EgészségKiemelt

Ha a HIV-ről van kérdésed, segít a Háttér Társaság

Bár Magyarország a HIV szempontjából az alacsonyan fertőzött országok közé tartozik, az újonnan kiszűrt HIV-fertőzöttek száma évről évre makacsul tartja magát. Míg a Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai szerint a Covid19 első évében ez a szám 201 volt, addig a tavalyi 223 már a 2010-es évek statisztikáira emlékeztetett (néhány példa: 2014-ben és 2015-ben is 271, 2019-ben 238).

Ami igazán aggasztó, hogy az AIDS stádiumban kiszűrtek aránya folyamatosan a 20 és 25 százalék közötti tartományban mozog – tehát éves szinten 40-50 emberről beszélünk. Az AIDS a HIV végstádiuma, amikor a fertőzött immunrendszere a vírus miatt annyira legyengült, hogy képtelen megküzdeni bármilyen fertőzéssel szemben, legyen szó akár csak olyan ártatlannak tűnő dolgokról, mint egy megfázás. Ekkor már a legkisebb betegség is halálos kimenetelű lehet. Köszönhetően a modern orvostudománynak és az elérhető gyógyszereknek, van, aki AIDS stádiumból is visszahozható, de garancia egyáltalán nincs rá.

Nem véletlenül hangsúlyozzák a HIV-vel foglalkozó szervezetek, hogy a HIV-szűrés életeket ment. A kiszűrt HIV-fertőzött nemcsak tisztában van státuszával, de a gyógyszeres kezelésnek köszönhetően ugyanúgy teljes értékű életet élhet, mint aki HIV-negatív és a kimutathatatlan vírusszámnak köszönhetően nem is fertőz. A HIV-vel élő kismamának így születhet HIV-negatív gyermeke, a HIV-fel élő meleg férfinak pedig lehet HIV-negatív párja anélkül, hogy bármi rizikót jelentene számára.

Azért, hogy minél többeknek legyen naprakész információja a HIV-vírussal kapcsolatban, járjanak szűrésre, és a kiszűrt HIV-fertőzöttek megkapják a megfelelő gyógyszeres kezelést, valamint megőrizzék mentális egészségüket, több civil szervezet, valamint alapítvány is rendületlenül dolgozik, közöttük a Háttér Társaság, Magyarország legnagyobb és legrégebb jelenleg is működő LMBTQI szervezete.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Háttér Társaság (@hattertarsasag) által megosztott bejegyzés

 

HIV-vonal  

A HIV-tanácsadó vonal reggel 8 órától este 10 óráig elérhető és az operátorok válaszolnak valamennyi, a HIV-vel és az AIDS stádiummal, más szexuális úton terjedő betegségekkel, valamint a biztonságos szexszel kapcsolatos kérdésre. Emellett segítenek a HIV-vel élőknek állapotuk elfogadásában, valamint átsegítik a krízisen azokat, akiknek nagy nehézséget jelent ez az új élethelyzet.

A HIV-vonal mindazoknak jelent segítséget, akik nem szeretnének, vagy nem tudnak személyesen találkozni. Legyen ennek oka akár az, hogy a Budapesten működő Háttér Társasághoz képest az ország egy távoli pontján, vagy akár külföldön élnek, esetleg az, hogy csak egy rövid kérdésre várnak gyors választ és nem bíznak az interneten fellelhető, olykor kétes forrású információban.

HIV Személy Segítő Szolgálat

A HIV Személyes Segítő Szolgálat 2020. február elsejétől várja olyan, Magyarországon élő emberek jelentkezését, akik térítésmentesen, személyes segítségen keresztül szeretnének támogatást kapni az alábbi három területen.

A HIV-szűrésre kísérés mindazok számára nyitva áll, akik Budapesten HIV-szűrésre szeretnének menni, de nem tudják, egyáltalán hova lehet, vagy hova érdemes, esetleg nem szeretnének elmenni egyedül, de a közvetlen környezetükben nincs senki, akit megkérnének a kísérésre. Ilyen esetekben a Szolgálat valamely önkéntese szívesen segít a helyszín kiválasztásával és el is kíséri a jelentkezőt.

A személyes beszélgetés olyan személyes részére érhető el, akiknek a pozitív eredmény kézhezvételét követően kérdéseik vannak, segítséget szeretnének kapni. Lehetnek ezek akármilyen hétköznapi, praktikus kérdések, de mélyebbek, messzebbre mutatóak is, például párkapcsolatról, ismerkedésről, elfogadási stratégiákról a HIV-vírussal kapcsolatban. A beszélgetések nemcsak frissen kiszűrtek számára elérhetőek, hiszen vannak, akikben évek után is vannak kérdőjelek, félelmek, bizonytalanság.

A gondozásba vételre kísérésre azok jelentkezhetnek, aki a pozitív eredményt már megkapták, ám a gyógyszeres kezelés még nem kezdődött el. A HIV Személyes Segítő Szolgálat önkéntese elkíséri őket a Szent László Kórház HIV-ambulanciájára, ahol először találkoznak a nővérekkel és az orvossal és megkezdődhet a gyógyszeres kezelés, amelynek köszönhetően néhány héten, vagy hónapon belül – állapottól függően – a vírusszám nullára csökken.

Pozitív Szemmel

A Háttér Társaság Pozitív Szemmel csoportja három éve működik. Célja, hogy HIV-vel élők, valamint családtagjaik, barátaik és támogatóik számára biztonságos közeget teremtsen, hogy egymást támogatva küzdhessenek meg az őket ért nehézségekkel, vagy közösen osztozhassanak az élet során adódó örömökben.

Az esemény mindenki számára nyitott, aki hasonló helyzetben lévő emberekkel szeretne találkozni, új embereket szeretne megismerni, vagy új barátságokat szeretne kötni, valamint szívesen kapna gyakorlati tippeket azzal kapcsolatban, hogyan őrizheti meg lelki egészségét.

A Háttér Társaság honlapján mindemellett több kategóriában is elérhető információ a HIV-vel kapcsolatban, valamint magyar nyelvű kiadványok is letölthetőek.

 

Tippek és tanácsok HIV-vel élőknek: így lehet biztonságosan utazni

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb