Lifestyle

Én. – Ismerjük meg egymást, hiszen rengeteg a közös pont

Mindenkiben van valami közös – persze ez nagyon közhelyes kijelentés. De mégis szebbé tehetnénk az életünket azzal, ha különbözőségünk helyett a közös jó tulajdonságainkra összpontosítanánk. Simon Gabriella, Szücs Anikó, Raboczki Sára és Hajnal Stefi megálmodott egy projektet, ahol végre lehetőségünk van felismerni, hogy akármennyire mások vagyunk, mindnyájunkban van valami közös. Szeretjük a filmeket, esetleg nagy a szánk vagy túl félénkek vagyunk, egy biztos: hogy nemcsak egy betű, egy szexuális identitás vagyunk, hanem komplex, érző lények, számtalan szerethető tulajdonsággal.

Most Gabival és Anikóval – a szervezőcsoport felével – beszélgettünk erről a különleges és nagyon pozitív lendületű projektről.

 

 

Miben más ez a kampány a többi érzékenyítő célú projektnél?

Sok olyan kampányt láttunk korábban, ami negatív dolgokra, például jogegyenlőtlenségekre hívja fel a figyelmet. Persze mi sem vitatjuk ennek a fontosságát, kell ezekről beszélni, viszont igyekeztünk kicsit pozitívabb szemszögből közelíteni a témához. Úgy éreztük, így könnyebben utat törhetünk olyan emberek szívéhez és tudatához, akik egyébként ettől a témától kapásból elzárkóznak.

Milyen hatást szeretnétek elérni az érzékenyítő kampányotokkal?

Az az elképzelésünk, hogy a kampányunk szélesíti a külvilág szemében kialakult képet a LMBT+ közösségről. Meg szeretnénk mutatni, hogy nemcsak címkék, betűk vagyunk az LMBT+ betűszóból, hanem hétköznapi emberek, olyan általános tulajdonságokkal, amelyekkel könnyen lehet azonosulni.

Valóban segíthet egy ilyen kampány az előítéletek leküzdésében?

Sokan azt vallják, hogy az LMBT+ közösségnek nem kell tennie semmit azért, hogy elfogadják a közösség tagjait. Azt mi is úgy gondoljuk, hogy egy ideális világban ez így lenne, de tapasztaljuk, hogy ma Magyarország kicsit messze van az ideálistól. Ez a kampány abban segít, hogy rávilágít kapcsolódási pontokra, amik felismerésekhez vezetnek – például annak meglátásához, hogy a többségi társadalom könnyen kapcsolódhat ezekhez az emberekhez és a közösséghez.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Petra mindig kész felvidítani a körülötte lévőket, és a szuperképessége is megvan a nevettetésre 🙃 Aki nevettető, nem mindig mond kifejezetten vicceseket. Ennek a művészete inkább abból áll, hogy egy helyzethez valaki ösztönösen megtalálja a szavak és a stílus tökéletes elegyét. Köpték már ki melletted az italukat a nevetéstől egy beszólásodra? 🍷 A leggyakoribb panasz a társaságodra, hogy általában fájó arc- és rekeszizmokat eredményez? Te is tudsz nevettetni? Oszd meg velünk kommentben történetedet a legkirobbanóbb sikeredről! 😀 Csatlakozz kampányunkhoz és mutasd meg nekünk nevettető oldaladat! Töltsd fel képeidet és meséld el történeted social média felületeiden az #enpont #kozospont hashtageket használatával és kapcsolódj megannyi jófej emberhez! #enpont #kozospont #lgbt #humanity #together #project #loveproject Fotó: @raboczkisaci

Közös Pont (@enpont2020) által megosztott bejegyzés,

 

Milyen visszajelzéseket kaptok a munkátokról?

Eddig nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk a közvetlen környezetünk és az LMBT+ közösség részéről egyaránt. Viszont nagyon fiatal még a kampány, így nem lehet komolyabb következtetéseket levonni. Amikor belevágtunk, akkor beláttuk, hogy ez a téma alapból hátrányból indul, maga a közösség hátrányosan van megkülönböztetve, így fel kell készülni váratlan nehézségekre is.

Az online, nyilvános térben hogyan lehet biztonságos teret biztosítani az önkénteseitek számára?

