Háttér Társaság segítségével az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult. Egy 1994-ben hozott helyi önkormányzati rendelet köti a polgármester engedélyéhez, hogy civil szervezetek vagy gazdasági vállalkozások a város nevét viselhessék. Ez az évek során puszta formalitás volt: a bírósági nyilvántartás szerint 331 civil szervezet viseli a város nevét, az önkormányzat közlése szerint ráadásul az elmúlt öt évben egyetlenegyszer sem került sor ilyen kérelem elutasítására.
Aztán itt a legfrissebb, szintén elkeserítő, vidéki hír. Szegeden tartottak április közepén Szivárvány-hetet, amelynek keretében több szórakozóhely, mozi és étterem is csatlakozott azon kezdeményezéshez, hogy LMBTI-barát hely legyen. Ezt mindegyik intézmény egy-egy matrica kihelyezésével jelezhette, amelyet a hét nyitónapján, április 4-én mutattak be. Aztán az úgynevezett Konzervatív Hallgatók Szövetségének tagjai ezeket a matricákat tiltakozásuk jeleként leragasztották, míg a Jobbik Ifjúsági Tagozata tüntetést szervezett a „szivárvány propaganda” ellen. Akinek esetleg ismerős a kifejezés, nem téved: Oroszországban és több ex-szovjet köztársaságban vezettek be az elmúlt években törvényt a „melegpropaganda” ellen.
A 2017-es költségvetést módosító salátatörvénybe rejtve a bejegyzett élettársi kapcsolatot üresítené ki a kormány több ellenzéki párt és az LMBT Szövetség szerint is. A tervezet alapján a házastársakat megillető jogokat veszítenék el az ilyen kapcsolatban élő párok, és nemcsak melegek és leszbikusok, hanem heteroszexuális párok is.
Székely László, az alapvető jogok biztosa a mai napon közleményben emlékezett meg a világnapról. Ebben méltatta az elmúlt 26 évet, ami alatt rengeteg dokumentum született, hogy az egyenlő méltóság eszménye érvényre jusson. Az ombudsman szerint ezek ellenére is iskolákban és munkahelyeken a félelem miatt nem merik az emberek vállalni önmagukat. Székely László emlékeztetett arra, hogy a jogi szabályozás és az állami intézmények szerepvállalásán túl befogadó társadalomra van szükség. Május 17. arra emlékeztet, hogy szavakkal és tettekkel is sokat kell még munkálkodnunk azért, hogy a szexuális kisebbségekhez tartozó embereket érintő stigma valóban csak rossz történelmi emlék legyen” – írta.
Itt tartunk ma, 2016 tavaszán Magyarországon. És akkor a fizikai erőszakról, vagy a transzneműeket érő támadásokról még egy szót sem szóltunk. Senki nem mondhatja, hogy az IDAHOT hiábavaló.
Waliduda Dániel
