Van úgy, hogy az ember egy ütős filmet vagy sorozatot keres, aztán belefut egy ártalmatlannak tűnő coming of age történetbe, amiről muszáj írnia. A coming outot is tartalmazó felnövéstörténetek az utóbbi időben megszaporodtak, az altesti poénokat sem nélkülöző tinivígjátékoktól a mélylélektani drámáig széles a repertoár. A Ha tudnád egy fanyar humorú romantikus film, amely a komédia és a dráma között egyensúlyoz, és igen, minőségi alkotás.
Ellie Chu (Leah Lewis) éltanuló Squahamish (ne keresd a térképen) középiskolájában, ahol a többiek beadandóját is ő írja… pénzért. Vasútmérnök apjával él, aki nagy tervekkel érkezett az Egyesült Államokba, de angol nyelvtudásában nem bízva megrekedt ebben a kisvárosban, felesége halálát követően pedig teljes apátiába süllyedt. Egy nap Ellie különleges megbízást kap: az iskolai focicsapat egyik játékosa, Paul Munsky (Daniel Diemer) szerelmeslevelet szeretne íratni vele. A válasz egy határozott nem, hiszen egy szerelmeslevélnek szívből jövőnek és személyesnek kell lennie, de a befizetetlen villanyszámlák miatt Ellie kénytelen meggondolni magát. A címzett a helyi tiszteletes lánya, a művelt és szépséges Aster Flores (Alexxis Lemire). A dologgal csak két baj van: egyrészt Aster a focicsapat jóképű és gazdag kapitányával jár, másrészt Ellie is szerelmes belé.
A nyitó monológ Platón egyik művéből, A lakomából (az eredeti címben a szümposzion közös ivást jelent, ami a lakomát, étkezést követte) származik, a dialógus témája a szerelem. A beszélgetés egyik résztvevője Szókratész, a többiek ugyancsak a kor jeles képviselői. Arisztophanész, aki az attikai ókomédia kiemelkedő alakja volt, többek között azt mondja, hogy életünket a másik felünk keresésével töltjük. Szerinte a másik fél lehet velünk ellentétes és azonos nemű is. Az ember tökéletességét gömbként írja le, mert a mitológia szerint négylábú, négykezű, kétarcú, kétnemű emberek éltek régen, ám a tökéletességet Zeusz törte meg, ezzel büntetve a féktelenséget. Erósz pedig maga a vágy, amit a kettévágott emberek éreznek, ahogy a másik felüket keresik.
A cselekményben ugyanez köszön vissza, ennek megfelelően a film eredeti címe (The Half of It) valamivel találóbb. Ellie mindig garanciát vállal arra, hogy az általa írt beadandók ötös alánál nem lehetnek rosszabbak, miközben minden tanár tudja, hogy ő írja őket. Most azonban úgy kell szerelmeslevelet írnia, hogy semmilyen tapasztalata nincs a szerelem terén. Kínaiként erős benne a bizonyítási kényszer, mindennapjait a tanulás teszi ki, valamint az, hogy – ugyancsak kínaiként – mindenféle szemrehányás nélkül gondoskodjon édesapjáról. Érez valamit Aster iránt, aki azon túl, hogy egy fiúval jár, most egy másik fiú szerelmének is a célpontjává vált. Az egyetlen levélből több lesz, a két lány között tökéletes az összhang, miközben Paul sem kerülheti el a végzetét, a személyes találkozás alkalmával ugyanazt kell nyújtania, mint írásban – és ekkor bizony kibukik, hogy ő nem a szavak embere.
A történet központi témája a boldogságkeresés, a másik felünk megtalálása, vagyis azé, aki által teljes emberré válunk. Történik mindez egy kis közösségben, ahonnan mindenki szabadulna, de mégsem teszi. Sokan itt születtek és soha életükben nem jártak máshol, mások átmeneti megoldásként tekintettek erre a helyre, hogy aztán ugyancsak ne induljanak tovább semerre. Ellie-t tanárai arra bíztatják, tanuljon tovább és jelentkezzen egy egyetemre, de ő úgy érzi, kötelessége az apja mellett maradni, akinek az önsajnálaton kívül igazából nincs semmi baja, és aki az együtt töltött idő ellenére sem ismeri őt. Vele szemben Paul egy nem túl eszes, de jóravaló fiú, aki sokadik a családi rangsorban, így hiába vannak újító ötletei, esélye sincs ezeket keresztülvinni a több évtizedes múltra visszatekintő családi vállalkozásban. Aster érzéki és művelt lány, aki kevés szeretetet kap otthon, és akit szülei gyakorlatilag már hozzá is adtak „a menő srác”-hoz. A három fiatal úgy kerül egymással kapcsolatba, hogy egyikük sem fedi fel teljesen a másik előtt valós szándékait.
A film arra a kérdésre keresi a választ, mi az, ami miatt úgy hisszük, hogy valakiben megtaláltuk a másik felünket. Mi az, amivel fel tudjuk kelteni a másikban az érdeklődést, és mi az, amivel fenn is tudjuk azt tartani? A kívülálló számára Aster szép, Ellie okos, Paul pedig jószívű, ami elég ahhoz, hogy elindítson bennük valamit (a játékidő alatt ez még bonyolódni fog), hogy lépéseket, gesztusokat tegyenek a másik felé. De vajon miért ez a kép alakult ki róluk, mennyiben felelős ezért a család, a közösség és ők maguk?
Ezen az Isten háta mögötti helyen, ahol naponta csak kétszer halad át vonat, és ahol hétvégenként mindenki templomba jár, egy fiatal, kínai származású lány számára talán nem tűnik jó ötletnek egy másik lányt szeretni, de minden nehézség ellenére az üzenet pozitív, végig azt érezzük, hogy nézőként is valami fontosnak, valami jónak vagyunk a részesei. A karakterekkel könnyű azonosulni, könnyű velük együtt érezni, és a szereplők hiába tizenévesek, felnőttfejjel is tudjuk élvezni, mert valós, őszinte – sokunk által átélt – érzéseket és gondolatokat közvetít. A közeg némileg nyomasztó, a helyzet látszólag reménytelen, amin sokszor segít a humor, miközben egyáltalán nem vicceli el a dolgokat, mint mondjuk az Éretlenségi. A Ha tudnád a Cyrano-ra hajaz, de van benne egy kicsi a Lady Birdből és A búcsúból is, ha pedig csak egy filmet kéne megneveznem, akkor a Kszi, Simon okosan megírt lányos változatának mondanám.
A forgatókönyvíró-rendező Alice Wu az MIT-n és a Stanfordon tanult, majd a Microsoftnál helyezkedett el. 2001-ben díjat nyert a Jó, rossz, meg ami közte van forgatókönyvével, ami arra ösztönözte, hogy végleg hátat fordítson a szoftvereknek és a filmezéssel foglalkozzon, illetve nyíltan vállalja leszbikusságát (anyja két évig nem beszélt vele emiatt). Első filmjét 2004-ben készítette el, amely Torontóban debütált, majd a Sundance után végigjárta a világ LMBTQ (és ázsiai-amerikai) fesztiváljait, ahol több díjat és jelölést kapott. A film itthon 2005-ben jelent meg DVD-n. Második filmjére 16 évet kellett várni, a Tribeca Filmfesztiválon debütáló alkotás rendezéséért díjat kapott, Daniel Diemert pedig a legjobb színész kategóriában jelölték.
Alice Wu filmje igyekszik különbséget tenni a barátság és szerelem, a „kedvelni” és a „szeretni” valakit között. A másik megismerése révén elmélyülő kapcsolatokat elemezve mutat rá a fiatal felnőttek problémáira, érzéseikre, gondolataikra, vágyaikra, félelmeikre és ahogy a karakterek egyre komplexebbé, egyre érettebbé válnak előttünk, úgy válnak egyre komplexebbé és érettebbé a felsoroltak is. Kiderül-e az igazság, és ha igen, az milyen utat jelöl ki hőseink számára? Ha nem is a másik felünket ismerjük meg valakiben, ez az ismeretség mindenképpen hozzánk tesz valamit, gazdagít minket, tanulságul szolgál, és segítséget nyújt a további keresésben. Ráadásul egy teljesen családbarát alkotásról van szó, amiben talán kétszer csókolóznak, mégis olyan ötletesen és szerethetően csempészi bele a történetbe az azonos nemű szerelmet, hogy mindenképpen érdemes rá időt szentelni – mert jóval több, mint a sokadik tinivígjáték a témáról.
The Half of It
amerikai romantikus film, 104 perc, 2020
korhatár: 13 éven aluliaknak nem ajánlott!
Rendező: Alice Wu
Producer: Alice Wu, David Bausch, Blair Breard, Anthony Bregman, Erica Matlin, Gregory Zuk
Forgatókönyv: Alice Wu
Szereplők: Leah Lewis, Daniel Diemer, Alexxis Lemire
Vágó: Ian Blume, Lee Percy
Zene: Anton Sanko
Operatőr: Greta Zozula
Bemutató: 2020. május 1. (Netflix)