Elsősorban biztosítottuk az önkénteseinket arról, hogy jártasak vagyunk a közösségimédia-felületek moderálásában, és éjjel-nappal figyeljük majd az oldalainkat. Persze ez nem elég, így frissítettük ismereteinket jogszabályok terén. Ha pedig olyan hozzászólás érkezne, ami sértené alanyaink lelki világát, azt azonnal moderálnánk. Az önkénteseinkkel való munka során megbeszéljük a képeik alá érkezett hozzászólásokat és azt, hogy mit érdemes válaszolni rájuk. Ennek ellenére azt pontosan tudjuk, hogy a Facebookon jelen levő felhasználókat érzékenyíteni kell ebben a témában, amihez minden létező eszközt bevetünk.

Az önkénteseitek miért csatlakoztak a projekthez?

Amikor beszélgettünk velük az interjúk előtt, hogy kicsit oldjuk a feszültséget, mind azt emelték ki, hogy azért csatlakoztak, mert végre tehetnek valamit a közösségért. Nem személyes kirekesztettség-élmény motiválta őket, hanem inkább az, hogy sorsközösséget vállaljanak azon LMBT+ emberekkel, akik náluk kevésbé szerencsések.

Volt, hogy valaki a projektnek köszönhetően nyitott az LMBT+ közösség felé?

Ehhez még nagyon az elején járunk. Ami elmondható, hogy egyre többen akarnak csatlakozni a projekthez, ami nagyon pozitív élmény számunkra. Az is fontos, hogy olyan emberek is csatlakoztak hozzánk a szűk környezetünkből, akiknek nehéz beszélni erről a témáról.

Egy ilyen rövid, mindössze egy hónapos kampány viszont kevés ahhoz, hogy valaki 180 fokos fordulatot vegyen, viszont abban segíthet, hogy egy kicsit nyitottabbá váljon az LMBT+ közösségre.

Szerveztek offline akciókat is, vagy kizárólag online zajlik majd a projekt?

A jelenlegi váratlan helyzet arra kényszerít minket, hogy elsősorban online történjen minden. A későbbiekben, ha lesz rá lehetőségünk, mindenképp szeretnénk offline eseményt is szervezni, ha vége az egy hónapos online kampánynak. Sok tervünk van, akár egy kiállítást is el tudunk képzelni a fotókból egy élő könyvtárral egybekötve.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Időnként sokunkhoz hasonlóan Ricsi is szokott magányos lenni. A magányt mindenki máshogy éli meg. Van, akit nyomaszt, és próbál ebből az állapotból kilépni, másoknak meg szinte szükségük van rá, mert megnyugtatja és feltölti őket. Ha egy estére nincs programod, eszedbe sem jut szervezni valamit, inkább kihasználod az alkalmat egy kis egyszemélyes nyugalomra? Időről időre zükséged van arra, hogy magadra maradhass a gondolataiddal? Te bírod a magányt? Mit érzel ilyenkor: elszomorít, vagy inkább megnyugtat? Meséld el nekünk kommentben! Csatlakozz kampányunkhoz és mutasd meg nekünk magányos oldalad! Töltsd fel képeidet és meséld el történeted social média felületeiden az #enpont #kozospont hashtageket használatával és kapcsolódj megannyi jófej emberhez! #enpont #kozospont #lgbt #humanity #together #project #loveproject Fotó: @raboczkisaci

Közös Pont (@enpont2020) által megosztott bejegyzés,

 

Várjátok még önkéntesek jelentkezését?

Igen, bárki csatlakozhat hozzánk, még augusztusban és igény esetén szeptember elején is tartunk fotózást és interjúalkalmakat.

Aki esetleg tart a nyilvánosságtól, hogyan tud csatlakozni hozzátok?

Mindenki tud kapcsolódni a hashtag kampányunkhoz, ha szeretne; amennyiben nem nyilvános a profilja, akkor csak a saját közösségével osztja meg, a saját szűrési beállításainak megfelelően, így biztonságosan, a nyilvánosságot elkerülve lehet része a kampánynak.

A Humen olvasói hogyan tehetnek a mikrokörnyezetükben a társadalmi nyitottságért?

Azután érdemes elkezdeni foglalkozni ilyenekkel, miután önmaguk mentális és fizikai jólétéért megtettek mindent. Az ebből kapott erővel lehet igazán hatásosan megmozgatni másokat is.

Bernhardt Dániel

Szeretnél csatlakozni a projekthez? Írj a szervezőknek!

Facebook: Én. – Találd meg a közös pontot

Instagram: @enpont2020

e-mail: oktatas.simongabriella@gmail.com    vagy    ancsacsi63@gmail.com

A kampány időtartama: 2020. augusztus 1. – 2020. szeptember 6.

Fotók: Sára Raboczki

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin