A duhaj húszas évek sztárjaként, nyíltan leszbikus énekesnőként ragyogott a reflektorfényben. A nyomorból jött fekete lány fényűző életet harcolt ki magának tehetségével, és végre önazonos lehetett. A mélyen konzervatív ötvenes évekre aztán kénytelen volt megtagadni önmagát.
Gladys Bentley 1907-ben született Philadelphiában szülei első gyermekeként. Ahogy későbbi visszaemlékezéseiben írja, nem is akarták és nem is szerették, mert anyja fiút várt helyette. Csalódott anyja miatt kimondottan sanyarú és boldogtalan gyerekkora volt, és több figyelmet, szeretetet akkor sem kapott, amikor még három öccse született. Gyengéd érzelmeket táplált egy tanárnője iránt, és gyakran hazaküldték az iskolából, mert fiúruhában jelent meg az órákon.
„Úgy látszik, én másnak születtem. Legalábbis mindig így gondoltam. Egészen attól a perctől fogva, amire csak képes vagyok visszaemlékezni, soha nem akartam, hogy egy férfi is hozzám érjen. Sokkal jobban éreztem magam a fiúk ruháiban, mint a lányokéban.”
Nehéz körülmények között élő szülei egyik orvostól a másikig cipelték, hogy kigyógyítsák az általuk deviánsnak tartott magatartásból, ami annyira különbözött a tradicionális női viselkedéstől. Tizenhat éves korában Gladys inkább elköltözött otthonról és New York felé vette az irányt. Mint fekete kortársai közül oly sokan, ő is Harlemben kötött ki, ahol képzett énekesként és zongoristaként próbált érvényesülni. Közönség előtt szeretett volna fellépni, ezért ugrásra készen várta a lehetőséget, hátha esélyt kap egy utolsó pillanatban lemondott fellépő helyett. A Mad House nevű mulatóba épp zongoristát kerestek, és bár férfit akartak, sikerült meggyőznie a tulajdonost – a közönség imádta, ezért rögtön szerződést is kapott.
Harlemben Gladys szabadon önmaga lehetett. A húszas évek elejétől a harmincas évek közepéig tartó korszakot Harlemi Reneszánszként emlegetik, amikor a fehéreket és feketéket, hetero- és homoszexuálisokat összehozta az alkoholtilalom. Harlemben önfeledten, alkoholmámorban lázadhattak ellene a lokálokban, bárokban, zugkocsmákban. Amerika fekete lakosai az ország minden szegletéből özönlöttek ebbe a New York-i negyedbe, ahol nekik köszönhetően az irodalom, a zene, a művészetek és a politikai aktivizmus (egyik) fénykorát élte.
Ahogy Gladys is. Közönségét elvarázsolta erőteljes hangjával és a korabeli slágerek obszcén dalszövegű átirataival. Nyíltan leszbikusként élte életét. Előadásai során szemérmetlenül flörtölt a női vendégekkel, híres volt szebbnél szebb barátnőiről, és egy pletykalap újságírójának azt is elmesélte, hogy Atlantic City-ben járva feleségül vett egy fehér nőt. A legtöbbször öltönyben és kalapban járó Gladys igazi jelenség volt, de cross-dresser társaival ellentétben ő egyáltalán nem akart férfinek látszani. Férfias nőként tekintett magára, mögötte a színpadon – férfiakból álló – drag queen kórus énekelt. Országszerte turnézott, és a korban az egyik legismertebb és legjobban kereső fekete nőnek számított.
A szesztilalom feloldása egybeesett a nagy gazdasági világválság sokkjával, és a harlemi aranykor egy pillanat alatt véget ért. Vele együtt az a tolerancia is elmúlt, ami áthatotta a húszas éveket. Hűséges meleg és leszbikus rajongói támogatásával Gladys kezdetben még talpon tudott maradni, de 1937-re tarthatatlanná vált a helyzete. Harmincévesen átköltözött Los Angeles-be, ahol egy kis házban élt az anyjával. A második világháború idején aztán új lendületet kapott a karrierje, a nyugati parton megszaporodtak a melegbárok és leszbikus szórakozóhelyek a seregből eltávozóban lévőkre építve. Sokan egyenesen miatta keresték fel ezeket a helyeket, pedig ekkor már a törvénnyel is meggyűlt a baja férfias külseje miatt. 1945-ben öt lemezt is készítettek vele, de élő fellépéseivel ellentétben ezeken nem mert leszbikus dalszövegeket használni. A homoszexuálisokkal szembeni maradék tolerancia aztán az ötvenes évekre végképp elpárolgott, a McCarthy-féle boszorkányüldözés során a kommunistagyanús elemek mellett ők is célkeresztbe kerültek.
Sokuk életét derékba törték, és mivel Gladys volt az egyik leginkább ismert leszbikus amerikai nő, próbálta meghúzni magát, amennyire csak tudta. Saját szakmai és anyagi túlélése érdekében elkezdett női ruhákban járni. Óvatosságát magyarázza, hogy ekkor már egyedül gondoskodott idős édesanyjáról. 1950-ben aztán szenvedélyes, de lényegében hevenyészett cikket írt az afro-amerikaiaknak szóló, legendás Ebony magazinnak „Újra nő vagyok” címmel. Ebben azt bizonygatta, hogy hormonterápiával kigyógyították leszbikusságából, majd gyorsan férjhez is ment egy nála 16 évvel fiatalabb szakácshoz – akitől aztán pár hónappal később elvált. Sikerült továbbra is színpadon maradnia, fellépett tévéműsorokban, és a vallásnak szentelte magát. 1960-ban, egy hirtelen betegség következtében hunyt el 52 éves korában.
Al Bowlly, a nők bálványa – A harmincas évek biszexuális sztárja
