Hírek

Halálos ágyán házasodott össze élete szerelmével a rákos férfi

 

Amikor július 18-án Alfredo Garcia bejelentkezett a chicagói Seasons Hospice MacNeal Impatient Centerbe, már tudták, hogy nem vár rá hosszú élet – korábban negyedik stádiumban lévő májrákkal és Hodgin-kórral diagnosztizálták, utóbbi egy daganatos betegség, mely a nyirokcsomókat támadja.

Bryan Pottow, a hospice ház igazgatója beszélgetésbe elegyedve Garciával megkérdezte, mi lenne az utolsó kívánsága. Válasza igazán szívszorító, ugyanis azt kérte, hogy összeházasodhasson barátjával, Erwin Sigueroa-val, akivel öt éve alkotnak egy párt, és akiről úgy gondolja, ő élete szerelme. Még hosszú évekkel ezelőtt, gyermekkorukban ismerkedtek meg, és barátokként nőttek fel a Little Village negyedben – számol be róla a Q Voice News.

A különleges utolsó kívánság hallatán Pottow azonnal hozzálátott a ceremónia szervezéséhez. Az igazgató azonban kisebb problémával találta szembe magát, amikor a helyszínről volt szó. Kezdetben mind a hárman úgy tervezték, hogy hivatalos esküvőt tartanak, ám Garcia állapota, mely mindössze 48 óra alatt drasztikusan rosszabbodott, ezt nem tette lehetővé. Ezek után döntöttek úgy, hogy egy nem kormányzati szertartást fognak végrehajtani a hospice házban.

A szertartás félórán keresztül zajlott, melyen tizenketten vettek részt, közöttük az igazgatóval, valamint Garcia testvéreivel. Végezetül a pár kézenfogva mondta el előre megírt beszédét, ám Garcia állapota miatt újdonsült férje mondta el az ő részét is:

„Én, Freddy, férjemül fogadom Erwint, mint életem párját és egyetlen, igaz szerelmemet. Mindig tisztelni fogom a barátságunkat, és szeretni foglak ma, holnap és örökké.”

Pottow a ceremóniáról adott interjúban elárulta, hogy a pár egy éve tervezte az esküvőt, és örömmel segített valóra váltani mindkettejük álmát. Azt is fontosnak tartotta, hogy Alfredo együtt lehetett a nagy napon a családjával, így ha lehet, még érzelmesebbre sikerült a szertartás. Természetesen nem lehetett elhagyni a könnyeket, de mindenki boldog volt, hiszen ez volt Alfredo kívánsága. A szertartás pillanatai örökké élni fognak Erwin emlékezetében, és élete végéig szeretettel gondol majd rájuk.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin