Fehér Tibor neve a színház- és filmrajongóknak egyaránt ismerősen csenghet. Számos filmben hallhatjuk a hangját szinkronszínészként, játszik a Centrál, a Nemzeti, az Átrium és a Karinthy Színházban, sokaknak pedig A mi kis falunk című televíziós sorozat Horváth Zsoltjaként lehet ismerős.
Milyenek voltak a Nemzetis évek?
A Nemzeti Színházba Alföldi Róbert hívott szakmai gyakorlatra, azelőtt rendezett nekünk egy darabot az egyetemen. Roppantul élveztem a vele való munkát. Első szerepemként eljátszhattam a Bánk bán junior (hiszen csak fiatalok voltak az előadásban) címszerepét. Majd 4 csodálatos évet tölthettem el Alföldi kezei alatt, akit második mentoromnak tartok. Nagyon jó csapat voltunk, családként tekintek rájuk. Amikor jött Vidnyánszky Attila, kíváncsian vártam, hogy számomra új, másfajta színházat is lássak. Rengeteg bizalmat, szép feladatokat és segítséget kaptam, de mostanra úgy éreztem, váltanom kell. Szerettem volna kimozdulni a Nemzeti falai közül. A Centrál Színházban nyílt ki az ajtó számomra elsőként, amelyen boldogan besétáltam. Jó döntés volt. Rendkívül jól érzem itt magam. Sajnos a mostani helyzet kialakulása előtt mutattuk be épp a legújabb darabunkat, A nevem Mary Page Marlowe címmel. A premier volt az egyetlen előadás. Szóval jó eséllyel hamarosan ez lesz a Centrál Színház „új” bemutatója. A másik szeretett előadásom itt a Legénylakás, amelyben a főszereplőt, Chuckot alakíthatom. Az Átrium Színházban imádom Jacob karakterét színpadra vinni az Őrült nők ketrecében, de eddigi életem legcsodásabb feladata Cyrano de Bergerac volt. Egy grúz rendező, David Doiashvili osztotta rám Cyrano szerepét. Halálom napjáig emlékezni fogok a próbafolyamatra. Csodálatos munka volt.
Sokat szinkronizálsz, így hallhatunk téged sorozatokban, animációs és egyéb filmekben is.
Nagyon szeretek szinkronizálni, ez még ebben az időszakban is aktívan megmaradt. Egy telefonos appon keresztül bérelhető kocsiba ültem, és úgy mentem be a stúdióba, ahol nem találkoztam senkivel – mindenhol fertőtlenítettek, így biztonságos volt. Vannak már sorozatok is, illetve filmek, amelyekre büszkén gondolok vissza. Például a Mr. Robot című sorozat, vagy a Bohém rapszódia. Mindkét esetben Rami Maleknek kölcsönöztem a hangom, rendkívül jó színésznek tartom. Kevesen tudják, hogy a szinkronok esetében sokszor nem a szinkronrendező, hanem a külföldi forgalmazó dönt, hogy ki lesz a szinkronja az adott színésznek. Létezik egy zöld és egy piros görbe, és azt figyelik ilyenkor, hogy mennyire áll közel az én hangom görbéje az eredetihez – a Bohém rapszódia esetében nem is Rami, hanem Freddie Mercury hangja számított. Dóczi Orsolyával dolgozhattam együtt, ami nagyon élvezetes volt, még műfogat is kaptam, hogy még élethűbb legyen az alakításom. Sajnos a szinkront manapság nem becsülik meg, méltatlanul. Pedig úgy gondolom, a magyar szinkron kuriózum. Soha nem adnám fel. A legközelebbi projektem is Rami Malek lesz, az új James Bond főgonoszát fogja alakítani, ehhez pedig szinkronrendezői döntés szükséges, tehát ezt biztosra tudom mondani.
Mit gondolsz, a koronavírusnak milyen hatása lesz a színházakra? Sokan attól tartanak, hogy jelentősen visszaesik majd az érdeklődés.
Erről az jut eszembe, hogy a II. világháború után az egyik leggyorsabban fejlődő ágazat a kultúra volt. Én nem aggódom amiatt, hogy jönnek-e majd az emberek a színházba, mert szerintem nagyon hiányzik sokaknak a bezártság után. A vírussal kapcsolatban egyébként csak egy dolgot sajnálok: miért a politika dönt? Miért nem az orvosi kamara?
Hogy látod a színházak helyzetét jelenleg?
A politika beleszól a színházak életébe, ami sajnálatos. Elmesélek ezzel kapcsolatban egy nemrég történt sajnálatos esetet: a Karinthy Színházba meghívtak egy vendégszereplésre, ahol Karinthy Márton Földes Eszterre bízta a rendezést. Nagyon jó csapatot alkottunk, olyan kollégákkal szerepeltem benne, mint Szatory Dávid, Rátonyi Hajni, Döbrösi Laura. Marci a végrendeletében három emberre, köztük a lányára, Verára hagyta a színházat, de azzal a kikötéssel, hogy évente más művészeti vezetője legyen, elsőként Eszter. Majd később megdöbbenve olvastam a híreket, miszerint a Karinthy Színházat eladják. Eszter sem lehet művészeti vezető. Ez mélyen elszomorít.
Mesélj A mi kis falunkról, milyen a forgatás?
A mi kis falunkban nagyszerű érzés benne lenni. Imádom a légkört, a kollégákat, a sorozatot, szinte egy család vagyunk. Szeretek forgatni. A színházat nem adnám fel érte, de ha csak forgatni kellene, akkor sem lennék boldogtalan ember.
A színházban melyek voltak a kedvenc szerepeid?
Nagyon szeretem az Egy ember az örökkévalóságnak című darabot, amiben VIII. Henriket alakítottam. Az Alföldi-korszakból a már említett Bánk bán junior-t, a Hazafit nekünk! című darabot, illetve a szintén említett Cyranót kedveltem különösen. A részegek-ben, amiben „Isten a részegeken keresztül szól hozzánk”, Laurence figuráját imádom. Ha már LMBTQI téma, az Őrült nők ketrece kihagyhatatlan, ebben nagyon sok munkám van. Nagyon igyekeztem, hogy hiteles, és ne kifigurázás legyek, magassarkú cipőben pedig egyáltalán nem könnyű szépen sétálni. Nagyon igyekeztem a női énemet felerősíteni, a női finomságot visszaadni. Minden nőben ott a férfi és minden férfiban ott a nő, ezt el kell fogadnunk.
Mi a véleményed a nemrég elfogadott úgynevezett 33-as törvényről, ami a transzneműeket érinti?
Nagyon kedvelem az LMBTQI embereket, nagyon sok jó barátom, ismerősöm van, aki a közösséghez tartozik. A törvényről két gondolat jutott eszembe: az egyik az, hogy miért volt ez annyira fontos a koronavírus idején? A másik pedig az, hogy miért ne lehetne joga valakinek a nemét és a nevét megváltoztatni, erről dönteni? Felháborító és aljas húzás volt ez.
Mit gondolsz a színészetről?
Csak akkor csináld, ha mindig ezt szeretnéd. Ez szerelem, nem csak hivatás. Amikor megkérdezik a fiatalok, hogyan lehet ezt a szakmát űzni, mindig elmondom nekik, hogy ne azért akarjanak színészek lenni, mert nem jut más az eszükbe, vagy mert ismertté válnak általa. Törőcsik Mari jut most eszembe, aki azt mondta, hogy egész pályája során négy nagy pillanata volt, amikor „Isten jelen volt a színházban”. A nézők, amikor beszélgetek velük, szintén pillanatokat elevenítenek fel, nem az egész darabra emlékeznek. Nekem sajnos még nem volt ilyen pillanatom, nagyon szeretném, hogy legyen. A jó rendezők mindig azt mondják, hogy elég, ha a szerepedre gondolsz, nem kell eljátszanod azt, hiszen a néző úgyis megérti majd, amit át akarsz adni, meg akarsz jeleníteni – nem kell hülyének nézni a közönséget.
Talabos Dávidné Dr. Lukács Nikolett
